Tegnapi álmunk érintetlen, minden a helyén – maradjon emlék,

1956 Tisztul ki az ég, jön a szépidő, De még minő, de még minő! 1957 Én, én, az esztelen dőre Nagy dolgokat bíztam az időre. Azt mondták, mindent eligazít. de ez nem igaz itt.

Sokat nem tudok mondani… Sokat nem tudok mondani De ami Mondanivalóm akad És elmondani szabad, Elmondom nektek végre,

Tudod néha rád gondolok néha, mindig mindig, soha.

te ott voltál amikor kiömlött belőlem a fájdalom

Pe drum umblam pe jos – desculţ altminteri azi doar cu maşină o fac, ori cu alte vehicule de transport numai cei visând pentru alţii se plimbă fără pantofi * Az úton egyébként gyalog jártam és mezítláb ma járgányon utazom csak kik mások álmaival élnek sétálnak mezítlábason

röpke nosztalgia végül összeáll ez a vers ahogy a kolozsvári villanydróton lassan feltornyosul a hó Budapest, 2019. XI. 23.

A tervezett száz kötet felé közelít a népszerű könyvsorozat, a Székely Könyvtár. Elhagyta a nyomdát a fenti címet viselő 78. kötet is… Alább az értelmező utószót közöljük, néhány mutatvány-verssel.

az ablakom előtt a kis utcában sokszor összegyűlnek a szomszédok olyan természetesek a mozdulataik

Szép fájdalom: az ajkak megnyílása kis vendéglőnek tejablakos sarkán; sima gyöngyökként bársonyszavak kúsznak nyelvem hegyére, pompázatos tarkán.

Vasárnap is jól megjártam vele, Nem is tudom, hol kezdjek bele; Éppen az írógépnél ültem, Írnivalókban elmerülten.

Ha most jönnél, csak néznélek, Hogy mit tegyek veled. Ölelni nem tudnálak, tán kérdezném, Hoztál-e pálinkát és kenyeret?

Valódi napraforgó Napraforgók, csúfoltalak titeket, S megbántottalak, még az is lehet, Mégis, ahogy ma hajnalban láttalak, Én most ígérem: nem bántalak.

XX emlékére (aki ismerte, az tudja, kire gondolok, aki nem, annak két betű úgysem jelent semmit) „Plébános úr, meghoztam az újra töltött demizsont, amit tegnap kiittunk!” Csodálkozva néztem ki az ablakon, e szavakat hallva, De a kapuban senki sem volt

Itt Európában a kilencven körüli férfiak lesütik szemüket ha a háborúról esik szó

két vegyértékű atom sötétség csak az eső sistereg átvergődve a lombkoronán

(feljegyzés: 89 december, Székelykersztúr) akkor mintha eldőlt volna minden minden amire felelet máig nincsen úgy kezdődött hogy

ajánlom neked, Vasile a vadvirágok között ülünk az évszakok áthaladnak és én, megtanultam: a barátságod egy teljes virágzású rét

Fehér Illés műfordításaiból Osztozkodás – Podele Osztozkodunk Keresztbe és hosszába, Kampósan, minden irányba, Középen, végről, Lefelé, felfelé,

Hiába aka­rok önkéntes véradó len­ni a vérközpont­ban már el­utasíta­nak

Alagút Az alagút szájánál tölgyfák fogadtak Elindultam a nagy sötétben Csak sejtettem, hogy felettem: táj van Mire kiértem homok és cserje fogadott

nem volt nekem a magyarság soha egy piaci áru könnyű futás az ég alatt ezer lépés rövid távú

Idővel mindent beszereztünk: a mosógépet s hozzá a csavarót, meg a demineralizált vízet, hogy ne károsuljon a vasaló.

Már nem egyszer vetették a szememre: csak magadról írsz a saját érzéseidről fájdalmaidról

Amikor az évek igazolnak téged, boldog vagy, úgy érzed, tiéd mire vágytál: