(Se nem kevés, se nem sok…) Elkészítve a vándorkonferenciák mérlegét, a főszervezők és a rendezők (Élményközpontú irodalomtanítási program / Nyugatmagyarországi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, Szombathely; Babes-Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti kihelyezett tagozata; Savaria University Press Alapítvány) mindegyik rendezvényről kiemeltek egy-egy frappáns megállapítást, konklúziót, amelyek mint csöppben a tenger tudósítanak a lényegről:

Firenzében, az édes Firenzében, meg akarta ölni magát szép júniusi éjszakán a hervadott Bourbon Elvira férje: Folchi piktor. Bizony ez az eset ebben a mai mennydörgős világban nem nagy eset. A nyavalyás piktor sebesülten fekszik. Talán meg is hal. Ki törődik vele?

(Se nem kevés, se nem sok…) A 12 legszebb magyar vers-program nem kívánta überelni a Korunk kezdeményezését, csupán azt jelezte, hogy a költészetünk értékeire való odafigyelés nem lehet csak egy-egy művelődéstörténeti pillanat-esemény felelőssége. Az a tény, hogy az akcióra kiválasztott költők és verscímek csak részben esnek egybe a két projektben, inkább az egyezésekre kell hogy […]

Egy kalapgyáros csődje Néhány hónappal ezelőtt James Peartsbourg úrhoz beállított egy régi üzlettársa. – Uram. Tudom, hogy ön tízmillió font boldog ura. De azt is tudom, hogy nem volna szava az ellen, ha e milliók megfiadzanának. Hallgasson rám. Milliókat lehet szerezni.

* A föltétlen női erényre nincs kritérium. Soha sem tudjuk, hányat buktattak el a körülmények, sem azt, hányan álltak volna ellent hasonló körülmények között. * A nők nem ismernek abszolut őszt. Náluk az első meleg fuvalomra itt a másodvirágzás, és az ákáczok illatoznak és a pacsirták zengenek – ép úgy, mint husz évvel ezelőtt.

(Se nem kevés, se nem sok…) Ennyi „legszebb” magyar költeményt tartanak számon jelen pillanatban – nem hivatalosan. Mert hivatalos sorrend e tekintetben: nem létezik (hála az égnek!). Mert egész egyszerűen: nem létezhet!

A mi hitünk szerint ebben az országban, ebben az időben, ha a dolgok rendjükben folynának, a nőíróknak kellene vezetniök. Megnyugtathatjuk a különben is napszámos módra durva és remegő férfiírókat. Még nem jöttek el nálunk a nők, kiktől félni kellene. Lux Terka és Tormay Cecil könyveire gondolunk.

* A kaczérkodás néma igéret, mit nincs szándékunk beváltani. * Van valami erősebb a férfierőnél, és az – a női gyengeség. * Az emberiség nagy szellemei mind az igazságot keresik és elfelejtik: hogy mióta a világ áll – csak illuziók boldogították az embereket.

* Emlékezni könnyebb mint felejteni. * A sziv sok olyat hisz, mit az ész tagad. * Az elvnélküliség, a legjobb uszóöv az élet tengerén.

Az Akadémiának a minap nagy örömet szerzett egy pécsi joglíceumi tanár. A tanár úr a tömeg bűntetteiről tartott fölolvasást. És a felelősségről persze. A pécsi tanár úr újító hajlandóságú ember. Ez az újító hajlandóság abban világlik meg nála, hogy a bűnös tömegnek nem minden egyes egyénét egyformán kívánja ő büntettetni. Ami szép dolog. Sőt ő […]

Költözik a párizsi Morgue. A híres Morgue, melyet ott künn meg szokott nézni az idegen. Talán rossz olvasmányainak emléke miatt. Talán azért, mert Párizsban az élet kacagó áradata beteg vágyak tengerébe sodorja a lelkeket. Akarjuk azokat látni, akik a legszomorúabban hagyták abba a kacagást. Az élet enyhülései ilyen helyeken teremnek. Több a felségesnél látni embereket, […]

(A marokkói nap tüzesen tűz le a sivatagos tájra. Csöndes, álmos turbános emberek két szamarat hajkurásznak. A szamarak zsákot cipelnek. A zsákok fekete véresek. A két szamár beszélget.)

Mark Twain csinált egy áprilisi tréfát. Kiírta a lapokban, hogy neki elveszett egy fekete macskája. Aki visszahozza, nagy jutalmat kap. Azonban a macskát bajos lesz megtalálni. Olyan fekete, hogy láthatatlan. Még napverőn sem tetszik meg fekete teste. És mi történt? A tréfa nem sült el. Másnap legalább ezer macskát vittek a szerencsétlen humorista lakására.

Úgy gondolom, s hibául ez ne róvassék nekem: agyon fogjuk szeretni szép hazánkat. Ha valaki kijelenti, sőt óhajtó hangon mondja, hogy éljen a haza: minden bűnei meg vannak bocsátva. Ha képviselő, akkor rögtön nagy államférfiú. Ha író, rögtön jeles író. Ha művész, rögtön kiváló művész.

Hatvanhét esztendeje ma, hogy a pesti árvízen bátorságosan hajózott Wesselényi. Miként Krisztus a tengeren. A franciskánusok templomán ma már ott kellene lenni a táblának, mely az árvízi hajós emlékét hírdeti. Nincs még ott. Nem is baj. Bőbeszédű, lanyha verses strófa, városházi ünnepi szónok, hivatalos kegyelet sohse késhetnek eléggé.

Franciaország budapesti főkonzulának van egy kutyája. Ez a kutya nyilván francia kutya. Budapest székes fővárosnak viszont van egy adóneme, melynek neve ebadó. Nyilván magyar adó ez. Nos, a magyar adót kivetették a francia kutyára. Hic Rhodus!

Lipót királyról szól e hír: A király automobilon Monte-Carlóból Nizzába ment a nevezetes Corniche-úton, amely igen keskeny és magas. Egyszerre az út egyik fordulatánál észrevette a király, hogy egy asszony jön szemben az automobillal.

Yokohamában meghal egy magyar, aki Komáromból vándorolt a krizantémok országába. A japáni hivatalos urak erre levelet írnak Komáromba – magyarul. Ha megcáfolják ezt a hírt, akkor sem baj. Bizonyos, hogy a kis muszkaverők magyarul is tudnak, ha kell.

Ez a világ egy nagy – falu. Az is volt mindig. Még ha tízszer erősebben is hirdetik Mérai-Horváthék, hogy a homo sapiens csak most kezd belekóstolni a kultúréletbe. Bizony mi mindig olyan kicsinyesek leszünk, mint amilyen – kicsinyek vagyunk. Ez így lesz mindig. Ez így volt mindig.

Egy táska a kocsi ülésén. Hatalmas, fekete diplomatatáska. Valahogy ottfelejtették. Vagy éppen csak így utazott, magányosan. Egy férfi elindult feléje. Lassan, óvatosan. Közelebb, egyre közelebb. Aztán már ott ült mellette. Olyan ismerősen, otthonosan. Hirtelen megragadta. Le akart szállni vele. Akkor állt eléje a kalauznő.

A rettenetes angolt Munsch-nak hívják. Doktor. A mese Monte Carlóból érkezik. Folytatásos mese. Az egész Riviéra lázban van. Érkezett Nizzába egy rettenetes angol, aki naponkint átzónázik a monacói fejedelem kis országába, és reszket tőle Monte Carlo híres palotája. Munschnak egy gépe van ugyanis, és a rulett-asztal úgy igazodik, ahogy a rettenetes angol nyerőgépe akarja.

Amerikában nem félnek az emberek a sajtótól. Azaz, hogy ott mindenki készen áll a publicitásra. Ha Smith Elly kisasszony fess és csinos, talán tíz újság is számontartja róla, hogy időnként kivel-kivel flörtel. És Elly kisasszony bátyja nem rohan párbajsegédekért.

Gimnazistakoromban bibliai óráról kijövet sokszor eltöprenkedtem azon, hogy miért nincsenek ma már bélpoklosok és inaszakadtak. S a tűnődésem mindig bizonyos elszomorodással járt, mert a jövőnek még ki nem tárult s csak a múltban csapongani tudó gyermekfantázia megaranyozta előttem ezeket a krisztusi betegségeket, éles ellentétbe helyezve őket a hétköznapi náthával s gyomorfájással. Mély megvetéssel gondoltam a […]

Egyik este Saint-Exupéry olyan eszmefuttatást adott elő nálam a mértékről és a mértékletességről, amit soha nem felejtünk el. Arról volt szó, miként lehet egyszerű szavakkal kifejezni, érzékeltetni azt, amit az ember valami rémisztő, valami óriási dologgal szemben él át. Ez az Éjszakai repülés kapcsán merült fel. De később megértettem, Saint-Exupéry ugyanezzel a démonnal hadakozott akkor […]

Költő-király az agg Mistral. Csodálatos hatását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy külföldiek tanulják meg az ő poézisa kedvéért a provánszi nyelvet, Mistral nyelvét. Roosevelt elnök például gyönyörűen beszéli a Mistral által újjáteremtett langue d’Oc-ot, s neki Mistral a kedvelt poétája. A német és olasz iskolákban Mistral verseit tanítják.