/Vadmalac-félperces/ Vadmalac várt türelmesen. Teltek az évszakok, mintha az élet vonult volna el szeme előtt, néha megsárgult levelekkel havazott. “Mire vársz?”, kérdezte tőle a komája, de Vadmalac nem válaszolt, megőrizte magának a titkot. Ha kételkedett maga is, senki nem tudta meg. “Legalább bevehetetlen az a vár?”, próbálta bosszantani a komája, de Vadmalacot nem lehetett. Hozzászokott […]

Hówhite és the seven törps Hole volt. hole nem volt, lived egy king meg egy queen. Egy day, nekik lett egy daughter. Her haja volt mint ében, her skin like hó. Így lett her name: Hówhite. Mindenki volt happy, de a queen meghalt in TBC. Hówhite’s apja lett nagyon sad and Hówhite too. But nem […]

A 450 esztendeje született írózsenire emlékezünk két verssel – Juhász Gyula és Somlyó Zoltán alkotásaival-, illetve Dancs Artur fotóival a kevésbé ismert newyorki Shakespeare-kertből. Juhász Gyula: Shakespeare A kandallóban égnek a hasábok, Már itt az alkony. Isten véletek Napfényes erdők, tavaszi szelek, Szép ifjúság, te rakoncátlan, álnok!

Versailles unokája, Jalta gyermeke Jövőre üljük az I. világháború kitörésének 100 éves jubileumát. A horvát lapok máris jelzik, hogy ebből az alkalomból színre viszik Miroslav Krleža Galícia című drámáját, s vele kapcsolatban nagy kiállítást is szerveznek. Megemlékeznek a Szent István csatahajó elsüllyesztéséről, s az érdekesség kedvéért megemlítik, hogy ezen a hajón tíz nemzet legénysége szolgált.

itt-ott kutyapiszok kigőzölgésétől hirtelen balkáni lesz a naplemente

Szevasztopoli jegyzetem után írok most újra Ukrajnáról, illetve nem is ukrán, hanem általanos emberi (általános nemzeti?) a téma. Nem is én írom, tulajdonképpen átfogalmazom reggeli lapom, a Dagens Nyheter egyik kurta írasát.

A közösségépítésről, akár a fo­ga­lomról, akár mint cse­lekvési területről, többször írtam. Azt is megírtam már, mennyi­re megdöbben­tem, ami­kor meg­je­len­tek az első ma­gyar­országi közösségfej­lesztő alapítványok kap­cso­latépítés céljából. De hisz nálunk él, léte­zik, működik a közösség – mond­tam meg­lepődve. Aztán néhány év után rájöttem, hogy miként hull szét, ato­mizálódik a társa­da­lom itt is.

Olvasom a Kárpátinfo honoldalán, hogy Szevasztopolban megrongáltak egy Holokauszt-emlékművet. S hogy nem először rondítottak. Korábban horogkeresztet festettek rá, úgy gondolom, figyelmeztetőleg, hogy újabb lágerek lesznek, népírtás. Ezúttal piros festékkel ötágú csillagot pingáltak gránitlapjaira, meg sarlót és kalapácsot, vagyis a munkáshatalom szimbólumát. Nem is értem tulajdonképpen, hogy miért azokat?

Csíkszeredában, 2003-ban, emlékkönyvet jelentettek meg az akkor 75 éves Domokos Géza köszöntésére. Ebben azt írja Kántor Lajos, Domokos Géza Esély című kötetéről szólva, hogy „minél több részlet tolul fel az emlékezetemben, annál inkább erősödik a véleményem: az Esély cím mellé oda kellene tenni a Kockázatot is.

Ó, az a csodás a háború… A sötét terveiről híres Apis Dimitriev ezredes, a Fekete Kéz nevű szerv terrorszervezet vezetője 1914 tavaszán úgy döntött, felfegyverez egy csapat fiatal hazafit Gavrilo Princip vezetésével. Azt eszelték ki, hogy a boszniai Szarajevóban tett látogatása alkalmával meggyilkolják Ferenc Ferdinándot, Ausztria trónörökösét. E lokálisnak tűnő döntés közvetett hatásai meglepően figyelemreméltóak […]

Elképzeltem, hogy húsvét keddjén József Attila éppen kórházban van. Ül csíkos pizsamában, barna házikabátban az asztalnál. Hozzák a rakott krumplit. A tojások egyike-másika piros és zöld foltos a festéktől. Eszébe jut a piros-fehér-zöld. Magára méri — jóformán étvágytalanul — a nemzeti rakott krumplit. Budapest, 2014. IV. 20.

bennem egy alig bútorozott bérszoba ásít, furcsa, ugye, mert amúgy van itt nyüzsgés,

Önéletrajzi dokumentumregény Emlékszem, egyszer – talán 12 éves lehettem – eltévedtünk a Petrozsénytól néhány km-re fekvő híres Boli (betegség)-barlangban. A barlang olyan fél km hosszú, 10 m magas, itt-ott 40 m széles volt középen sebes sodrású patakkal. Éppen a megrongált hídon egyensúlyoztunk, a­mikor Ghiţă kiejtette kezéből a tintásüvegből eszkabált petróleumlámpánkat. Szerencsére deszkához érkeztünk, amiből egyet […]

I. Február 15-én délután felszálltam a Bolívar-tér felé járó villamosra, egy Góngora-kötettel, Domingo barátom adta kölcsön; délután három lehetett, hideg volt, és élvezettel töltött el a költő iróniája: ”Úgy tüsszenthet mindenki, ahogy Isten segíti.” Hirtelen látom ám, a középső ajtón felszáll egy faun, hosszú fekete köpenyben, cilinderben, nadrágszárából feketére suvickolt paták lógnak ki, szarva a […]

A Honvédelem.hu szubjektív listája – az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából − olyan, mindenki számára olvasásra ajánlott könyvekből állt össze, amelyek a Nagy Háborúról, illetve a kegyetlen harcokról szólnak.

Levegőben gyantaszag, küszöbön lepel, szanaszét férgek, elherdált szépségek, tátongó mélységben nyerítő szamár, valami csillog a bohóc homlokán. Forrás: Vár-Lak

/Vadmalac-félperces/ Szarka a háztetőn egyensúlyozott, jobban mondva élvezte a kémény adta meleget. ”Mire gondolsz?”, kérdezte tőle Vadmalac a földről. Jobb mancsát a balra helyezte, hogy érezze magát magasabbnak. Tulajdonképpen azt akarta megtudakolni, hogy: ”Kemény-e a kémény?” de vasárnap volt, azt akarta, legyen filozofikusabb… ”Nekem nincs gondom”, válaszolta Szarka, azzal tovaszállt. ”Gondolhattam volna”, motyogta Vadmalac, miközben […]