Osztozunk az őszi békén – halk sóhaj a nyári kertben, füge érik szemed kékjén.

A tintahal árnyékában Előttem úszik, tágítja a vizet, Megcsíphetem, tintával nem fizet. Viszonyulások A barátok a válladon tartják kezüket, a cimborák a zsebeden.

Utálkozom magamtól, a senkié vagyok, birsalmafára másznék, ahogy a tolvajok, és aztán decemberben egy ágon haldokolva a varjaknak beintek, hadd károgjon a nóta.

hiszek a holnapban hiszem hogy szivárvány az élet és hogy menni kell tovább nem állni meg

feledtesd uram a kegyes halál szelíd háttérzaját s a magtártemplomok dicső hivatását

ezek lennének / acestea ar fi az alkonyati csendben kipattannak a tulsó part apró üveg-villámai felriadsz

reggeli harmat könnycsepp hull egy levélre

Rólunk beszélnek minden nyelven sikong az éter és csodál: „Dávid harcol Góliát ellen.”

közeleg az éj s fekete szárnya békésen csapdos csillagokat szór

Ködöt enni milyen furcsa mesterség. Kiharapni a konkrét formák közül azt a pasztózus valamit, tisztán látni – mekkora önáltatás. És mégis csak a köd beszél, a világosság örökre hallgat.

Az idő lába elé ülve merengek. Ezredszerre hallom e furcsa éneket: Bemaszatolódtam az anyag bűzével, nem törődve más bánatával, vétkével…

Egyformán rossz öregnek, fiatalnak ez az áldatlan nemzedéki vita. Íróasztal mögött egy firkász kita- lál valamit, mert gondok mindig vannak.

XXXII. A várak alján, a várak tetején angyalrajok telepszenek meg. Ha Isten jelt küld, tempóznak.

Rothadt rózsák a kertben, deresen, megdermedten, rothadt rózsák a kertben.

Meghalni se tudtál, te csak az asztalra buktál, beborultál, torkolat-tüzek, láncok, sikoly-címeres lányok, üszöktől cirmos virágok, komor vagányok, s küllők, cserepek forgatagába egy árva hajszálat se küldtél, csak beleőszültél, csak beleőrültél.

Szeretem az őszi hideg szobákat, ülni kora reggel összehúzott köntösben a kitárt ablaknál, vagy a tetőn, párolog a völgy meg a csésze kávé – ez hűl, amaz melegszik.

Holdsarló fénye, ha fennen ragyog, összeborulnak a kerti padok, 2020. 10. 20.

Ha újjászületek, nem félek majd a darazsaktól és a szerelemtől, dartsban mindig betalálok, és ha valaki ezerszer elmond valamit, én ott leszek ezeregyedszerre is, hogy megcáfoljam,

Esem keresztül agglegény fejemen Még nem néztem meg… Táviratot hoztak. Odasietek hát. Szívem zakatol. Ide és oda kapkodok. Hol a toll?… Ilyenszerű volt, mikor besoroztak.

XXIX. A madár a por férgeitől gyarapszik s az éj magasából száll alá. A bányász a föld gyomrában beszélhet ismeretlen ércek, kőzetek tündéreivel.

Letisztult íz, akár óbor zamatja. Üvege metszve csillant varázst. Mintha kóbor poéta sírna, jelezve:

És a sebekre tarka tapaszt ragaszt, pedig gennyes az, de leplezi szegény. Szerepel tovább, nem zavarja e tény, sebfertőtlenítést, kötést elhalaszt.

1. Életéről: Sz. 1870,??–mh. ??, Arad. A Wikipédia tudomása szerint „a 20. század elején került Aradra. Az 1911-ben indult Délvidék című hetilap, az annak folytatásaként megjelenő Aradi Színpad (később Erdélyi Magyar Színpad) című művészeti lap, majd az ugyancsak Aradon kiadott Kis Újság (1932–41) szerkesztője és tulajdonosa. Könyvei (regény, novellák, versek) 1896-tól jelennek meg; a válogatásunk […]

Cseke Gábornak a sok betű írása fáradságára van a testnek nincs sok haszna a sok beszédnek a tudásnak még kevesebb csak megkeseríti az életet persze, mikor még azt gondoltam – vagy ezt, vagy semmit – fáradt sem voltam

Szamosújvár, Rózsa Sándor… Szemem előtt kötél táncol. Haj, sok idő telt azóta, de tán áll az akasztófa, s ha Isten felviszi dolgod nevét többé el nem morgod,