Berci bácsi festő volt, egyesek szerint szocreál festő. Nagyon szerette a cirkuszt. Külön beszólt nekünk, hogy itt a magyar cirkusz Kolozsváron. Elmentünk a főtérre jegyet venni egy oda gördített gumiabroncsos vagonból, de már nem volt.
— Berci is csak úgy mehetett be, hogy bohócszerepet vállalt — mondta apám.

Budapest, 2022. IX. 19.

Ugyanolyan

Itt van szeptember
ragyogó szölőjével .
Tavaly is jó volt –

Otthonod

Aranyfényü ház –
Őszben csillogó ékszer
a talizmánod . Tovább »

II. Erzsébet királynő emlékére

Nem haltam meg – látod, itt vagyok.
Bejártam csöndben ‒ a nagy sárgolyót.
Csillagot vetettem ‒ mosolyt arattam.
Semmit sem viszek, Föld-testvér ‒
Mind neked hagytam.,

(2022. szeptember 19.)

Máskor a taktus végén
vertük a blattot a fán.

[A dallamát örökre elfelejtettem,
mert nem tudok kottát írni.]

Budapest, 2022. IX. 17.

(mai modern, Tamási Áron emlékének)

a szájakban és a körmök alatt
immár ott útleírás – halott lábnyomok

látod elárvult szerelmeket nevelsz s temetsz
szótlan képeznek s ölnek a virtuális iskolapadok

festékes paletta vagy – érzéketlen és hitetlen
pazarló színkavalkád születésnapod

kérdőív életed vonalkóddal jelölik
prostituálták anyanyelved is Tovább »

(egy fiatal anya emlékére)

Elsőre minden olyan szépnek ígérkezett:
babarózsa-felhők a gép körül,
melyen átrepülted az óceánt,
az új föld, furcsa akcentusaival
s az indián-rezervátum északon,
ahol ferdeszemű, komoly gyermekeket tanítottál.
Aztán lett saját házad,
csupa előregyártott elemekből
s persze gyerekeid is
a bádogból rögtönzött kórteremben,
szültél és dolgoztál,
tanítottál és szoptattál
mínusz negyven fokon. Tovább »

A távbeszélő már a kezdet kezdetén megsejdítette, hogy ő egyéb fegyvertényekre is alkalmas, mint két egymástól távol levő ember beszélgetését előmozdítani. Jobban mondva, Puskás Tivadar sejdítette ezt meg, és föl is találta hamarjában a telefonhírmondót, az akkor még nem létező rádió napi hírszolgálatának az ősét. S noha a rádió elterjedésével a telefonhírmondó fölöslegessé vált, a távbeszélőnek ez a szolgáltatás-funkciója, igaz, hogy sokkal később, de ismét csak föléledt.
Talán a pontos időjelzéssel kezdődött, amely hangszalagról diktálja a karóránk által szükségelt korrekciókat. Aztán ott van a 05, amely felkölti az embert, és közhasznú információkkal is szolgál. Tovább »

(Cervantes nyomán szabadon) (13.)DULCINEA – Fegyverhordozóm már van – bökött a lovag a feje búbjára – meg paripám – ekkor másodszorra rám nézett, először, amikor a lókupectől megvásárolt. – Majd mindenem megvan, ami egy lovagnak a portyázáshoz szükséges. Rosszul fejezte ki magát, ezúttal már nem portyázni akart, hanem hadba indulni, Kakafónia, na, hogy is hívják, Kasztákólia ellen. – De egy nemes hölgy, akinek a sikereim hírül viszem, az nincsen. Keresgélni kezdett emlékezetében élete női ismerősei után, de nem volt neki olyan. Nőszemély kettő forgolódott a környezetében, a szakácsné meg Caterina, de hát azok nem feleltek meg nemes dámának, pórnép volt mindkettő Quijote (így hívják a lovagom) szemében. Na de ekkor előugrott egy régi emlék, hogy amikor fiatalkorában be akart menni a tobosói vendégfogadóba, szembetalálkozott egy másik fiatallal, az lábbal előre érkezett, akit a csaplárosné éppen dobott ki. ”Micsoda erő van benne – gondolta Quijote – és micsoda hang, hogy még egy sárkány is megijedne tőle”. Ezt gondolta akkor, s ez az élmény raktározódott el az agyában. S most, az útra készülve úgy ítélte meg, hogy az a kecses, bájos nő, akinek a nevét sem tudta, s belőle sem sokat látott, lovag múzsájának megfelelne. – Ő az! – kiáltott fel – az én Dulcineám! Ekkor azonban megdördült az ég, és a lovag felpillantva, gomolygó felhőket látott, villámlást, s azonnal megértette, hogy Izabella üzen. S az üzenete: nem! Ha nem, hát nem. Ő ugye az egész katalóniai harcot neki ajánlotta fel, engedelmeskednie kell. És – az igazságot megvallva – jól is esett neki az engedelmesség. (Folytatjuk *Következik: (14.) VÉGRE ZAB)

Forrás: Litera – Az irodalmi portál

Fehér zubbonyban,
sötét nadrágban az úton futok,
hátam mögött,
vive la republique, két ló dobog.
A hátam mögött
vashegyek futó célra hajlanak,
dzsidája végét
kengyelbe akasztja a két lovas.
Most, szembefordulni.
Vive la szembefordulni…

Fehér zubbonyban,
utolsó ruhám,
kengyelbe akasztott dzsidák előtt
vive la republique,
szembe velem,
vive lovak dobognak, és senki sem…

Nem, ne, csak így ne!
Hogy nem látja senki, nem így akarom!
Szembefordulni.
Nem látnak, nem tudják, csak dobogás.
Hisz nem is látják,
senki sem látja, hogy szembefordulok.
Így szúrnak belém.
Vive la republique, így szúrnak belém.
Senki, lovak dobognak.
Nem, ne így legyen, vive la…

*
Szerző e versére énekelte később felejthetetlen Petőfi-dalát Cseh Tamás…

Meghalt Miguel Rodrigez Palomino, évszázadunk legöregebb katonája, aki a perui hadseregben nyolcvanegy esztendőt szolgált. A modern világ mindenütt rekordot keres: így született a hír, hogy a perui öreg vitéz a katonai szolgálat világrekordját állította föl.
Ez a hír nem igaz. Minden kornak voltak legendásan öreg katonái. Skultéty László, aki 1831-ben halt meg Aradon, szintén 81 esztendeig szolgálta a váltakozó császárokat. Jean Theurel 86 esztendőn át védte a francia királyt, a francia köztársaságot és Napóleont, Chiossich pedig 87 esztendőt töltött az osztrák hadseregben és Velence haditengerészetében. Azonban nem méltó az összehasonlítás. A világ legöregebb katonái bizonyára kardot rántanának, ha tudnák, hogy életükben számokkal kifejezhető teljesítményt gyanítunk. Tovább »

Életemben először
szusit eszem.
Elsőre furcsa,
száraznak, fanyarnak tünik,
de szószba mártva már
simán lecsúszik. Tovább »

ha befoghatnád, amit nem tudsz
ha házat építhetnél neki
hiábavaló kísérleted
toronyba zárni, amid nincsen
különböző formákat húzol
vágyaid köré, megtartanád
amit csak sejtesz s úgy kívánod
hogy ízét soha nem kóstoltad

(nk)
2022-09-19

Forrás: szerző FB-oldala

Vadmalac eltakarta az arcát. Szemét azelőtt behunyta, két tenyere zárva. Mintha azt akarta volna, hogy a külvilág ne is létezzen számára. Nem akarta többé azt látni, elege volt belőle.
A szívét szerette volna megóvni a történtektől – háború, elnyomás, igazságtalanság –, meg a tudatát.
Meddig lehet felemelt karral védekezni? Tudta, hogy valamit tennie kell.
„Ha bekapnék egy cukorkát – gondolta –, az édes.”
Majd rögtön ezután:
„De hát nem a torkom fáj.”

/ Megjelent a zEtna friss számában/

A Vlegyásza csúcson ma /19-én/reggel lehullott az első hó! 😱🌨️

Fotó: Florin Bus/Vlegyászai meteorológiai állomás
(Forrás: Kolozsvárui Rádió FB-oldala)

Tudósok

Olajban sütött integráltak

Lisztbe forgatott háromszögek
Bolyai-féle párhuzamosok – Édesapám sok szép szava – ökörsütés
Barabási Albert-László kínálata – Kézfogással szaggatott hálózatok
Karikó Katalin specialitása – Gyógyulásban hizlalt mártások

Desszertek

Kovalens hájas tészta
A vallásszabadság máza
Biológus kompótok hosszú lében Tovább »

Tompa László után ő volt a második „élő” költő, akivel személyesen is megismerkedtem. 1960 nyarán szárnyaikat próbálgató, irogató pionirok jutalomkirándulásán fordultunk meg nála Bukarestben, rögtön azután, hogy a Scînteia Házban Domokos Gézánál, akkor még az Ifjúmunkás főszerkesztőjénél is tiszteletünket tettük.Egy emelettel fölöttük székelt a „pionirújság”, amelynek levelező rovatában Majtényi Erik nagy szeretettel és meg nem érdemelt figyelmes komolysággal pátyolgatta, igazgatta az oda beküldött csacskaságainkat. Lehet , hogy magában ő is megmosolyogta őket, a levélváltásban viszont nagy szeretettel és komolysággal mondott véleményt, igazitott el minket.Engem például még alaposan fel is értékelt, amikor, hát bizony gyengécske-zsengécskéimre személyes levélben, és lényegében biztatóan is válaszolt.(1960 emlékezetes nyarán életünkben először akkor láttunk-hallgattunk magnetofont, Majtényi Eriknél, Domokos Gézánál pedig, a sajtóház tornyában, ahol a központi tv; antennája is volt, televizós közvetitést). Tovább »

(Cervantes nyomán szabadon)

(12.) FEGYVERHODOZÓJA

A lovagokról szóló könyvekben, amiket éjjel-nappal olvasott, nem is állt másból a könyvtára, azt írják, hogy mindenik lovagnak van fegyverhordozója. Lova, de azt már, ugye, beszerezte, de hát fegyverhordozó.
Törte a fejét, hogy honnan…
Fegyvere is csak egy, az általam említett kard, de hát a kovács a barátja, annál még van hitele, egy dárdát egy nap alatt kikalapál.
Ahogy nagy peckesen jár fel-alá az udvaron, ráköszön a szomszéd, s érdeklődik a búsképű egészsége iránt.
”Megvan!” – kiáltja magában lovagom. Azzal előadja, hogy ő éppen milyen nagy feladat előtt áll, amit Izabella királynénk tiszteletére el kell hogy végezzen, megfogadta, s a lovagot a szava köti. A szomszéd udvariasan hallgatja, viszont amikor a don arról beszélt, hogy belőle császár lesz, kezdte érdekelni a dolog.
Hogy ő császár lesz, ugyanis visszahódítja Kasztíliát, dehogyis, Katalóniát, s ekkor feltette a kérdést:
– Szeretne-e kend, signor, katalóniai gróf lenni?
Mert ha ő császár, ő mondja meg, ki a gróf. S nem kell más hozzá, mint hogy a szomszéd – Panzának hívják – vele menjen, legyen a fegyverhordozója.
Panza, nem tudta, melyik világon él! Hogy ő gróf, viszont a felesége nem való grófnénak…
– Semmi baj, kikupáljuk! – hangzott a biztató válasz.
– Dehát a trágya? – bökte ki Panza. Hiszen abból éltek meg, hogy trágyát hordott egész nap – magának, de főleg másoknak.
– Nem számít! – bökte oldalba Panzát a lovag – a fontos az, hogy szamarad van. Jösztök utánam.

( Folytatjuk * (13.) DULCINEA)

Interjúsorozat Székely Ferenccel

2. Erdőszentgyörgy és Nyárádszereda között

 

‒ Arról, hogy miképpen indult el az interjúsorozat, már szóltál, áruld most el, ”akadémiád” miért Vadasdhoz kapcsolódik? Hol élsz?

‒ Európában, Erdélyben, Marosszéken, egy piciny magyar faluban, Vadasdon, ahol jelenleg, minden reggel kb. 350-en kelnek fel. Persze a történelem során laktak többen is, 500-600-an, de most lassú apadás tapasztalható, mint általában, mindenütt… 1974-ben, közel fél évszázada kerültem a faluba, azelőtt a hagyományos életviteléről híres Széken, Ákosfalván és Székelyvajában laktam, illetve dolgoztam gazdasági egységekben. Korábban négy évet a székelyudvarhelyi Székely támad várban működő mezőgazdasági profilú szaklíceumban húztam le, amely a ’89-es változást követően lett az Eötvös József középiskola. Tovább »

(Cervantes nyomán szabadon)

(11.) ÉGBŐL A MANNA

Na de az semmi! Vén ló létemre csak úgy kapkodom a fejem. Én, aki azt hittem, mindent láttam, mindent megtapasztaltam, meglepetés ezen a világon már nem ér, dobhatnak ki a legyeknek a dögök mellé, ha elaléltam…
Szóval a sörényem másnap állt fel, amikor megtudtam, hogy a don király akar lenni. Király vagy császár, maga sem tudta eldönteni.
Hogy ő meghódítja Kajmalóniát, és kikiáltatja magát császárnak. S mindezt a dicsőséget Izabellának ajánlja kóbor lovagként.
Hát nem is hittem, hogy a szőr, ez az elszíntelenedett, satnya rajtam még feláll, annyira egyoldalú a koszt, amit elém raknak, zabot, ugye, emberemlékezet óta nem láttam…
– Abrak! Abrak! – nyerítem, de mindenki a donnal van elfoglalva, egy részük szerint okos államfő, más részük szerint bolond. Kissé félve gondolok arra, melyik csoporthoz tartozik Caterina, ma még nem láttam. Remélem, megvan még neki a józan esze.
Szóval Katalónia… Az vajon merre van? És kibírom-e a hajszát odáig? Vagy végképp lerogyok?
És amikor a don felnézett az égre, meglátta Izabellát. Aki mosolygott, mármint a felhő neki, egyenesen a mi hős lovagunknak, amiből a don arra a következtetésre jutott, hogy Izabella helyesli a tervét.
Úgyhogy megyünk Katalóniába.
Gondolom, engem nem cserél fel más lóval, más gebével, neki ahhoz nincs pénze. S az égből sem hull a manna, bármennyire is jól fogna a szerencsétlennek.
Azért a mannát én is megkóstolnám, szó, ami szó.

(Folytatjuk * (12.) FEGYVERHODOZÓJA)

Megint viszik és kattan,
hasít az ásó,
az olló még piszmog rajta,
módosítgatja itt-ott.
nem lesz könnyű – az árnyék
formája változik.
Szaporodnak a fertőzések,
havazni kezd a ravatalnál.
menni fog ez is, minden rendben.
szorítja, titkárnő kérem?
nekem is feszül,
hagyja, majd lehúzom én. Tovább »