Nem a regényíró választja a témáit, hanem azok választják ki őt. Az író azért ír bizonyos dolgokról, mert bizonyos dolgok történtek vele. Tárgya kiválasztásában csak viszonylagos az író szabadsága, talán nem is létezik. Mindenesetre összehasonlíthatatlanul kisebb, mint az irodalmi forma megválasztásában, amiben, azt hiszem, teljes az író szabadsága (és a felelőssége).

Angliában sziget-mentalitás uralkodott sokáig, keveset fordítottak, alig ismertek külföldi írót. Emlékszem, Angliában éltem, amikor meghalt Breton, és legnagyobb megdöbbenésemre, összesen három műve volt lefordítva angolra. Teljesen hihetetlennek találtam ezt a 60-as években. Mindez azonban gyökeresen megváltozott: Angliában ugyan ma sem ültetnek át annyi művet, mint mondjuk, Franciaországban, de azért rengeteg könyvet lefordítanak. Tanúja voltam, hogy […]

Jogi értelemben emigráns vagyok. Ma is külföldön élek, gyakorlatilag évek óta nem járok vagy csak átutazóként megyek Peruba. De ezt nem tekintem tragédiának, egyáltalán nem. Nem érzem magam idegennek Európában, teljes mértékben itthon érzem magam. Elértem azt, amire mindig is vágytam: kora fiatalságom óta arról álmodtam, hogy világpolgár leszek. Továbbá mindig is úgy gondoltam, hogy […]

– Az erotikát nem lehet elválasztani az ember egyéb élményeitől, hiszen az erotikának épp az az egyik jellegzetessége, hogy gazdagítja a személyiséget. Az erotikát nem lehet elválasztani a kultúrától, a megismeréstől, az eszméktől, az érzelmektől és persze az ösztönöktől sem. A pornográfia ezzel szemben gyakorlatilag az ösztönvilágra korlátozódik, s alapvetően abban különbözik az erotikától, hogy […]

– Tág értelemben véve nekem minden írásom önéletrajzi mű. No, nem azért, mert amit megírok, pontosan úgyanúgy történt meg az életben is – egyáltalán nem így van -, hanem azért, mert valamennyi művem rendkívül bensőséges, személyes élményből fakad. Olykor közvetlenül átélt eseményekről van szó, máskor meg közvetett dolgokról, például olvasmányélményről.

(Vallomások térben és időben) Húsz szép esztendőm – Valójában és a lelkem legmélyén kevéssé érdekelnek az ősök, csak kedves kuriózum számomra, hogy anyai ágamon, melynek nevét viselem, ott a zenekedvelő és Jénában meg Göttingenben okult matematikus és pomológus Bodor Pál, a Bolyai Farkas barátja, akinek gyümölcsészeti kísérleti kertjét (melyet temetőbővítésre az egyházra hagyott) tán ma […]

HORVÁTH JÁNOS Konzervgyári munkás Életem: 1909-ben születtem Győrben. Hat elemit végeztem ugyanott. 13 éves koromban már mint gyárimunkás dolgoztam és hozzásegítettem a kapitalistákat a profithoz. A terem, amelyben dolgoztunk, télen is fűtetlen volt és ennek köszönhető, hogy már az első évben megbetegedtem tüdőgyulladásban. Ekkor kezdtem írni. Azokra a verseimre a gyűlölet és a láz nyomta […]

Immár évtizedek óta gyűjtögetem azokat a kiadványokat, olvasgatom azokat a szakdolgozatokat, amelyek érdekelnek, és amelyek néha vitára ösztönöznek. Akkor szoktam fölnyújtani a kezem, ha valamiről másféle véleményt mondhatok, ha valamit – érzésem és tudásom szerint – igazabbnak, elfogadhatóbbnak, értelmesebbnek tartok. Ilyen vitára ösztönző kérdés elég sok van a stilisztikában, a trópusok tudományában stb., Akik költészettel […]

Hellyel kínálja a zsurnaliszta urat. Kínos félóra elé néz minden bizonnyal; szerencse, hogy nem ismeri az ingerültséget, a mesterséges hisztériát. (Egy pillanat erejéig Ionel Brătianut látja maga előtt a párizsi békekonferencián, aki fel alá rohangálva, majd ingerülten kiabálva lemondásával fenyegetőzött, amiért a szövetségesek kétségbe vonták a román hadsereg becsületét; s vérbeli diktátor-manière-ével ha nem is […]

A huszadik század a „minden lehetséges” százada volt. Egy időben a sajtó azzal volt elfoglalva, hogy mindenből szenzációt csináljon. Így abból is, hogy olyan költőket húzzon elő a cilinderéből, akiket a kutya se ismer, de mégis léteznek, vannak. A most induló rovatban néhány ilyen korszakos felfedezést ismertetünk a huszadikszazad.hu portál, illetve saját búvárlásunk nyomán. (csg)

Jubileumi régizene fesztivál Csíkszeredában, július 8-11. A Csíkszeredai Régizene fesztivál idei rendezvényét úgy nevezik, hogy: jubileumi. Harminc éve tartották meg az elsőt. Aztán 1986-ban megszakadt a sor: betiltották. 1990-ben ismét felélesztették. A szereplők, a stílusok, a koncepciók változtak, a szándék és a lelkesedés nem. Az idén a szervezők úgy döntöttek, hogy emlékezés és megújulás dolgában […]

1920 eltüntethetetlen mérföldkő a magyar nép történelmében. A trianoni békeszerződés aláírásával, döntéseinek életbeléptetésével újra kellett szervezni az életet. A maradék csonka-országban és azon kívül is. Az esemény azonali következményeiről, értelmezéséről, az emiatt keletkezett zűrzavarról és ellenállásról tudósítunk a dokumentumok erejével, néhány korabeli sajtóközlemény és sajtófotó alapján.

2009. augusztus 28-án Szegeden a Magyar Fotográfia Napja alkalmából megnyílt Csomafáy Ferenc kolozsvári fotóművész Erdélyi arcképcsarnokom című portréfotó-kiállítása. A Kolozsváron született művész (családjának egyik tagja, Csomafáy Károly hajdanán a román királyi család udvari festőjeként tevékenykedett), aki a Romániai Magyar Szó munkatársa, 2002-ben indította útra vándortárlatát szülővárosában.

A hétfalusi legények nagy része Észak-Erdélybe menekült, magyar katonaként küzdve végig a második világháborút, a másik része román katonaként. Közülük sokan a Don-kanyarnál maradtak, akik meg túlélték, azok Csíkszeredába vagy Kolozsvárra menekültek. A világégés után, az életben maradottak nagy része hazajött családjához. Majálisokon, tűzoltóbálokon emelkedettebb hangulatban sokat meséltek háborús élményeikről, megemlékezvén az elesettekről. Először tőlük […]