Az amerikai nagykövetségen Prágában

Az amerikai követség épülete nagy téglafallal volt körülvéve. A kapunál cseh katona állt őrséget. Kérte tőlem az igazolványt. Elővettem a nénéméktől kapott levelet. A katona megnézte, azután a kapu oldalán megnyomott egy gombot.
Akkor kijött egy amerikai katona. A leveleket elvitte, és vagy öt perc múlva ismét megjelent, intett, hogy menjek utána.
Teljesen elámultam, amikor a hatalmas kapun beléptem. Egy szép nagy palota állt a park közepén. Több kisebb épület is volt még körülötte. Ez nem olyan, mint a magyar ügyvivőség, jutott hirtelen az eszembe. A fogadtatás is más volt.
A katona egy nagy előcsarnokba vezetett. Ott leültetett, majd kisvártatva visszajött egy nővel és egy derék férfival. A nő tökéletes magyarsággal szólt hozzám. Közölte, hogy ő lesz a tolmács. Megkérdezte, hogy van-e nálam fegyver vagy valamilyen szúró eszköz. Emeljem fel a kezem.
A nagy darab férfi odalépett hozzám. Körültapogatott. Intett a nőnek, hogy rendben van, mehetünk.
A tolmácsnő elvezetett egy szépen berendezett terembe. Több asztal volt ott, körülötte fotelek. Az asztalokon újságok, nápolyi, csokoládé, limonádé. A nő leültetett egy fotelba. Ami az asztalon van, abból fogyaszthatok. Rámutatott egy ajtóra, hogy ott a vécé, ha szükséges. Itt várjak, amíg visszajön…
A nagy szoba hamarosan megtelt. Az emberek halkan beszélgettek vagy újságot olvasva várakoztak. A sok idegen újság között volt egy magyar is. Szabadság volt a neve. Az első betűtől az utolsóig elolvastam. De bizony a magyarokról nem volt benne egy szó sem.
… Jóval elmúlt dél, amikor rám került a sor. A tolmácsnő megjelent. Leült mellém és elmagyarázta, hogy mit kell tennem, illetőleg mit nem csinálhatok. A kezemet ne tegyem a zsebembe, de ne is mutogassak vele, tartsam szépen magam mellett. Csak akkor szóljak, ha kérdeznek, és csak a kérdésre válaszoljak. Ő mindent lefordít, amit én mondok, de ne rá nézzek, amikor beszélek, hanem a tanácsos úrra…
Beléptünk egy nagy tágas szobába. Szép bársonyszékek és heverők voltak benne. Középen egy hatalmas íróasztal. Mögötte egy középkorú férfi és kissé jobbra tőle egy kisebb asztal mellett két férfi ült.
Az asztal mögött ülő férfi felállt. Megálltam előtte és jó napot köszöntem. Láttam, hogy a nénéim papírjait a kezében tartja.
Az első kérdése az volt, hogy miért akarok Amerikába menni. Elmondtam röviden, hogy a családommal együtt elhurcoltak a falumból ide, Csehországba, cselédnek.
Rögtön közbeszólt, hogy nem önként jöttünk? Ez nagyon érdekelte. Mondjam el, hogy történt…
A nő fordította mondatról mondatra. Az amerikai úr elképedve hallgatta. Lehet, hogy nem tudta, mi történt a szlovákiai magyarokkal? Csak azt tudta, amit hivatalosan közöltek a világgal, hogy önként mentünk munkát vállalni? Ha szegények lennénk, még hihető is volna. De éppen a jómódú gazdák? A jólétből a koldussorba?
Megrendülten válaszolt. Ember, maguknak nem Amerikába kell menni, hanem vissza a földjükre, az otthonukba!
De uram, szóltam közbe, pedig ezt megtiltotta a tolmácsnő, a házamban már szlovákok laknak, a jószágaimat széthurcolták, földönfutóvá lettem.
Az amerikai is mondta a magáét. Felvilágosított, hogy egy év eltelik, mire elintéződik a kivándorlásunk. De csak mi mehetünk négyen, a feleségem, a két gyerek és én. Az idős édesanyámat itthon kell hagyni. Az út először Németországba, egy gyűjtőtáborba vezet. A testvéreimnek havi 240 dollárt kell értünk fizetni, mindaddig, míg kiérünk Amerikába. Amikor ezt végigsorolta, újra elkezdte, hogy jobb lenne, ha itthon maradnánk. Ne meneküljünk el, mert hamarosan egy magyar sem lesz Szlovákiában. Menjünk vissza. Vegyük újra birtokba, ami a miénk. Az idegeneket űzzük el a portáinkról.
Akkor még nem sejtettem, hogy miért biztat és buzdít ez az amerikai úr olyan hevesen és magabiztosan. Azidőben már a nemzetközi politikában szóba került a magyar ügy. A jóindulatú nagyhatalmak kiálltak mellettünk. Megállították a kitelepítést. De mi akkor erről még semmit nem tudtunk.
Ekkor vett nagy fordulatot sorsom kereke. Már csak egyre tudtam gondolni reggel felkeltemben, este lefektemben: vissza, vissza a szülőföldre!
A kis magyar kolóniának Protivínben az lett a jelszava: haza!
Mi lehet otthon? El kell menni felderíteni… Ketten Bene Palival vállalkoztunk a hosszú útra. Megint engedélyt kértünk a gazdáinktól. Nehogy azt higgyék, megszöktünk, azután a csendőrök hozzanak vissza megkötözve.

* Részletek

(Folytatjuk)

Előzmények: Bevezetés / 1. rész  / 2. rész / 3. rész /  4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész /