Fázott a keze, ahogy szédelegve beállított az éjjel-nappaliba. A csemegepultos későre jött és szótlanabb volt mint máskor. Az öreg innen sejtette, hogy vasárnap este lehet. Budapest, 2020. I. 12.

Vadmalac Komája újabban búvárkodik. Kezdetben amatőrként az egyesületben, de egyre gyakrabban megbízatásokat kap. Például egy barlangi tavat térképeznek fel. Hát éppen ez a problémája… – Tök sötét van – meséli a mentorának. – Ott lenn. Csak a homlokunkra erősített lámpák világítanak.

Aznap a Rab Rábyt néztük meg a Bánffy-palotában. Vártam ezt az utóbb semmilyennek érzett, szürke filmet, s amint unottan hallgattam a tanító nénit, az osztálytérképen a hegyek lassan kidomborodtak. Budapest, 2019. XI. 23.

Vadmalac kérdi: ”Anyám, Apám hol van?” Malacka enyhíteni szeretné párja fájdalmát, hát ezt feleli: „SA Nap mögött. A halottak ott foglalnak helyet. Vadmalac kérdi: ”Miért nem látom őket?”

A KORMORÁNOKBAN CSALÓDTAM. Ül belőlük négy a pontonon, mire az egyik, balról a második, nekitámad a harmadiknak, az menekül, bezuhan a tóba. Hát ezek is? – teszem fel magamnak a kérdést, én mostanig tiszteltem őket. Kevesen voltak, és disztingváltaknak tűntek. Szabályos időközökben el-elrepültek, egyenként – mint akiknek feladatuk van.

(Volt egyszer.) Radnai Gábor negyvenkét éves. Reggel veszi a táskáját, megsimogatja gyereke fejét, elbúcsúzik a feleségétől, indul a munkahelyére. Egy biztosítótársaságnál dolgozik ügynökként. Baleset, betegség, halál ellen biztosítanak embereket. Mindenféle szerencsétlenség ellen ingatlanokat. Radnai Gábor néha beül valahova egy kávéra. Elmereng, miért kell neki mindennap ugyanazt csinálnia? Mintha ismétlődne minden! De régen volt, mikor gimibe […]

Vadmalac aznap szem és szív volt. Semmi más. Egy tágra nyílt pupilla, ahol a világ szörnyûségei befértek, s egy nagy szív, mely végig szenvedett. Különös lény, nem? Könnyezni nem tudott, mert a látottaktól könnycsatornája megsérült.

Volt egyszer egy történet. Megtörtént, ahogy megtörténik minden. Egyik pillanatban még nincs, másik pillanatban már volt. Megtörtént, s így befejezetté vált, kerek lett nyomban. Függetlenül attól, hogyan végződött.

Volt egyszer egy pénzérme. Egyik oldalán fej. Másikon írás. A kettő között recés perem körben. Gizi néni azt mondta: a halál nem az élet ellentéte, hanem a születésé. Manyi néni azt mondta: születés és halál recéz peremet.

Látja Vadmalac, hogy a Koma külsején is változások vannak, zakóban például ritkán látta, és hát sugárzik az energiától. Kérdi tőle: -Hova, hova? – Megyek tüntetni.

A Komát nem hagyta nyugodni, amit látott. Pedig már bent ült Vadmalacéknál, zilált idegállapotára való tekintettel Vadmalac még azt is megengedte neki, hogy a kedvenc foteljébe üljön, hadd felejtse el a Hazudtok, loptok, harácsoltok – plakátot, amit az utcasarkon látott, sőt, Malacka megkínálta a gyereknek készített tejberizsből, hadd felejtsen. – Kik hazudnak, lopnak? – kérdezte […]

„Hazudtok, loptok, harácsoltok”, olvasta a Koma Vadmalacékhoz menet. Nem egészen értette a dolgot – egyrészt nem tudta, mi az, hogy „harácsoltok”, de már a hangalak is megijesztette. Főként a ”cs” a szó közepén, úgy fájt neki, a lelkének, mintha elharapta volna a nyelvét.

Párhuzamosságok Tolják a gyermeket. Érdekli őket egy csomó minden, ami engem hidegen hagy. Hidegen hagyja őket egy csomó minden ami engem érdekel. Ilyen vízválasztó a bőgő masina.

Igencsak komplex a Határtalan című félperces valósága. Megpróbálom elemezni. Azt, hogy miképpen fér bele hat sorba a magánelet, a közösség, a múlt. A kép eredetije az, ahogy lentről látom a nagy gépet, Boeing talán. Piros lámpa kigyúl rajta. A másik fogódzó az éppen befejezett nagyobb repülőutunk. Az út során ha nem is féltem, gondoltam arra, […]

Hogy Vadmalac sörtéje őszülni kezdett, komája felszólította: – Foglald össze, mi volt az életed! Vadmalac a feladat hallatán a tomporára ereszkedett, mint aki komoly munkába fog, aminek egyhamar nem szakad vége. – Na, lássuk csak…

Mintha láthatatlan fonalak lettek volna testéhez erősítve. Hátrafordult, hogy legalább igazítsa meg őket, teremtsen – másszóval – rendet közöttük, de nem sikerült, keze a semmit fogta. „Az emlékeim?”, töprengett.

Vadmalac valami különöset érzett a lábában, csülök magasságban. Nem fájdalom volt. Legnagyobb meglepetésére azt az érzést egy látványhoz, az enyhén rothadó vágott virágok szárának a végéhez tudta hasonlítani. Ahogy azok felszakadnak, néha még fel is kunkorodnak.

Malacka természettudományos filmet nézett. Majd átjött Vadmalachoz a szomszéd szobába és lelkesen mesélte: – Képzeld, a hódok megfogják egymás lábát, hogy éjszaka a víz ne sodorja el őket egymástól! – Szép! – mondta Vadmalac. Kinyújtja ő is a mancsát.

Így kezdődik a Ki a gyilkos? című félpercesem:„Ebédnél Vadmalac kifejtette, hogy ő valakinek az arcából meg tudja állapítani, ki ölné meg őt, amennyiben úgy hozná a sors. Az arcból meg a pillantásából.”

A vécé ajtaja előtt megtorpant: „Bevihetem Beethovent a budiba?”, tette fel magának a kérdést. Mert ott volt a fülhallgatója segítségével a fülében a Negyedik szimfónia. De azzal magyarázta ki a helyzetet, hogy gondolatban frakkot ölt, s már bogozta is ki a gatyáját.

Borotválkozott a fürdőszobában, dúdolt hozzá, nem is vette észre, hogy ütemesen dobbant. Benéz hozzá a komája, kérdi: – Mi van? Számonkérően; Vadmalac nem érti.

Azt olvassa, hogy a költők kérdeznek. Illetve mindenik kérdez, s hogy milyen nagy költő az illető, attól függ, mennyire tér el kérdése a többiétől. Hát ettől pánikba esik Vadmalac. Forog-forog egy helyben, mint a megzavart kotlóstyúk, ugyanis arra gondol, hogy ő már a fejfát is kinézte magának, de még semmilyen kérdést fel nem tett.

Vadmalac szomorúnak érezte magát. Olyannyira, hogy szőre elveszítette a fényét, sőt, elülső lábán például mintha leforrázták volna. Leteperte a letargia, még beszélni sem volt kedve, szavakat motyogott: „szomor”. Például ezt. Meg hogy „fodor”, „bodor”. „Komor”, „na igen, komor”, – mondta, s mintegy igazolva látta szomorúságát.

Komája kérdi: – Aranygyűrűd van? Gyors pillantással Vadmalac felméri, hogy jegygyűrűje a helyén. – Mért, lopnak?

Agyoncsaptam egy molylepkét, aztán eszembe jutott, hogy édesanyja hiába várja finom kabáttal vacsorára. Budapest, 2019. VII. 8.