Járom az utam vége felé járom a léptem kopog ködlő éjszakán ó mennyi zsákutca megannyi járom mert én itt születtem ez a hazám

Két végtelen közt a véges tábor, az ám, Harc és háború zsoldja apasztja hazám. Rongyos katonák sorsa bölcsen egybeforr, Fáznak a rigmusok, tábortűzön a sor.

Utódaink eldöntik majd … hogy mi legyen a könyvtelenné lett polcok deszkáival. Az ilyesmi holnap tűzgyújtónak sem kell … (A helyük még értékes lehet!) Beszélnek hozzám a könyvek. Végigsimítom arcukat, gerincüket. Általuk vált tapinthatóvá a múlandó élet…

mi is a vers pillanatfelvétel valaminek a lényege vagy csak egy vonal az égre a föld hajszálerei közül egy

Vihar készül, kitörőben, ólmos ég ül mindenen. Mámoros felhők sűvítnek fejünk fölött szüntelen.

apámról elmélkedvén vissza-visszatér a vásárhelyen való eltemettetés Budapest, 2020. VII. 10.

Betűk bolondjakéntsem kaptál hatalmatZsákba varrni múltadTisztázni jelenedFelfejteni jövőd

(VI. karantének) Megnyugodni jöttem. Így nyár közepén képzelt álom szunnyaszt diófám tövén. Egykor volt diófám ága borul rám gyermekkori álom: cifra palotám.

az ég alatt amit meg tudunk magyarázni amit boncolgatunk és fel is fogunk majdnem kibontjuk amikor beleáll az ujjunkba egy szálka

(György Papp Margit emlékére) Átmegyek az idő túlfelére, hogy jobban lássam Szülőföldemet, a Barcaságot, nincs útitársam. Sírom végállomás, merev kőoszlop a gondozó, Valaki vési nevemet, lelkem eleven torzó.

egy gyönyörű madár egyedül az ágon szólista

mások leendő múltjára nyitottan süt a kánikula s az idő félhalálos dózisa spriccel belém Budapest, 2020. VII. 8.

mindig lógott rólam minden a rajzórán a vizespohár felborult gúnyolódtak a lúdtalpas cipőmön és összefirkálták a fülemet

Érdemre segítség Mély hálám, még mélyebb köszönetem, Hálómban, íme, félve szökdöshetem. Kényszer Könnyebb kigyöngyözni a könyvet, mint elhallgatni vagy eladni.

(Komplementer-vers) Olyan világ jött, Melyet mindenki elkaphat: A nyápic, a súlyemelő És a hercegnő…

Befogható megfoghatatlan Tőle érzi magát becsapva ajtó ablak Hol könnyed játszi Hol szilaj dühöngéspárti

Július táncol lombokon. A nyikorgó szekereket Hallgatom, hordják a szemet Nagyon távoli dombokon.

Schreiner Jocónak Köszöntsétek csak a plüssjancsikat, és köszöntsétek a sok plüssjuliskát, ahogy – naaaaaagy veszélyeknek kitéve! – állnak a mézeskalács házikók ajtajában,

Még most is kétséges: szemetek elé tárjam,

szirom alakú pingált pálinkás pohár volt a kezemben valami édes tömény ital csordogált belém

Szöveg: Nászta Katalin lehetne dendi, aranyifjú és leányka, kisasszony, bakfis ha nem lengene oly komoran közöttük ez a bájos „randi”

A halálom előtt Írtam egy Föld-elégiát, Amit a háború után majd elénekel Roodali, a siratóasszony.

Volt egy úr, féltette a magyart. Ezért mondott is sok badart. Hogy vastag, hogy vékony, hogy így nem hatékony – vize nem tudta, hogy hol a mart.

Kérdem én ebben a megalázó, embert próbáló semmittevésben, mihez kezdhetnék? Mihez magammal, mihez véletek, medállal dekorált prédikátorok, selyemstréberek?

olyanok ezek a pársorosok írhatta volna más is kaszálás közben valamikor így szórakoztak a barátok