Ha a len virágára gondolok, az a park jut eszembe Ockelbo közelében, egy parcella lenmaggal volt bevetve, mi pont a virágzásra értünk oda Évával meg a Kisfiúval, s hát amíg behatárolt horizontunk engedte, csak a lenvirág kékjét láttuk. Elöntött engem ott a béke. A lelkemet. Milyen kár, hogy egyes politikai pártok is a len virágát […]

Miután a kupaktanács eldöntötte, hogy a világ folyásával baj van, lekapták az asztalról a terítőt, rá egy rúdra akasztották zászlóként és elindultak Bükkös utcáin. Ezt skandálták: „Túl sok Putyin, túl sok Trámp, A nyavalyát hozzák ránk!”

Hogy ne maradjon Vadmalac adósa, a Koma megjátszotta, hogy az Angyal hozzá tett le néhány, a Vadmalac családnak szánt ajándékot. Kismalac egy zacskó mogyorót, Malacka egy móc fakanalat kapott, Vadmalac viszont… … szóval annak magyarázata van..

Előbb megtárgyalták a családban, hogy túl gyorsan telnek az évek. Malacka sörénye is őszült, a Vadmalacé meg egyenesen hullni kezdett. Rákontrázott a koma is, aki szinte a családhoz tartozott. Ez utóbbi még vakarta is az agyarát, izgalmában nyilván.

”Te őrült!”, kiáltotta Vadmalac a komájának. Nem szokott ilyen brutális lenni, de most a félelem a hangját meghozta. Az történt ugyanis, hogy a komája előbb megkérdezte Vadmalacot, mit kívánt a Jézuskától az új évre. Mármint ajándékot.

Mikor a komája belépett, Vadmalac éppen az ujjait számolta. Azaz a két patáján számolt, egy is elég lett volna. Arra próbált visszaemlékezni, melyek voltak életének igazán boldog évei. Eljutott ötig, Malacka segítségével a féltucat kilett, ám ott megakadtak. Komája is ajánlott, de azt hosszas elemzés után elvetették, ugyanis Vadmalac a világ állását is beszámolta a […]

Kiszólt a fürdőszobából: ”Azonnal. Éppen csak megfésülöm a sörényem.” ”Fésüli, akinek van”, válaszolt Vadmalac komája. S hát szomorúnak elég szomorú látvány volt a gyér sörény, amiből kis szigetek maradtak. Kopasz teljesen a feje búbján.

Gizi nagyon rendetlen volt. Az egyik verset ide dobta, a másikat oda, a harmadikat amoda. Nem akadt sarok, amelyikben ne lett volna vers. Mindig azzal áltatta magát, hogy megjegyzi, melyik hol van, mégsem emlékezett soha egyikre sem.

Gizi egyszer kimosta a verseket. A kádba állította őket, kisikálta a körmóket, belenézett a fülükbe, letörülte a csipájukat, semmijük sem maradt szárazon. Aztán kifésülte a hajukat, tiszta inget adott rájuk, szoknyácskát, nadrágocskát, tükörfényes cipőt. Szép sorban maga elé állította őket, csak úgy csillogtak-villogtak.

Pedig a komája jött az elképzelésével. Az ötlettel, minek is nevezze. A félelmetessel. Hogy összeomlik egyszer minden. Még az atomok is átváltoznak. Vadmalac régóta gondolkozott valami magán összeomláson, ő a verset nevezte meg a világ szerkezetének.

Maholnap az lesz a legnagyobb szégyen, ha valaki nem akadémikusnak születik, hanem csak úgy, egyszerűen, mint általában az ember: véresen, mocskosan, sírva.

Tekintve, hogy az anyaországi magyarok kisebbség-empátiája közel esik a nullához, tisztelet a kivételnek, idejét látnám egy lakosság-cserének. Így nézne ki: Aki ma Magyarországon él, magyar állampolgár, és nem érti, hogy az erdélyi, felvidéki, stb. kisebbségi magyar miért panaszkodik szomorú helyzetére, anyagi és szellemi romlására a diaszpórának, kisebbségnek, a szüntelen beolvasztási kísérletekre, az cseréljen hazát azokkal, […]

Megvan a harácsolás elleni hormon, azaz harácsolás elleni módszer. Látja mindenki: akinek jól megy dolga, nagy a hasa, s hát jó dolga többnyire azoknak van manapság, akik harácsolnak. Príma szimatuk van arra, felfedezzék, hol a pénz, legtöbbjük zseniálisan politizál, a lényeg: nem aggódni, nem problematizálni, kerülni az etikát, mindent, ami a moralitással összefügg. Csakis a […]

MESE A FEJ VAGY ÍRÁSRÓL Volt egyszer egy pénzérme. Egyik oldalán fej. Másikon írás. A kettő között recés perem körben. Gizi néni azt mondta: a halál nem az élet ellentéte, hanem a születésé. Manyi néni azt mondta: születés és halál recéz peremet.

— Miért félsz a sztetoszkóptól? — kérdezte anyám a kikövezett utcán, amely a vastag falú, kékre festett klinikától vezetett a piac felé. — Mert hideg — mondtam. Valamit mondanom kellett. — De hát meg lehet melegíteni… … és elszomorodtam, milyen meddő munka lenne a sztetoszkóp megmelegítése. Budapest, 2017. XI. 30

A stockholmi könyvtár honoldalának a főnöke megkért, készítenék az itteni évekről öninterjút. Elkészítettem, megjelent. A végére biggyesztettem egy anekdotát, ideírom magyarul: Készültünk a könyvtár megnyitására.

Igaz, nem így fogják hívni, de azért reméljük, az igazságos király sasszeme rajta lesz az alant történteken. A szobor körül építendő karácsonyi korcsolyapálya ötletét hetekkel előtte vegyes érzelmekkel fogadták a Kincses Városban, de úgy látszik, a tiltakozások ellenére, a karaván tovább haladt a maga útján.

Szürke volt az ég, még annál is lehangolóbb, félelmetesen kékes. Vadmalac maga is érezte, hogy ellaposodik a kedve, Malacka sem énekelt, mint szokta rendezés közben, Kismalac meg még nem volt abban a korban, hogy az időjárás befolyásolja. Hanem a koma délben benézett, s elkeskenyedve mondta, hogy ez már az egész napját meghatározza.

Nincs hozzám szabva a jó fogás… A nyugvóponton függőviszonyba kerülök a saját függőségemmel. Irányt változtatok, nem festek, nem rajzolok, pillanatilag őrölöm a semmit, leltározom gondolataimat. Tehetetlenül állok a saját elvárásaimmal szemben. Harcba szállok a láthatatlan ellenséggel, hiszen a szélhámosok földjén meddő próbálkozás az igazam érvényesítése. Revánsot keresek. Útnak indulok féltve őrzött témámmal. Nehéz a kihívás, […]

Vadmalac csak mosolygott komája szavait hallgatván. Komája vádolta a maga jellemző stílusában: „Mosolyogsz, mint mindig.” „Egész életedet átmosolyogtad!”

* A Tátinak * ”Most akkor elmesélem neked” – mondta Vadmalac patás komájának. A koma csak nézett széjjel, próbálta külső jelekből megérteni, mi következik. De csak finom sült illata terjengett, volt benne valami egyedi, amit eddig ízlelő szemölcsei nem próbáltak.

— Írt-e valaha mézes szavúan? Mikor írt mézes szavúan? Hol tartja mézes szavú írásait? Kikkel beszélt arról, hogy az írás „mint ajkadon a méz”, olyan kell legyen? — Nem vagyok mézes szavú író. Ez nem az én stílusom. — Nézze, eddig ön jó benyomást tett rám, de most azt kell mondanom, hogy hazudik. — Egyszer […]

Vadmalac valami különöst érzett a lábában, csülök magasságban. Nem fájdalom volt, legnagyobb meglepetésére azt az érzést egy látványhoz, az enyhén rothadó vágott virágok szárának a végéhez tudta hasonlítani. Ahogy azok felszakadnak, néha még fel is kunkorodnak. Szóval mintha menne tönkre a szervezete, bokától lefele már nem is érezte magát. Meglepődve kérdezte: ”Mi az, virág voltam?” […]

Várta Malackát. Félrehúzta a függönyt a nappaliban, onnan belátta az egész metrómegállót. Túl korán ült le, hát bámulta a fák sárgáját, hogy ősz van, telik az idő, ott van a a bizonyíték. A peronon két tizenéves lány várt, az egyik nem fért a bőrébe, táncolt a másiknak, Vadmalacnak, ugye, nem, ő onnan a várakozót nem […]

Előbb összeszámolták, hány a halottjuk. Tudták azt, tulajdonképpen csak megegyeztek. Hát a szüleik… Aztán megvásárolták a gyertyákat, beállították a tartóba, a mások gyertyája mellé. Mind ismeretlenek, egy idegen templomban hogyan is lehetne másként, ám közös bennük, hogy holtak. És hogy van, aki gondoljon rájuk.