Születtem volna csillagnak, elvezetni a három királyokat, vagy Betlehemnek, ahol megváltók születnek egyszer sok életben, vagy jászolnak, baromnak, szalmának, akinek nem gyötrelem a hit, nem is keresés, hanem boldog kapottság.

1. nincs szebb az életnél, jobb sincs nála nézem az unokám kacagó arcocskáját becézem, átmegyek gügyögőbe játszunk – és ez mindennek mindene

Emlékszel, Édesanyám, mikor Apai őseid Brémából elindultak Ezerháromszázvalamikor Vagy emlékszel arra, amikor Anyai ükapád Prágában A vár körülzárt udvarában Csodaszép kerteket tervezett

Tenyereden a tenger, ráncaid áramlatok, a mellékutcák mind féltestvérek. A roncsolt és csonkolt kerítés, érzéki bálterem tépett bejárata,

a dolgok rendje / (ordinea lucrurilor) minden olyan mint tegnap: a nap éppen az aminek jönnie kellett. a szomszéd kecskéje a szomszéd kertjében legel. a szajha erőssége a szajha lábai közt található.

valakinek eszébe jut szelíd báránybordákat helyezni az elhaló parázs fölé

La muntele Sion / A Sion-hegy alatt Cu barbă aspră, albă-Divină, Frânt, în frig, alerga cu zor Domnul meu, într-o zi uitată, Umedă, oarbă de toamnă, Undeva, la muntele Sion.

ne nézz hátra ha ráléptél az útra ne vétsd el az ösvényt

kimondatlanságod szívemen hordtam mióta lépdeltem a porban mezítlábam nyoma a sárban: ékírásjegy agyag-táblában

Ezüstből átvált a fény aranyba, Az éjszak rejtekét kitakarja, Bús éj-királylány hullik csipkébe Bújva ölembe, színegész napra.

mintha a minthák ideje volna pedig csak az van amit kihirdettek ők hárman, akik Egy az Atya, a Fiú, s a Szentlélek

Százötven centi kudarc, kábé ennyibe mérik a törpét, ha igaz, Jehova bohóca, kertjének dísze, szelleme sompolygó farizeus,

beleszaladtunk a holnapba tudjuk hogy mi lesz velünk de szólni nem merünk

bennetek megsokszorozva a legbensőbb gondolatba öltözve onnan kikandikálva fintorogva de mindig a bőre szabott álca mögött lapulva élem végig sorsotok egyiket a másik után

örökös párharc férfi és nő közt elvesztették egymást a kertben azóta keresik s ha megtalálják a vesztéstől való félelem köti őket gúzsba újra

míg bámulom a korhadt ágakat egy leesik elém

most épp fedett az ég keresem a rést ahol levegőt vehetnék így jutok középről keletre hol selymesebb az ájer és déli szelek köröznek

Még a sötétség országából is a fény felé fordulunk. A pajzson átüt a fény – megdobban a kőszív is.

Fehér Illés műfordításaiból A bánat / Бол Messziről jön, váratlanul, Vagy már itt is volt: Az óvatlan lélekhez egészen közel Tekintetbe fonva, Mosolyba lopva. Talán üzenetet is küldött És jókedvedet látva vigyorgott,

A határ (Hotarul) Keresem a rossz kezdetét,Mint gyermekként az eső szélét.Rohantam, hogy megtaláljamAzt a helyet, ahonnan majdJól láthatom egyfelől az omlóEsőt, másfelől a derült eget.

Még körömnyi idő s benyúl az ablakomon- körbefutja falaimat, mint az est árnya, állam vonalát tapintja, hajamat, derekamat fonja, mint anyám utolsó pillantása,

riadtan olvastalak „kemény a szeretet, mint a halál” megértettelek magamba bicsaklottam

hősharcélet halálos szerelem véres költészet álmodból száz év alatt

eső pereg mintha valaki a kaput verné félénk bizonytalan ütésekkel kopp kopp kopp itt vagyok ásít a közelgő éjfél s nem kérdi beengedem-e jön

Legszebb volt a tejszerű derű, mely hajnalban a ház körül esőzött meg a köszöbön, ahol ültem tenyerembe süllyesztett fejjel, s vártam egy mentséget,