Sorsfordító kihallgatás

(Kultikus sci-fi regény)

Amint hazakeveredtem erről az útról is, gondoltam egyet, és kihallgatást kértem a Szent Mihály-i Tanács fejétől. Rögtön és minden ceremónia nélkül fogadott. Mellette egy-egy szerzetes üldögélt.
– Miben állhatok a szolgálatodra, drága testvérem? – dobolt ujjaival a hasán a termetes városfő.
– Szeretnék beszélni az Atyával. El tudnád intézni, hogy színe elé kerüljek?
– A Világtanács elnökével? Sajnálom, mi nem vállaljuk a közvetítő szerepét. Ezt csak te személyesen intézheted el magadnak. Más? Esetleg megkérdezhetem, mi dolgod van az elnökkel?
– Vele semmi. Én az égi Atyával óhajtok randizni, bocs, találkozni. Ha lehetne.
– Kivel? – rökönyödött meg a tanácsfő.
– Jehovával. Vagy nevezzem Jáhvénak?
– Hm, látom, új vagy itt, ráadásul űrmigráns.
– Igenis. Tehát nem hoznak össze az Atyával. Akkor elnézést a zavarásért! Persze megértem, az E–2-ön aztán nincs lobbizás.
– Nincs bizony. Így hírlik?
– Nem hírlik semmi, csak úgy saccoltam, merthogy az Édenkert mégiscsak istenség, s mint annak egyik szerkezeti egysége valamiképp mégiscsak kapcsolatban álltok az Atyával.
– Hogyne, naponta, de csak úgy, mint bármelyik ember, amikor imára kulcsolt kézzel könyörög – tapogatódzott az asztalon domborodó gomb után. – Ez van, nyugodj bele, barátom. Ahhoz, hogy személyesen is láthassuk mennyei atyánkat, Jézusnak vagy legalább angyalnak kellene lennünk, testvérem. Miről szeretnél vele beszélni?
– Nem mindegy, ha már úgysem tudtok segíteni.
– Olyan nagy a baj?
– Ahogy vesszük. Igazából nem is baj van, sőt, még csak segítenetek se kell énrajtam, ugyanis én szeretnék segíteni rajtatok.
– Vagy úgy! Miért nem ezzel kezdted, jóember! Tehát: nincs szükséged az Atyára, merthogy te magad vagy az Atya – vett hülyére a tanácsfő. – Eltaláltam?
– Volt szerencsém! Ajánlom magamat.
– Most hova mész? Megbántottunk, vagy mi történt?
– Semmi, mellékes. Remélem, a Világtanácsnál komolyabb megértésre találok.
– Nem kétlem, bár szerintem fölösleges mindjárt a Világtanácshoz rohanni, amikor mi is szívesem fogadunk bármilyen észrevételt, tanácsot.
– Aha, ezért neveztél Atyának?
– Bocsáss meg, csak vicceltem – húzta le ujját a nyomógombról tétován. – Hát halljuk, milyen ötletekkel tökéletesítenéd az édenkerti istenség rendszerét, de gyorsan és röviden, mert még sokan várakoznak odakünn – kezdett enyhén kerekedő hasán újra dobolni.
– Igyekszem, testvér, csak aztán meg ne haragudj, ha véletlenül kényes helyen … dobolok.
– Ettől ne félj, a harag bűn, és mi, édenkertiek mindig vigyázunk, nehogy elragadtassuk magunkat. Kivéve, ha jogosan méltatlankodunk. Hiszen maga, Jézus is begerjedt, amikor kiverte a kufárokat a templomból – kapta le a kezét gyorsan a hasáról.
– Megnyugtattál, mert nemsokára olyasmit fogsz hallani, amitől valószínűleg kiver majd a veríték.
– Nem hiszem, hacsak nem Isten és a Biblia ellen agitálsz.
– És, ha jóhiszeműen vagy a Biblia nem ismerete miatt vétkezek? Vagy ez már nem is számít véteknek?
– „Isten csak azok cselekedeteit nézi el, akik valóban nem tudtak az Ő útjairól. Akik viszont ismerik, azokat szemmel tartja és pozitív választ remél.” (Ap. Csel. 17:30).
– Vagyis nem vétkezek. Akkor kezdjük! Itt van mindjárt elsőnek az örökös nappal és tavasz kérdése. Nem állíthatnánk vissza az eredeti, földi időt valahogy? Ha másért nem, a belső biológiai óra kedvéért, mert az a mai napig is ketyeg, figyelmeztet, hogy este van, ősz van stb. Na és van? Nincs. Sem este, sem ősz, sem tél, sem nyár, pedig de hiányzik. Feltételezem, másnak is, elvégre mindnyájan emberből lennénk, nem igaz?
– Gyere! – fogott karon Gulliver, és odahúzott az ablakhoz. – Nézz az égre, és nyilatkozz: látod-e a Napot és a Holdunkat?
– Ne fáradj! Nem kell csillagásznak lennem ahhoz, hogy tudjam, miszerint Hold nélkül évszakok, Nap nélkül pedig nappalok és éjszakák nincsenek. A mi űrhajóinkon voltak. Érdekel, hogyan segítettünk magunkon?
– Hogyan?
– Mesterséges úton: dekorációval, műszaki trükkökkel, melyek azt az illúziót keltették, mintha valóban lenne éjszaka, tél és egyebek. És ha a Terra 144-en bejött, miért ne válna be az E–2-ön is?
– Mert Isten országában nem szoktak trükközni – borult el az arca vészjóslón. – Ugyanakkor azt se felejtsd el, amit Isten adott az embernek, azt vissza is veheti, és amit visszavesz, azt senki sem pótolhatja többé semmivel.
– És a szabad akarat? Már amennyire egyáltalán létezik. Bocsánat, miket locsogok itt összevissza! Persze hogy létezik, ha egyszer az Úr megajándékozott vele bennünket – visszakoztam okosan, aztán… aztán bármennyire is óvakodtam kikezdeni egy ilyen nagyhatalmú muftival, mégsem tudtam megállni, hogy meg ne jegyezzem: – Viszont mi haszna, ha egyetlen alkotásához sem nyúlhatunk. Hacsak nem konzultáljuk előbb a Bibliát.
– Áá, ilyen rendelet nincs. Vagy elkerülte volna a figyelmem? – fordult a többihez.
– Nem kerülte el – válaszolták azok rezzenéstelen arccal, kórusban.
– Ajánlatosnak persze ajánlatos, ám távolról sem kötelező. Más ötlet, használható jó tanács, mert abban, amit eddig előadtál, én bizony semmiféle segítséget nem látok. Lehet panasz, igen, akár bírálat is. De, csak, hangsúlyozom, csak ha megalapozottan és mindenekelőtt szeretetből csipkelődsz – csipkedte meg nyájasan az arcomat.
Úgy látszik, ez a bogara, és csak akkor érzi jól magát, ha állandóan csipkedhet vagy cirógathat valakit.
– Köszönöm a figyelmeztetést, de én másokkal ellentétben sohasem csipkelődöm – jeleztem burkoltan, hogy méltóztasson rólam már leszállni.
– Én meg a segítséget. Tudod, hogy eddig még egyetlen űrvándor sem keresett fel minket e célból? Vagy felkeresett? – nézett a két barátra.
– Nem, testvér – vágták rá azok faarccal.
– Amúgy hogy érzed magad minálunk? Van-e esetleg valamilyen kérésed neked is? Most rajtad a sor, fordulj hozzánk bizalommal, mert… Mit is mond ezzel kapcsolatban a Biblia?
– Aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Mt (7:7-8) – szavalták a páterek ismét egyszerre.
– Kösz a lehetőséget, de nem szeretnék tovább zavarni. Volna ugyan még néhány problémám, de ezek már olyan intimek, melyeket legfeljebb egy papnak mernék meggyónni.
– Nekem nem? Jól van, kis ember. Valószínűleg nem nyertem el a bizalmad. Kár, mert ellentétben veled én kifejezetten kedvellek – meredt az elnök a fejemre, mintha meg akarná vakarni.
– Én is, testvér, én is, leszámítva a kis ember és űrmigráns megszólítást, elvégre van nekem, kérlek tisztelettel, becsületes nevem is. Annyit azért még kérdeznék, vannak-e a Paradicsomban egyesületek, pártok stb.?
– Még csak ez hiányzik! – kiáltott fel a városfő. – Csak nem akarsz alapítani egyet nálunk is?
– Miért ne akarnék! Persze ha tilos, az megint más tészta.
– Nem tilos. De minek neked párt, amikor mindenkinek egyetlen célja van: Istent dicső­íteni és szolgálni. Ezt a szerepet azonban tökéletesen betöltik a különböző felekezetek, vallások.
– Ezt igen, de mi legyen azokkal, akik eltérnek a kánontól, és Isten helyett inkább a tudomány szolgálatába lépnének? Mert ilyenekkel is kell ám számolni, miután Ádám révén te is, én is, egyszóval mindnyájan ettünk a tudás fájáról.
Nem számoltam tízig, hozzányúltam egy tabuhoz. Meg is bántam azonnal. Hogy feledkezhettem meg egy percre is, hogy Szent Mihály első emberével beszélek, aki ha akarja, úgy kivág az Édenből, hogy egyenest a Terra 144-ig repülök. Az elnök arca megkeményedett.
– Eltérni a kánontól? Képtelenség: mindaz, ami nem hitből van, bűn, és hit nélkül erkölcsös, igaz élet sincs. A tudomány kétségtelenül szép dolog, de csak addig, amíg elismeri Isten mindenhatóságát. Úgy ám, kis ember, a kettő úgy kapcsolódik egymásba, mint egyik láncszem a másikba. Szerencsére az Édenben nincsenek ateista tudósok, akik logikusnak tűnő, valójában hamis elvekkel szédítenének bennünket, nem szólva az Antikrisztusról, Sátánról, úgyhogy fel­világosítanál végre konkrétan, mi a csudában sántikálsz?
– Rosszban biztos nem, erről kezeskedem. Mindössze arról volna szó, hogy létrehoznám az SZGP-ét, azaz Szabad Gondolkozók Pártját, melynek programja, ha itt-ott el is térne a kánontól, végső soron mégiscsak az emberi haladás ügyét szolgálná – mentegetődztem félszegen.
– Még konkrétabban?
– Olyan pártról álmodom, mely nem tekinti abszolút etalonnak önmagát, nincsenek tabutémái, és minden zsén nélkül értelmezhetjük például ezt a jézusi tanítást. Idézem: „Az ember Fény természetű, Bűntelen, Szépséges, Tiszta és Szabad, testbe zárt isteni Fény!” Vagy: „Ne térdelj le Atyám előtt. Milyen volna, ha haza mennél, és apád előtt letérdelnél ?” Folytassam? „Ti is tudtok gyógyítani, ahogyan én, csak ébresszétek fel a bennetek lévő Fényt, és adjátok át azt a gyógyulni vágyónak!”
Az elnök és szerzetesei szeme összevillant.
– Jézus szerint.
– Az Apokrif iratok szerint.
– Vagy úgy?! Aztán mondd, az Apokrif iratok szerint ki teremtette a világot?
– Arról nem olvastam.
– Szerinted?
– Hogy kérdezhetsz tőlem ilyesmit! Természetesen a Teremtő, ezért is hívják Teremtőnek.
– Nem a semmiből lett, és válik végül megint csak semmivé, ahogy a tudósok állítják?
Nem siettem el a választ, gondolkoztam, magam sem értem, mi okból.
– Szóval így állunk. Szegény ember, úgy látom, téged is elkábított a tudomány. De egyet se félj, olyan akolba kerülsz ezúttal, ahol bőven lesz alkalmad megismerni az igazak igazát – aprított vissza az asztalhoz, és megnyomta azt a bizonyos billentyűt. – Vigyétek a városi kolostorba, hadd mutassák meg neki, hol lakik az Úristen – utasította a berohanó biztonságiakat.
– De elnök úr, testvérek, mi ez az erőszak! Noli me tangere: ne nyúljatok hozzám, hiszen semmi rosszat nem tettem.
– Még nem, annál inkább magadnak. Csakhogy mi megvédünk magadtól is, ne izgulj!
– Telefonálhatok az apámnak? – tapogatóztam a kommunikátorom után.
– Viszontlátásra! Jó tanulást! – vette ki kezemből szelíden a telefont, és nagyot cuppantott a fejemre. – Mmmm, imádom ezt a kis kopaszt!

(A folytatást jövő vasárnap olvashatják)

Előzmények: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész 5. rész ,6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész,