Lőrinczi László: “Csak a szerelem sújtson…” (9)
Harminckettő
Azzal a gondolattal ébredt, hogy az érett gyümölcs édesebb!… Boldog volt az Eszter harapós csókjaitól. Miközben borotválkozott, többször hangosan felnevetett a tükör előtt, Olga szerencsére már a konyhában tombolt.
„Meg kell harapnom ma is… Be kell szívnom a lélegzetét, mert ha nem…”, de képtelen volt gondolkozni, úgy kiverte a forróság az utcán, s még szédült is. „Vagy beteg vagyok, vagy megpistultam”.
„Mit csináljak? Kezdjek el hazudozni Olgának? Máskor olyan simán ment minden, nem szenvedtem, dehogy is szenvedtem! Nem számított, ha néhány napig nem történt semmi. Igaz, vigyáztam arra, hogy legyen külön lakása vagy megbízható barátnője. Tartott, amíg tartott, most pedig…”. A székház előtt meg kellett törülnie a homlokát, annyira ki volt izzadva. Eszter nem telefonált. (Amit egyébként jól tett, mert csaknem egész délelőtt a főnöki szobában tanácskoztak).
Este szó nélkül elment hazulról. („Majd kitalálok valamit… Borotvapengét kerestem, vagy mit tudom én!”). A tízemeletes blokkház előtt, amelyben József anyja lakott, lesbe állott egy utcai bódénál. Elszívott három cigarettát. A házból végre kijött József. Őrület! Rohanni kezdett a piactér felé, hátha talál egy telefont! Talált is. – Halló… – Eszter hangja nem volt éppen közömbös. – Holnap este vidd te az ételt – mondta Róbert rekedten, és visszaakasztotta a kagylót.
Harminchárom
– Megint elmászkálsz? – kérdezte Olga minden különösebb panasz nélkül. – Mit keresel a városba? – Bartha Gabi jugó fogkrémet ígért, benézek hozzá… Jól is esik neki… – mondta Róbert. (A két tubus már a nagykabátja zsebében lapult, délelőtt kapta őket volt osztálytársától, aki egy illatszerboltban dolgozott).
Eszter ott állott a cipősbolt előtt, karján a kosárral. Lehajolva vizsgálgatta az árakat. Amikor meglátta Róbertet, tovább indult. Róbert utolérte, szó nélkül belékarolt, és szemével a kapubejáratot kereste. Eszter megállott. – Róbert beszélgetnünk kellene, nem gondolod? – mondta, és egy kicsit meghökkent a Róbert szemében égő tűztől. – Itt, az utcán? – kérdezte Róbert. – Hát hol?… – Róbert tétován körülnézett, és közben elengedte Eszter karját. Egy pillanatig némán állottak.
Eszter szólalt meg: – De előbb azt akarom, hogy tudd… – Felemelte a fejét. – Én is szeretlek… – Elfordult, és szaladni kezdett. Róbert csaknem bambán bámult utána, és érezte, hogy nem szabad követnie.
Harmincnégy
A leglehetetlenebb, legostobább, legvadabb gondolatok gyötörték – néha hülye, szégyenből fakadt röhögések közepette – Róbertet, de valamiképpen csiklandozták is (és ez volt a legfurcsább a lelkiállapotában), amíg lement a szombati program a gyerekek (és Kisjuci) látogatásával. Náluk aludtak.
Harmincöt
Hangos volt a ház Kisjucitól. (A román tévé-műszavakat és az egész bemondói zsargont – már értette, és jól is ejtette ki). Délelőtt a fiatalok elmentek az Apollo Áruházba, amely vasárnap is nyitva tartott, villanykörtéért. (Csak negyveneseket kaptak). A kicsi otthon maradt az öregekkel. Estére premierbérletük volt, Olga lemondott a Juci javára. Laci délután elvitte Kisjucit a nagynénjéhez, vacsorára hazahozta. Róbertéknek huszonegy éve volt bérletük, Eszterékkel együtt, ugyanabba a sorba. Helyi – már nem éppen fiatal – író művét játszották. A „vonal” az volt benne, hogy a válni készülő orvosnő beleszeret a lakásában napok óta dolgozó villanyszerelőbe. Emez észreveszi, hogy valami baj van az asszony házassága körül (a férj egy részeges színész), ám nem egészen érti a viselkedését, ezért direktben megkérdi tőle: „Mondja, maga boldog?”. Juci felháborodott ezen az „otromba” kérdésen. Előadás után szájalt az utcán: – Mintha azt kérdezte volna, hogy „mondja, szereti a sajtot?”… És az a nő csak sóhajtozott! Eszter nevetett, és belékarolt Juciba. Jókedvűen váltak el, össze is csókolóztak. Róbert érezte Eszter parfümjét. Ettől meghatódott. – Eszter néni csuda klassz még – mondta Juci hazafelé menet.
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza