Dugóból gyufából kirakni ’97-et(,) nekem való legó lenne, lovagolna Dugó Dani. Budapest, 2019. XI. 13.

Hűs szellő rebben, szőlőkertből lebben, szerelemet szórva száll tova.

(Brassaï-Halász Gyula emlékére) Emlékszem még a macskaköves Kapu utcára, Sétáltunk ketten összebújva, a napnyugtára. Boldogan fogtam kezed, megöleltél s nevettünk, Amin csak lehetett, s frissen lopott almát ettünk.

én parasztként csak paraszt kalap alól nézhetek e világra írni is csak saját ceruzámmal

benyomásaimat ukmukfukk összedobni annyira nyers munkába menet a lila ég jóval szebb volt mint ez a vers Budapest, 2019. XI. 12.

Szabad vagy Ha őse úr s ő szolgalélek, csatlós lehet vagy csak cseléd. Pénzért gazdát s urat cserélget. Ne vállalj ily szerepcserét!

beatlest hallgatok. kínai csokit rágcsálok. olvasok egy kanadai versantológiát. majd írok a gépemen. nem érzékelem a szívverésemet. nem tudom saját agyam. izmos póklábak nem bújnak elő a bútoraim alól. vizenyős lencséjű aranyozott rámájú szemüvegem az asztal kristálylapján. a csoki sztaniolcsomagolása hiába törekszik reálisan tükrözni a komplikált külső világot, hisz olyan gyűrött a tükre

(Ebháti emlék az első műhold-látásról) A focipályát körülvevő alacsony beton falon a repedések menti fűcsomókban villámsebesen siklottak még nyáron a gyíkok.

A középszer nem néz a mélybe, nem reszkíroz öt cent borút, a táltos képzelet ha rúg, mi haszna belőle: csak félne…

Nem értem, miért majdnem, alig, vagy csak negyedrészben, miért csak nevetséges részletében észleljük folyton a történelmet?

A barátságok gyökerei, ha kiszakadnak a mából, kiskapuk nyílnak a holnapba- a jó és rossz pilléreibe kapaszkodva egyensúlyoz az akarat,

megvetettem hát ezt az ágyat most végre ebből is kihaltam háromnapos szép szállodámat elhagyom szívrepülős iramban

hogy magyarázzam el istennek a cirádát hogy ő is megértse nekem könnyebb kockáktól búcsúznom fehérektől feketéktől Budapest, 2019. XI. 9.

Az üveghegyek tetejéről alákúszik lassan az utolsó sugár: erőtlen-fáradt, mint levitézlett királyság.

a tragédiám hogy megszülettem nem egyszerűen embernek hanem ettől az anyától ebben a családban

elteltek azok az idők amikor a szerelem még mezítláb tornacipőben aztán bakancsban fekete bőrben farmerben

kora reggel az esőfelhők első cseppje a zöld teámban

A szó hatalma avagy az első nap tanulsága / Puterea cuvântului sau lecţia primei zile Egyszóval hagyd el fukarul nyitott lelkedet, miután megbizonyosodtál, hogy a fény kialudt. Ébredj minden reggel egy másik őrültek házában, ne hagyd, hogy a holtak házának miazmája bekússzon az emlékezetedbe.

gyermekeim már angolul veszekszenek te mit még csinálsz* Budapest, 2019. XI. 11. ____________________________________________________________ *Ce mai faci? [csé máj fács] (román). Jelentése: Hogy vagy? (szó szerint <‘Mit még csinálsz?’>, más változatban: „Hogy még vagy?”).

Valaki hegedűből rázza csöppenként a fáradt leveleket, akárha búcsúzó madár el-elhaló sóhaját –

(B. Á. hatás) kicsidenként úgy 10 éves ciklusokban érteni kezdte ő is a széljárás mindig változott ha lemaradt sem vette észre mi fogyott el

„Ma gyásznap van, ma sírhatunk!” (Ady Endre) „Sokasodnak a halottaim” (Kányádi Sándor) egyetlen nagyszülőm tata (1952) kilenc éveskén itt hagya követte őt édesapa (1980) és az áldott csehi mama (1990)

falun ébredni falun ébredni mú- és kotkodácsillat wau gí-gá-gá Budapest, 2019. XI. 2. az ejtegető iszkolása álom a lépcsők akár az almahéj elvékonyodnak hézagosak a felvonó is majdnem összeprésel

friss hírek minden esőcsepp sziszeg a kéményben

Egyetlen ember sem sziget / „No Man is an Island” Egyetlen ember sem sziget, Teljes önmagában, Minden ember a kontinens egy darabja, Része a szárazföldnek,