Mondják, ha akkor is szomorú az ember, amikor nincs különösebb oka a szomorúságra, legjobb, ha elmegy egy jó pszichológushoz. Egy jó pszichológus, –bár nem orvos,– belelát az ember lelkébe, s ha valamit nem talál ott rendben, meggyógyítja. Ez a mestersége.  

Ami al­kotói pályája végén a líri­kus Arany János­ban pusz­ta feltéte­lezésként merült fel, az az első világháború nyomán új állam­határok közé került ma­gyarság költői esetében súlyos di­lemmákkal járó valósággá vált hir­te­len: a hazához fűződő „ezer szál” vága­tott el számuk­ra tény­le­ge­sen, s ebből követ­kezően az iro­da­lom művelői is fel­old­ha­tat­lan kérdések elé kerültek, hogy tud­ni­il­lik ha­za­vesztés után vállal­hat­ja-e […]

Hadak útja Véres kagylókürt a világháborúból a lenyúzott aranygyapjú egy bunkeren Az őrmesteren kutyából párolt kölni Zsinegen alászáll egy szárnyas lótetem

/Vadmalac-félperces/ Vadmalac a komájára gondolt. Hogy az hol van? Él-e? Azt mondta… valamit mesélt az emberi méltóságról, Vadmalac értette is a barátját, meg sajnálta is egyszerre. Fekete füst terjeng a központból. Mit mondjon az anyjának? Hogyan magyarázza meg ő, aki távol maradt? Szabad-e? Neki szabad-e?”

Évekkel ezelőtt arról beszélgettünk, hogy mennyire utáljuk a zugivókat, akik nem merik vállalni – végső soron – önmagukat. „Mi bezzeg!” – és koccintottunk. Poharaink összecsendülése idézte fel bennem Varga Karcsit, a szőke Indiánt, az italozó újszászi kőművest, akit nagyon szerettem és becsültem, akiről többször írtam már. Ő az imént kárhoztatott típust „majdnem embereknek” nevezte, a […]

Beszélni nem nehéz: türelem vermet ás. Elhiszem.

Őszi síp Ősz kullog a hegyben, a ravaszdi csősz.

Magyarfenes. Rét 1968. IV. 3. Milyen fényviszony volt akkor, csonttöréskor?… Visszaköszönt ma.

A bú árnyéka (Sumbria) harapós napfény. körmös a szél. a völgy busong velünk. életünk fals, hamis. árnyakat kergetünk.

A buszra várók azt tárgyalják, hogy mostanában mintha túl sok lenne a temetés. – Most például éppen Miki urat temették, aki Münchenből jött haza a fényes, drága autójával, nem látszott rajta, hogy meg fog halni.

Elmesélhetném, hogy majdnem vége volt. Föld hátán sok kis folt, hamuvá perzseltek egy főteret, vasrácsait a templomkertnek, egy végtelen gyermekkort. Elsötétült a bolt,

Mikor az uccán átment a kedves Mikor az uccán átment a kedves, galambok ültek a verebekhez.

1937. február 20-án ismertem meg József Attilát, személyesen. Egyik volt egyetemi társam, Dániel Anna (ma Kerékgyártó Jánosné) lakásán. Anikó akkor édesanyjával, Dánielné Lengyel Laurával, az Írónővel a Dembinszky u. – úgy emlékszem -17. sz. alatt lakott. Általában hetente-kéthetente hívtak társaságot. Azon a szombaton (említett föl jegyzéseimből látom) csak néhányan voltunk

Magunk mentsége (2014. április 11.) Mintegy tíz éve történt, 2004 késő őszén. Akkor még azt hittük: a Romániai Magyar Szóra szüksége van a romániai magyarságnak, ez pedig önmagában is elégséges ahhoz, hogy fennmaradása biztosítva legyen. Ezzel a bizakodással szerkesztettük az akkoriban meglehetősen népszerű és valóban színes Színkép című hétvégi irodalmi-kulturális mellékletet.

Önéletrajzi dokumentumregény – Na, jó, ezt megbeszéltük – áll fel édesanyám. – Most pedig mosakodj meg, mert holnap reggel elmegyünk a Casa Cercualaba, hogy megröntgeneztessük a tüdődet. – Rögtön, csak egyre tessék még felelni: kizárólag a pénz miatt nem kapok még egy utolsó esélyt sem!

Lobogás helyett unalmas, gyáva béke majd’ minden sorom. Budapest, 2014. IV. 9.

Ne nevess, ha egy szombaton, Létem kulcsát által adom Könnyeimet elcsorgatom, Evilágból elutazom.

Az ízek és szagok Magokban és rügyekben Várják a hónapot, Amelyben megszülettem.