Mondják, hogy nem úgy kell élni, ahogyan élek, mert ahogyan élek, úgy nem lehet élni. Mindent pozitív módon kell fölfogni, annyira pozitív módon, amennyire csak lehet. És mondják, hogy vidámnak kell lenni, akkor is, ha nincs, aminek örülni, a vidámság meghozza gyümölcsét és akkor lesz az is, aminek lehet örülni. Engem épp az ilyesmik tudnak […]

Az elmúlt héten Mácsai Pál, az Örkény Szímház igazgatója bejelentette, hogy a tavalyi Élő költők társaságához hasonlóan, az idén  magyar prózaírókat kértek fel, írjanak a színház előadói számára egyperceseket, amiket a színészek az idei Magyar Kultúra Napjától kezdve előadnak a közösségi médiában. Az előadott szövegeket a youtube alapján osztjuk meg olvasóinkkal.

Anyámnak volt egy beteges, örökké lábadozó, de jóravaló francia tyúkja. Akkor is tojt, amikor a falunkban minden tyúk megfeledkezett alapvető föladatáról. A francia tyúk nem feledkezett meg. Tojt rá a falunkbéli, ellustult tyúkokra. Betegeskedett, lábadozott, de mindig volt tojás a háznál. Mondta is anyám, nézd meg ezt a francia tyúkot! Ez az én utolsó tyúkom, mert […]

D. Zs. sebész főorvos a város felét már megműtötte, mindenki túlélte, sokan viszont a műtét után mondogatják: jó-jó, de… nőzik, iszik, bulizik, pedig nyugdíjas, műteni piásan is bejár… Zsiga bácsit mindez hidegen hagyja.

Az em­ber foly­ton úgy érzi, hogy va­la­mi megint nin­csen jól. Amíg hall­gat vele, va­la­hogy el­van. De ha mon­da­ni kez­di, bajt hoz a fejére. Ha va­la­mi nem stim­mel, oka le­het, és ez rop­pant veszélyes.

Haj­na­li fél hétkor fel­har­san a csa­ta­kiáltás: Réunion! Érte­kez­let. Min­den­ki a Főte­rem­be siet. Fel­so­ra­koz­nak a ro­va­tok, élükön a káplárok­kal, izé, a ro­vat­ve­zetőkkel. Je­lentést tesz­nek a pa­rancs­nokságnak. Be­mu­tatják szak­területük az­na­pi kínálatát. El­mondják, miről ír(ná)nak a hol­na­pi újságba.

A választások előtt azt mond­ta a volt polgármes­ter a gyűlésen: „Áll­junk a sar­kunk­ra, em­be­rek!” A je­lenlévők, na, ki nem jár ma­napság gyűlésbe: nem értették. De mi­vel nem di­vat butának látsza­ni, jólértesülten  hall­gat­tak. Per­sze sen­ki sem tett sem­mit. Vasárnap a pap is ki­hir­det­te a temp­lom­ban. „Áll­junk a sar­kunk­ra, em­be­rek!” Hát en­nek már na­gyobb lett a hi­te­le, […]

A fülkében ketten voltak: az öreg és a tini. Az öreg az elrohanó tájat nézegette, ha meg befele kukkerolt, a tinit nézte. Azt nem zavarta a dolog, rágta a rágógumiját és a fülhallgatójában az ACDC-t hallgatta. Egy idő után az öreg így szólt: „Fiatalember, egy kicsit beszéljen hangosabban, öreg vagyok és süket.”

”Belépek hozzád, csöndben letelepszem, s csak nézlek, nézlek a homályon át. És mikor édes arcoddal beteltem, megcsókollak és úgy megyek tovább.” (Nicola Vapcarov: Búcsú ) – Hagyj még aludni, nagyon álmos vagyok, Kincsem. Itt vagy, tudom. – Na, hol, na hol vagyok? – A karácsonyfám mögött bujkálsz. Szép, ugye?

A kislányka odavonszolja a támlás széket az ablakhoz. Felmászik rá. Az eget fürkészi. Sűrű pelyhekben hull a hó. Keresi az angyalt, minden reá vonatkozó szót megjegyez, ellenőriz, az angyalkát várja szíve minden dobbanásával. Tudja, holnap este jön, de már ma áll és vár rendületlenül. Meg kell látnia. A levelét már rég elvitte az angyal az ablakból. […]

A szerzőnek Öröm című, karácsonyi történeteket tartalmazó kötetéből. Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Gyárfást mindenki Gyafinak hívta, sulis korában ragadt rá ez a bece. A sörgyár szomszédságában lakott, ahol 4,50 helyett 2 lejbe került egy-egy sör, de a szabály az volt, hogy kriglibe töltötték, s ha valaki el akarta vinni, üvegbe vagy edénybe kellett töltenie. Méghozzá személyesen.

Gyermekkoromban hallottam ugyan Isten létezéséről, de csupa ingatag, mesés vagy egzaltált forrásból, amely nem győzött meg. Általában boldog voltam, későbbi létemhez képest mindenképpen az, ugyanakkor úgy hittem, hogy Isten nincs, de ezt nem mondjuk meg anyai nagyapámnak, Apónak, aki vidéki református lelkész.

Boccsú Bimbit ugyanúgy hívják, mint a nagyapját, az is Boccsú Bimbi. De bá, vagyis Boccsú Bimbi bá. Volt. Boccsú Bimbi pedig csak szimplán Boccsú Bimbi. A faluban nem élt más Boccsú, csak ők ketten. A Boccsú Bimbi apja azért nem Boccsú, mert senki sem látta soha. Valamelyik nyári sokadalomban jött össze vele Varga Borbála, a […]

Lehullt az első hó. Most már biztosan itt a tél. Jött a Mikulás, jön a Karácsony, a Szilveszter. De álljunk csak meg… Jön a Télapó, az Angyal, az ajándék. Mi lesz a karácsonyfa alatt? Cike ül a haverokkal, pohár sör és cigi mellett, úgy meséli:

A családi „közgyűlés” nem tűnt vészesnek, apu és anyu arca nem volt mogorva, inkább kedves. Laci legalább is így látta. Apu kezdte, s közben szürcsölgette a sörét: – Lacikám, két hónapot ülünk itt nagyiéknál, egy dologra kell nagyon figyelned, amikor kimész a kapun, mindenkinek köszönnöd kell, így illik. Itt van Béla, az unokatestvéred, ő elmagyarázza, […]

A végtelen égbolt birodalmában míg világ s két nap, talán annál es több, éldegél az öreg nap. Ennek az öreg napnak sok szíp jánya vagyon: Pajmallat, Virrjadat, Hajnalka, Napkelte, Napsugárka, Délinke, a bársonyosan bíborvörös Naplemente. Napsugárka , a legszebb, legaranyosabb mind közül volt apja kedvence, szeme fénye. Bármit akart apjától , addig-addig küsködött ,azt el […]

Szaporán szedtem lábaim, mintha hátulról húzták volna visszafele, nem haladtam. Pedig sietős volt a dolgom. Hogy is van? – Lassan járj tovább érsz!- jutott eszembe. Visszafogtam magam. Szóval, nagyon kibillenthette valami lelki nyugalmam. Az meg úgy felgyorsult, hogy alig tudtam lépést tartani vele. Hogy , hogy nem, a parkban találtam magamat.

A táviratok Lengyelországból érkeztek. Esténként, amint hazatértemben kinyitottam az ajtót, mindig ott hevert egy-egy a padlón. Varsói barátom, Jan Zimierski küldözgette őket, mert akkoriban éppen az Ördöghegy című darabom fordításán dolgozott, s ha a szövegben valami gondot okozott neki, azonnal feladott egy telegramot a gyors válasz reményében.

Ők is a tenger hullámai közt sodródtak, sodródtak, aztán egy szép nap egymáshoz sodródtak, együtt hömpölyögtek. Tetszett a közök hullámzás, egyre többször szóba elegyedtek. Valami tündéri nyelven folyt a csevej, minden volt benne: kedvesség, báj, elragadtatás sokáig .

Ádám egyszerű ember; ádámcsutkája is van. Egy dolgot nem szeret, a születési dátumát. Bárhova nyújtotta be az önéletrajzát, minden tökéletes volt benne: a végzettsége, a nyelvtudása, a szakmai címei, de jött a bukás: az 1960. Mert akkor született. Akik ezt elbírálták 70-ben, 80-ban, 90-ben jöttek napvilágra.

Tizenkét éve halt meg nagyszerű barátom, Hamburger Miska… Ha nem ismertétek, vagy nem hallottatok róla, az internet bőven foglalkozik vele. Emblematikus figurája volt a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzéknek. Filozófus volt, no meg a különböző világnézetű emberek fáradhatatlan összekötője egy-egy fontos, jó ügyben. Látszólag sebezhetetlen volt, s mindahányszor csak legyintve röcögött, ha tudomására jutott, hogy valaki […]

Történet két helyszínre I. FALU A lágy szellő mezítláb rohangált végig az utcán. A frissítő fuvallat délről próbálkozott a felfrissítéssel, nem sok sikerrel. A hőség, ami a falura telepedett, uralkodni akart, délután is. Valódi uralma a déli harangszó után kezdődött, és kitartott az ötórai teáig. Bár a falu lakói nem teáztak. Mindenki végezte a napi […]

Fekszik az ágyon. A rémület, mely dörömböl belül, megálljt parancsol, s most végigomolva a vetett ágyon, iszonyúan kalimpál a szíve, nem meri végiggondolni, ami történt, történhetett volna és történni fog. Mindez a három most így együtt: kavarog benne Múlt, Jelen, Jövő, egymásba érnek, torlódnak, elmosódnak, s csak ÉRZÉS -elő- és utóérzés az egész asszony.

Szeptember utolsó, ködös napján, a tegnap, egy nagyon szomorú eseménynek voltam a szemtanúja. A látvány annyira mélyen érintett, hogy azóta is hatása alatt vagyok. A kertben dolgoztam. Mivel a borongós idő sem ígért semmi jót, igyekeztem a munkámmal. Kiszedtem a zöldséget.