Egyik kehelyből ki, a másikba be, mi szerint válogatja meg azokat? – töpreng Vadmalac. Abban, ahogy a dongó keres, semmilyen rendszert nem fedez fel, mintha csak a szél vinné, vagy a szárnya improvizál? Képes egyhelyben repülni; na jó, a Földdel együtt ő maga is száll, nem is tud róla. Vagy összedolgoznak?

Malacka kezét fogta, jobbal a balt. Ahogy a nyugalom megszállta őket, érezte társa szívverését. A napot nézték, megjelent az a távolban két sor felhő között. Hosszú tél után először.

Vadmalac már megint előadást tartott a komájának. Ő maga a kedvenc foteljében helyezkedett el, és gondolatban hosszú szárú pipát szívott, komája viszont vele szemben foglalt helyet – a gyékényen. Szóval a központban aznap a Föld mágneses tere állt, egészen pontosan annak esetleges hiánya. Vadmalac megfenyegette az emberiséget, hogy ha megszűnik a jelenleg érvényes mágnesesség, ha […]

Mozdulatlan hevert az erdőszélen, már-már az volt az érzése, hogy a táj belé költözött. Egy azzal, vele együtt lélegzik. Megszólalt: – Tudom, hogy itt vagy. Nem kiáltott fel, ám volt benne kis megilletődöttség. Hogy nem akárkihez szól, hanem a Teremtőhöz.

– Tolvajok! Tolvajok! – kiáltja. Csodálkozik, hogy a szájára ráütnek ugyan, de nem ragasztják le. Viszik viszont a perselyt, ami addig rábízva volt. Más nem mozdul, nézik, hogy mi történik. Jobbik esetben mellé állnak, nem szétszórtan, s nem ellene fordulva, de a tolvajok után nem szaladnak. – Tolvajok! Tolvajok! – próbálkozik még egyszer Vadmalac.

Malacka elhűlve figyelte, mit művel a társa. Az négykézlábra ereszkedve hátrált a térben, szemét behunyva. A térben, vagyis kicsinyke lakásukban. – Mi ez? – kérdezte tőle, amikor már egyenesbe jutottak.

— Gyuri és Jancsika nagyon kedves, érzékeny gyermekek — mondta nagynéném. — Dehogy érzékenyek! Dehogy érzékenyek! — tört ki belőlem kakasdühvel a fogadatlan prókátor, s arra gondoltam, hogy érzékeny talán én volnék, és elég baj az nekem. Budapest, 2019. VI. 16.

Különös módon a koma, ez a kevésbé művelt, Vadmalacot mentorának tekintő kérdező lény figyelmeztette a gondolkozásban társát, hogy a számításával baj van. – Nem vagyunk egyformák – mondta. – Legalábbis ebben az esetben nem vagyunk egyenlőek.

Beszállt egy kőrisfa-mag a nyitott ablakon keresztül. Majd több is. Vadmalacot, aki épp olvasott, ez előbb zavarta, azaz ingerelte, végül játékra vette: kitátotta a száját, hogy a fehér csillagocska, mert a mag körbe van véve ”pihével”, attól száll, repüljön bele.

Vadmalac kinyújtotta a csülkét a nyitott ajtón keresztül. Fényképezzék azt. Komája nem értette a dolgot, hiszen ha az Újság jön fényképezni, az Vadmalacnak is jó. Híres lesz tőle. – Nem úgy van az, Komám – magyarázza neki Vadmalac. – Különbség van újság meg újság között. Az egyiknek egy szava sem igaz. Kápiszko?

„Összeomlok, mint egy sóbánya” – gondolta Vadmalac az elmúlt idõk megpróbáltatásait sorolva. Majd ragozni kezdett hirtelen: ”Összeom” meg ”összeomlik – ik”, vagyis összeomlom”.

Tanára azt mondja, tele van a Makkos aknákkal. Vigyázzanak, nehogy elvigye az akna a jókedvük… ”Majd óvatosan lépegetek – ígéri Vadmalac, – a lábam alá nézek.” ”A legfontosabb – okítja tanára, – ne nézz hátra. A múlt robban!” “Veszni hagyjam az emlékeim?”

Négy üvegfal közt feszül ki az óriási fürdőszoba, a cementbe mélyesztett kádjaival. Megeresztem a csapot. Gumicsövön ömlik a víz. Leállítom. Össze kell sepernem a vizet, mielőtt lefolyna az alsó szomszédba. Lányok morajlanak a folyosón (talán a beázás miatt); résnyire megnyitom az ajtót; egy filigrán leány hátulról átölel. Mi ebben a különös? — gondolom — Másoknak […]

Mikor a Koma megérkezett, a törülközőt a lakás közepén találta. – Vitatkoztatok? – kérdezte. – Á, dehogy csak bedobtuk a törülközőt. Nahát ennél többre a Koma nem jutott. Hogy milyen törülközőt dobtak be Vadmalacék, s annak mi a társadalmi vetülete, nem derült ki. Kerülgették a kérdést, mint magát a szóbanforgó tárgyat.

Vadmalacék sírtak meg nevettek, Komájuk nem tudta, mi történt, talán mérges gombát ettek… – Felhívtak telefonon – magyarázta Vadmalac az esetet –, valami felmérés vagy mi és megkérdezték, hogy boldog vagyok-e? ”Boldog”, ezt kissé ugatva, két külön szótagban ejtette ki. ”Bol-dog”, így, vonyítás volt, ha nem üvöltés.

Banánt vittem a zárt osztályra valakinek. — Tedd a hűtőbe! — mondtam. — Nem lesz az jó — szólt a nővér — A hűtőben megfeketedik. „Nem lehet rossz hely ez a zárt osztály” — gondoltam — „El tudnék itt lenni.” Budapest, 2019. V. 19.

Zaklatott lélekkel állott a Koma a mentora előtt. – Hálóval fogták össze a vadmalacokat. Olyannal, mint amivel a tengerben halásznak. Vadmalac pupillája megnőtt, de nem szólt, várta a folytatást. – Gombnyomással nyitották, és lőtték ki több méterről. Gyöngyözött mindkettőjük homloka.

– Mi lenne ha…? – kezdte el a Koma. Mindenki felfigyelt a Vadmalac-családban. Megszokták, hogy tesz fel kérdéseket, de most egy bágyadt szerda délután volt, nem kíváncsiskodásra való. Se a világ titkainak a megfejtésére.

Malacka leült vele szembe, és így szólt hozzá: ”Világ szépe vagy!” Majd megsimogatta a busó fejét, és azt mondta: ”Még akkor is, ha nem nyitod ki a szemed.” Hogy a megszólított nem akarta vagy nem tudta… A csokorba választott dália egy letört ága volt. Még bimbó, és nem is lesz belőle virág, viszont szerették.

Bal patával kelt aznap Vadmalac, alig várta, hogy a nap elteljen. Hogy felvidítsa, komája egy mosolygó tevét mutatott. Pofája, a tevének, mintha kifestve, az egészségtől csattan ki. ”Hát igen – filozofált, ma csak a tevék boldogok.” Így mondta: ”boldogok”. ”Meg a bolondok”, tréfálkozott komája, nem lehetett kivenni szavaiból, hogy viccel vagy komolyan gondolja.

Annyiszor jutott eszembe, hogy hetedik nagyvakációm alatt(,) este hazafelé tartottunk a Hubertus vendéglőből az unitárius templom irányába, ott(,) ahol ma már nincs gyalogátkelő hely, és találkoztunk H.-val, akin cowboykockás ing volt, és közben arra gondoltam, hogy már melegszik a plattenen a fürdővizem, de csak ma jutott eszembe, hogy magára a fürdésre nem emlékszem: maga az […]

Totó a tűzfal tövébe hajította a tízbanist. Fel akartam venni. – Ne vedd fel! – mondta Totó – Egyszer majd arra jár a pártfőtitkár és felveszi. Budapest, 2019. V. 7.

Malacka kérdi, a Koma hova szaladt? – Kutyát vásárol magának. Megáll a fakanál a Malacka kezében: – Azt meg minek? – Kutyástól könnyebb bejutni a Mennyországba – mondja Vadmalac.

Vadmalac egy karóval piszkálta a sirályt, ami éppen a kunyhójuk elé esett le. Hogy akkor élt-e még, vagy döglött volt, amikor lezuhant, Vadmalacnak fogalma sem volt róla, éppen petróleumért állt sorba a benzinkútnál. Komája is hülyeségeket kérdezett: hogyan pusztult el, esetleg leparittyázták?

El szokott sétálni a várig. A vár körül most nagy kövér majálisgyűrű volt hintákkal, dodzsemekkel, céllövő bódékkal, perecárusokkal. Nem látta a visszautat a sok vásári dolog miatt. Jó nagyot került, míg végre visszatalált a főúthoz. Közben arra gondolt, hogy majd halála előtt az egész élete lepereg előtte és lesz egy hintás kocka is, hogy fejre […]