Utolsó vizit Az utolsó, esti vizit egészségügyi sleppjének hangzavara úgy hullámzik át az egymásba nyíló kórtermeken, mint a konyha egyik sarkából a másikba sepert, szennyesen habzó szappanos víz.

„Sátáni” versek? Fiatal román költő keresett meg levélben azzal, hogy eddigi költészetét megtagadta, mert korábbi verseit úgy tűnik, maga a Sátán diktálta, de ennek immár vége…

Almaarcú Almaarcú, a tömzsi kis segédápolónő, ahányszor széthordja a kórtermekbe az ételt, előtte felölti bokrosan vöröslő hajára az EU-s zöld védőneccet,

Kihajózás előtt Mielőtt még elkötötte volna a jachtját, Kapitány beszólított a lenti kabinba  s tagoltan, érthetően elmagyarázta: vészhelyzetben ezt a gombot nyomjuk meg,

Este hatkor ne telefonálj! (Nem hiszem el, hogy nem a plusz perceidet akarod lebeszélni!) Sms kizárva! Este hat után maradj nyugodt! Heverj le az ágyadra, és csendben, hosszasan nézd a szoba mennyezetét! (Lehet, nem sokra mész.)

Feladvány Nem és nem ment nekem a számtan, az istennek sem. Játéknak hittem, matektanár apám rávezetett arra, hogy véresen komoly ügyről van szó. Néha odaállt a hátam mögé és nézte, ahogy egy-egy feladvánnyal birkózom. Lassan-lassan a siker is eljött. Egyszer megveregette a vállam:

Panel Panelben lakom. Erre sok mentő jön-megy, s el-elnézem a taxikat, a száguldó luxusautókat, a járda szélére parkoló automobilokat. Az útkereszteződésben jármű járművet ér: egyik jobbra jelez, másik balra tér. Most tülkölnek türelmetlenül.

Pirítós Nincs jobb a fokhagymás-olajos pirítósnál – véltem legénykoromban, s azt latolgattam: felnőttként megengedhetem majd azt a luxust, hogy minden nap azt reggelizzek.

Alkonyatkor egyedül kószáltam a városban. Elég furcsán ment le a nap, az árnyékok egymásba gabalyodtak. Kerestem az enyémet. Hűségesen követett.

Bálám szamara A népszámláló biztos meg se kérdi, s már írná is: vallásom katolikus. Rászólok: írjon csak be ateistának.

Naná, hogy kedvesek! Budapesti író mélyinterjú-kötetet készített budapesti költőkkel. Mindegyikükkel személyesen beszélgetett el, s az volt a legmeglepőbb élménye,

Szép rózsaszínen sorakoztak a morfium-fiolák.

Jó hír Ma nem volt se árvíz, se villámcsapás, se földrengés, se tömegbaleset, se vasúti szerencsétlenség.

Olvastad? – Olvastad iksztől az ipszilont? – ér a váratlan kérdés. – Naná, hogy olvastam! (Pedig dehogy, csak már késő retirálni…) – És emlékszel arra a nagy jelenetre, amikor…

A mínusz: Tóth Zsuzsa. Amikor kezdtek feltünedezni a Vallon bezárására utaló jelek, Zsuzsa – később bevallotta, hogy ő már vagy egy hete tudta a véget – megjegyezte: „Én csak akkor megyek el, ha megszűnik ez a hely!” Átjött a Verigába, s most onnan is távozott. Őt nem sirattam el, de óriási űrt hagyott bennem, bennünk. […]

Zsenivárás Neves grafológus állítja, hogy szakértőként képtelen lenne írásképe alapján beazonosítani egy zsenit. Egy szakember – magyarázza – csak addig a szintig kompetens, amit ő maga is elér.

Minden egy kicsit más Szentföldre zarándokló szerzetes írja meg, hogy Jerikóba érve elmagyarázták nekik: ez a Jerikó nem az a Jerikó, amelyről a szentírás szól. Az egy kicsit odébb van, romokban, a föld alatt.

Tartós homokvár A találmányi hivatalba beállító férfi, aki építészmérnökként mutatkozott be, azt állította magáról, hogy sikeresen megépítette a tartós homokvárat.

Hideg-meleg Néhai K. kollégám kettős könyveléssel készült a szerkesztőségi zárórára: rendszerint két cikket írt ugyanarról a témáról.

Állunk némán egymás mellett. Előtte sör, előttem fröccs. Hallgatunk. Hallgatunk. Hallgatunk. Hallgatunk. Iszik egy kortyot. Hallgatunk. Hallgatunk.

Divatszalon A formás melltartó kosara feszes, finoman végigsimítom: valóságos „hölgyek öröme”! (S egyúttal a férfiaké is… ) Hozzá ez a tangát mímelő bugyi – akár egy gondolatfoszlány, a tekinteten átsuhanó árnyék!

Elnyel az óceán Megtörlöm az orromat: óceánillat árad a papírzsebkendőből. Atlantic fresh! Lehúzom a vécét, a felhabzó vízből az óceán szagú dezodor üzen: Ocean fresh!

Országra szóló ugatás Egy kóbor kutya a minap halálra mart mifelénk egy gyermeket, s most ismét ugat az egész ország közvéleménye.

Hogy mondjam el? Nem egyszer érzem úgy, hogy hirtelen elfogynak saját szavaim. Jártam úgy egy télen, olyan hideg volt kint, amire csak egyvalami jutott az eszembe: „összekoccannak a molekulák”.

„Megbolondultál, barátom?” – kezdi Bán Jani. „Nem áll szándékomban, de miért teszel fel ilyen bizalmas kérdést?” „No, mit gondolsz? Olvastad… Persze, hiszen te írtad azt a falusi történetet, hát ezt nem kellett volna! Azt hiszed, ez kell a népnek, a megalázás, a szenvedés? Egyébként önéletrajzi?” Nem válaszolok. Elkomolyodik. „Akkor sajnálom, és részvétem. Az állításomat azonban […]