3. e g y r u g ó r a mindent a szeretet mozgat a tetszés, ami vonz, amíg még ragaszkodsz valamihez önmagában van rendeltetése, egy rugóra jár a kígyó, a medve miből vagy gyúrva ember, hogy szárnyad sas, lábad fa törzse, derekad nádszál

Árnyam az ösvényem, talpam alatt fényszilánk, Csak a fű nő nyomomban, kaszálnak az imák. Mosolyogva néz az ég, lelkem viszonozza, Vigad a lom, víg a dalom, est visszhangozza.

Sokan voltunk, legalább tízen, és lány közöttünk egy se volt, meztelen úszkáltunk a vízen, vigyázott ránk a telehold.

nekem a színvilág nem más mint a szeretet áttetsző teste körülölel mindent amiben Isten az ember szíve-szemén keresztül bennünk örökké lát így csak – te meg én.

Anyám elkísér. A fiola nyakát lepattintják, tartalmát fecskendőbe szívják. Az üvegcse nyakán fémköpeny,

Tó tükrén a Nap bíborszínű ragyogás lelkemet lengető

Egyszer kaptam valakitől egy darab drótot – két végét összekötöttem és szabályos karikát formáztam belőle.

(töredékek a Sárgaház folyosója c. naplójegyzékből) 1 reggelente már lehajtott fejjel mennek az emberek

Kivirít a látómező bokra, sebére a tájék zöld flastromot tapaszt; diktatúrai, szép tavaszokra lát rá a szabadabb, élemedett tavasz. Budapest, 2021. IV. 21.

s z ó s z á t y á r ismered a kifejezést nos mit szaporítod te is mint Isten télen a hóesést ki belefáradt már a hóhullásba

A Holdhoz hasonlóan egészem rejtve van. Világos vagyok, sötét vagyok. Mindenhol és sehol vagyok.

Mondják, hogy eleve hídnak születtem (vagy idővel azzá lettem a sodrásban). Rajtam jártak át az emberek egyik világból a másikba : ki durva bakanccsal, ki lenge hálóingben, mintha menekülne.

Lelkem, csöppé zsugorodj, Lábujjhegyen lopakodj Tengeri közt, csövek között, Hogy ne felejtsd az örömöt.

1. é r t e m hogy senki sem született többnek egyformák mind ha különböznek is, nem jár több a királynak, mint a koldusnak levegőből is ugyanannyi vizet, kenyeret sem ehetnek többet

Legelőször a manók bújtak el az est füvébe, a manók legelőbb. aztán tündér-hugaim hagytak el éjfél után, de még hajnal előtt.

tedd csak egymás mellé őket tanítsd meg, álljanak glédába edzd erőd, hogy irányban tarthasd merre menjenek, kirándulás nincs szebb, mint velük ha vak lennél, néma, de hallanád szóbokrok mit súgnak füledbe gazdagabb lennél a gazdagoknál

Elém kacsázik és nyújtja négy éves világnézetét : valamit magyaráz is rajta, s én helyeslem: mit tehetnék?

angyal közeleg fokhagymás pirítós kredenc olvasólámpafény bakancsösszeverés süllyedő hópelyhek felfelé szívnak dunna alatt tenger hajón lepedő Budapest, 2021. IV. 19.

két iker-orca, egész képmást formázva, egyazon vélemény külön mondatokba fonva,

Fotó és költészet sok esetben kéz a kézben járnak: egy-egy jól sikerült fotó nem egyszer egész lírai világot sűrít magába. Mint a Kakas Zoltán igen sikerült amatőr fotója, a Gát alatt, amelyet néhány napja itt közöltünk. Néhány nap múlva Demény Pétert az alábbi versre ihlette a látvány: Demény Péter (Ivan Karamazov:) Időalbum két fiú voltunk […]

cigány leány a küszöbön ölébe varánusz mászik hiába ez pest Budapest, 2021. IV. 15

Érzek, tehát vagyok, Első és utolsó szívdobbanás közti tér. Az itt létem ragyog, Fontosnak hitt dolgok ropognak, házikenyér.

magad uram, ha szolgád nincsen szokták mondani azokra kiknek nem ment jól a dolga egyedül kellett boldoguljon hát magad uram, ha szolgád elszelelt de

A bajok akkor kezdődtek, amikor a széles képernyőn megláttam a daloló brigádot és Rákosi elvtárs hatalmas plakátját, ahogy felhúzták az oromzatra. Történt mindez a Népköztársaság nevében, olyan hévvel, hogy belesajdult a szívem.

A költő verset ír, nem naplót, főleg nem levelet. Vedd komolyan soraim, ha beteljesednek: a sors keze. Haragod ne töltsd ki rajtam.