4. Adolf Estefelé valamiért átrendezték a hálószobákat. Miroszláv szerint a vezetőséget az a szempont vezérelte, hogy egy szobában ne csak egészen fiatalok legyenek, hanem idősebbek is. A mi hálónkba három Erdélyből való fiatal került. Miroszláv és én voltunk az idősebbek. Lefekvés előtt Miroszláv egy kis előadást tartott a fiataloknak arról, miképpen vigyázzanak a pénzükre, ha […]

3. Térkép a füvön Ültünk a hatalmas fák alatt, a levélhullásos őszi délutánban. Nyolcan, vagy tízen. Előttünk, az elvékonyodott pázsitfüvön nagy térkép volt kiterítve. Az egész világ. Mindenki rámutattott arra a földrészre, országra, városra, ahová innen eljutni akart. Volt, aki három, vagy négy országot is megjelölt, találgatta, melyik lenne jobb. Tekintetbe véve az időjárást, az […]

1. Miroszláv Egy napon azt kérdeztem Miroszlávtól, mégis, mi a te igazi neved, Miroszláv? Úgy vettem észre, téged itt többféle néven szólítanak. Miroszláv erre azt felelte, ha már Miroszlávnak szólítottam, akkor számomra legyen az ő neve Miroszláv. Neki teljesen mindegy. Ha pedig más hangzású néven szeretném őt megszólítani, akkor válasszak neki más hangzású nevet. Van […]

A kórház konyhája körül estefelé összegyülekeznek a kóbor kutyák, a tudományos kísérletek katonaszökevényei. A homályban is látszik a bundásokon, hogy nincsenek a rendhez hozzáidomítva; lomposak, tarkák, szabálytalanok és esendőek, nem ismerik a vezényszavakat, kivéve a takarodó bejelentését.

Kirándultunk. Pontosabban legurultunk a hegyről. Zó ezerrel, mert neki sportkocsija van. Úgy tép, mint egy állat. A kesztyűje szarrá ment, mire leért a sorompóig. Az én gépem ócska csotrogány, az első százon kiborultam, mikor megkóstoltam egy kátyút. Röhögtem. A nevelők is. Mit tehetnénk? Röhögünk. Ez egy ilyen élet! Nyugodtan röhöghetünk, rosszabb már nem lehet. Gyusz […]

– Nincs szebb, mint mikor a házasságban egymásra vagyunk hangolódva! – böffent picikét elégedettsége jeléül Levi, miután futó pillantást vet az órára. Fél hat. És ők, mint annyi éve immár, itt ülnek a kis teraszon, és irodalmilag társalognak. Igaz, a kávé felhígult, a cigaretta végképp a múlté -, de a szokás, mely nemes vonásokkal ruházza […]

– Nézze, Lőrinc, én magára nem bízok semmit, nem kérek semmit, és nem is adok semmit. Maga egy megbízhatatlan, kapitális marha. Soha nem azt csinálja, amit kell, és soha nem úgy, mint egy épeszű ember. De hiszen ismeri saját magát, tudja, hogy igazam van. Én most indítani akarok egy sorozatot a Lángcsóvában, minden számban megjelenik […]

1988-ban született Kolozsváron. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem klasszika-filológia és angol szakos diákja. Első, szépirodalmi műveket (novellákat és verseket) tartalmazó kötete: Emotikon (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2008) a legnagyobb feltűnést keltő induló szerzőnek járó Méhes György Debütdíjat kapta. A Bretter György Irodalmi Kör elnöke volt. 2010. július 25-én kerékpárját tolta át a zebrán, amikor egy autó halálra […]

Zsémbes ember volt a patkókovács. Nem a lovakkal, az emberekkel volt zsémbes. Ha valaki patkolni lovat hozott, s látta, hogy neki várakoznia kell, rend szerint kifejezte nemtetszését a várakozás miatt. Volt, aki azt mondta, a macska rúgja meg. Volt, aki a betyár mindenségét emlegette ennek az életnek, hogy az embernek mindenütt várakoznia kell. Ilyenkor abbahagyta […]

Ülünk egy rozzant fapadon, tétován rezgő lombok alatt. Közel a bejárati sorompóhoz. Időnkint süvítve jön egy mentő. Ugrik a kapus, szalutál a sofőrnek, s amint begördül a mentőautó, le is engedi nyomban a sorompót, nehogy valami huzat besurranjon a tétován rezgő lombok alá. Oda, ahol éppen ülünk egy rozzant fapadon. Jó kapus. Van néki ceruzája […]

Tudományos ember az órásmester, szeretek véle társalogni. Azt mondja, ha rendszeresen késik az órám, az jó jel, mert van benne következetesség. Az nem jó jel, ha egyszer siet, máskor késik. Ha szökdösik, késésről sietésre és fordítva, az nem jó jel. Mondom, az én órám nem szökdösik, hanem rendszeresen késik. Az jó, -nyugtat meg az órásmester- […]

Szívem szakad meg a boldogságtól, úgy érzem, nincs semmi baj a májammal, a szívemmel, mehetek végig az utcán, zsebredugott kézzel, nagyokat köszönve erre-arra, jól vagyok, persze, válaszolok, ha kérdezi valaki véletlenül, micsoda hülye kérdés az ilyen, hát nem látszik rajtam, jól vagyok nagyon, állandóan nem dúdolhatok víg dalokat végig az utcán, amerre járok, micsoda hülye […]

Lehet, hogy él még Lídiné. Lehet, hogy nem. Éppen ő mondta volt nekem, hogy az ember él egy darabig, aztán nem él. Amikor ezt mondta nekem Lídiné, szóltam Lídinének, hessentse el magától az ilyen felhős gondolatokat. Mint én az ő lúdjait. Mert átszállanak a kerítések fölött. Fékezve ereszkednek le a háziasszonyom udvarára, s hiába hessegetem […]

Amikor belépett, azt mondta, az ő neve Misi. – Szabad-e belépnem ide, kissé kótyagosan, -kérdezte Misi. Mondom, direkt egy kissé kótyagos embert várok, Misi. Akivel el lehet beszélgetni. – Akkor szabad-e ide leülnöm, kérdezte Misi. Mondtam, üljön le nyugodtan, Misi. – Micsoda szerencséje van magának, hogy ebben a kicsi boltban nincs pult, ahová az ember […]

Házunk előtt az udvaron magasra nőtt a hórakás. Az erős februári szél teljesen a szegények ellen fordult, be akarta teríteni fehér leplével teljesen őket. A házak és ajtók, kapuk elé sodorta minden égi terményét. Rettenetes nagy hórakások gyűltek össze. Egészen az eresztékig értek. Amit a reggeli órákban elsepertünk, azt délután ismét kezdhettük elölről, mert a […]

Ajánlom e sorokat Cseke Gábornak, aki imádója a részletes útleírásoknak. Énnekem olyan a természetem, hogy amikor a szervezetem úgy akarja, egyszerűen összeesem. Mint a collstok. A svájci röptéren is egyszerűen összeestem. Mint a collstok. Egy bicegve járó férfi spriccelte be orcámat valamivel és attól tértem magamhoz. Megköszöntem a bicegve járó embernek a spriccelést és szépen […]

-Jaj, a szívem !Jön a feleségem, kérdi, mit hívjon, taxit, vagy mentőt. Mondom, mentőt. A mentőben többen vannak, segítenek engem kiszedni az ágyból. Fölkelni sem tudok.

Üvegfalú étkezde kushad az autópálya mellett. Az üvegfalak annak rendje és módja szerint maguk közé engedik nappal a fényt, este a sötétséget. Az éjszakai autósok miatt a látszólag fekete falakon látszólag sikoly jellegű éles hanggal kísért látszólag éles karcok jelennek meg. Csak látszólag. Valójában az autók reflektorai kényszerítik térdre a falakon belül étkezők szemeit.

Egészséges, szép hajtásai voltak a fikuszunknak. A legszebbiket letörtem és azt mondtam, ajándéknak ez jó lesz. A szülész professzornak. De vihetnék még valamit, mert ennyi nem elég. Egy szülész professzornak. Különösen azért nem elég, mert énnekem fiúgyermeket fogott ki. És még különösebben azért, mert a szülész professzor kizárólag leánygyermeket tudott magának összehozni. Hármat is. Három […]

— Te, mégis szép az a nő… — Viccelsz? Pocsék és mosogat. — Szép nő mosogat… ritka eset. Nézd csak meg jobban a vonásait. — Nézem: vaskos orr, széles száj — ha legalább vulgáris lenne. De még az sem. Semmi.

Magányos padot keresek. Fák alatt, félárnyékban. Nem zavar ott senki. Oda fordítom orcámat a késő délutáni napnak. Nekem ma minden sikerül. Borostás, elnyűtt arcú, férfi áll meg előttem. – Leülhetek ide? – Le. Van hely. – Csakhogy én dudorászni szoktam. Halkan. És fütyörészni. Ugyancsak halkan. Nem zavarja, ha dudorászom és fütyörészek? Persze, csak úgy, halkan… […]