Másik énem helyemben ott maradt.
Énhelyettem éli ott sorsomat.
Futamokat bűvöl bús orgonán,
temetőbe baktat nap nap után,
és málnát szemez, meggyfámon matat.
Az a valaki helyemen maradt. Tovább »

A legkönnyebb terhem vagy
így, a hatvanhetediken,
lopni rég megtanultam,
tizenkét év húzza a zsebem.
Letéptelek majd’ mindenkiről,
és eljátszottalak. Tovább »

MÁRAI IS ÍGY JÁRT

Borges kapcsán írja Cioran: „Mi értelme Borges-t ünnepelni, hiszen az egyetemek is ünneplik? Lesújtott rá az elismertség balvégzete. Többet érdemelne. Megérdemelné, hogy árnyékban és észrevétlenségben maradjon, árnyalatként érzékelhetetlenül és népszerűtlenül. Ott lenne otthon. A szentté avatásnál nincs súlyosabb büntetés – írónak általában, kivált pedig a Borges fajtájú írónak. Mihelyt mindenki idézi, többé nem lehet idézni, vagy ha mégis megtesszük, úgy fest, mintha növelni akarnánk »csodálóinak«, azaz ellenségeinek sokaságát. Akik mindenáron igazságot szeretnének szolgáltatni neki, valójában a bukását segítik elő.”

Molnár Miklós

Forrás: Bölöni Domokos FB-oldala

Távoli partról a keringő hangja
szédület szárnyán szerte repül,
apály elnyeli, dagály felkapja,
mégis csak én hallom meg egyedül.

Fülem mélyén mintha lüktetne a vérem,
üteme hangján dob bőre pereg,
és mire végleg elérne hozzám,
szanaszét hullnak a bősz ütemek. Tovább »

így megy ez? kifogyunk a világból?
fülünk botját se mozgatjuk egymásra?
egyszercsak süket fülekre, vak szemekre találsz?
hol eddig láttak, hallottak már senki sincs? Tovább »

Drakula egy világhírű és klasszikus rém, azokból a boldog időkből amikor még egyszerű vérszívással is föl lehetett kelteni a közvélemény figyelmét. Ez a patinás szörnyeteg hajdanában jobb napokat is látott, külföldi ponyvák és kalandfilmek hőse volt.
Sajnos műveltségem erre a vámpírra nem terjed ki, csak a nevét ismerem, és viselt dolgainak kommentárját. Tehát úgy állok vele, mint ahogy mondjuk Franz Kafkával álltam, másfél évtizeddel ezelőtt. És mégis, kénytelen vagyok hozzászólni a Drakula Ügyhöz, mert őszinte szánalmat érzek a szerencsétlen szörnyeteg irányában.
Gabriel Ronay, egy angol napilap külpolitikai szakértője ugyanis könyvet írt a szegény ördög Drakuláról, és az ismertetés szerint hősét a mi nyakunkba varrja. Drakula kevéssé vonzó alakján testvériesen osztozhatnának az itt élő románok és magyarok, ha a szakértő nem keresné meg azt a történelmi személyt is, akiből állítólag megalkotta népünk képzelete. Gabriel Ronay szerint Drakula valójában Báthory Erzsébet volt, aki Erdélyben 650 leányt öletett meg, hogy vérük árán őrizze meg föltűnő szépségét. Tovább »

Az alpolgármester, sima modorú, folyton mosolygó városatya, gyanakodva fogadta Máriát és Tóth Jónást. Vajon mit akar tőle a Máltai Szeretetszolgálat? – sandított rájuk változatlanul mosolyogva, mert hát ilyen hivatal ez: vagy somolyogsz, vagy egyszer csak arra ébredsz, hogy még a képviselők névsorából is kiradíroztak. Az apáca elmagyarázta Jónás ötletét a vasúti várótermekkel.
– Semmi akadálya, ha… a MÁV-nál is jóváhagyják.
– Hogy az a… – feledkezett meg magáról a fiatalember.
– Hja, ilyen a demokrácia: senki sem dönthet önhatalmúlag.
– Még szerencse, hogy már jóváhagyták!
– Igen? Ebben az esetben… Azaz megálljunk csak! Láthatnám az erről szóló bizonylatot?
– Csak nem kételkedik benne, alpolgármester úr! – ráncolta össze homlokát az apáca. Tovább »

Születésnapomra

Az új remény,
új holnapot igér,
és fények gyúlnak
keserű szívedben, Tovább »

Felkel a reggeli fény
ásítozva nyújtózkodik
a látkép fölött.

Mosolygok.

hiába mondanád, aki kerüli
nem értheti a munkát
a szót, ha hallani nem akar
az örömöt, ha csak sírna
legszívesebben kivonulnál Tovább »

Malacka megdicsérte:
”Jól áll rajtad ez a zakó!”
Még az inggallért is megigazította, legyen tökéletes a kép.
Máson is látta Vadmalac a hatást: az új zakó sikernek bizonyult, más szóval.
Zavarban volt: nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Ő maga belülről szemlélte önmagát. És a kép nem volt ennyire kedvező. Történtek vele dolgok az évtizedek során. Néha egyenesen úgy érezte, olyan, mint egy roncs.
Na jó, mosolygott.

Forrás: szerző FB-oldala

Ódon vár. Repkény zöldje őrzi.
Bujdosó múlt, Janus-arcú jelen.
Visszhang nélkül alig lélegezve várok
egy szót, amiért érdemes. Tovább »

Május 26-án tekinthettük meg a brassói Reménység Házában a „Csángó reflexiók” című képzőművészeti tárlatot. A mintegy 60 festményt és fotót kiállító rendezvény apropójaként bemutattam az Ahogy a sors hozta”című interjúkötetemet, mely a 90-es évek négyfalusi csángó öregeinek vallomásait, emlékeit hozza olvasóközelbe. Köszönöm a szervezőknek és a lelkes közönségnek a kellemes együttlétet. (B. Tomos Hajnal)

Szüntelen pusztít és teremt
ÉLetet élettel etet
Apraja nagyja küszködő
Szerkezete önműködő Tovább »

Kicsit távolról kezdem, igyekszem viszont rövidre fogni.

A hetvenes években a Brassói Lapoknál az volt szokásban, hogy egy lapszámban egy szerkesztő egyetlen cikket irhatott alá. A többire álneveket kellett fabrikálni, jómagam feleségem családnevét a fiam keresztnevével társitottam. A Palkó Zsolt szignó Brassóban még senkit sem zavart, Kolozsváron viszont, ahol apósom-anyósom városszerte ismert pedagógusok voltak, szerényen P.Zs.-re röviditettem. Egyszer aztán megállit az utcán egy tömzsi, szakállas,torzonborz alak, számonkérni rajtam, hogy mi jogon szignálok én P.Zs.-ként az újságba,mert mindent, ami….-ket én ott elkövetek, az ő nyakába varrják. Magyarázatul bemutatkozott, őt Palocsay Zsigmondnak hivják. Mea culpám után Palkó Zsolt, alias P.ZS. dicsőségesen avagy dicstelenül, de azonmód ki is múlott, mi pedig a halász-vadász-madarász Zsigával, (főállásban zeneoktató, mellékállásban költő is volt), a fentieknél valamivel barátságosabb viszonyba kerültünk. Olyannyira, hogy egy téli estén meg is hívott magányos tanyájára, persze , hogy kitalálták, a Palocsay-kertbe, ahol nemcsak édesapjáról, de házigazdám fiatalkorának börtönéveiről is elbeszélgettünk. A szamosújvári ‘szanatóriumról’, ahová egy diákcsinyük nyomán többek között Veress Zoltán és Bodor Ádám társaságában kapott beutalót. Ebből a beszélgetésből egy interjú is született az Erdélyi Naplóban, amelyben először eshetett szó a diktatúra alatt elhallgatott történetről. (Az interjút aztán a budapesti Magyar Nemzetben is viszontláttam. Erősen zanzásitva, és persze nem P.Zs, hanem egy idősebb pályatársam aláirásával, a forráshely megjelölése nélkül. Erről, és a sajtóetikáról ezúttal ennyit).

De honnan is jutott mindez most az eszembe? Hát Tompa Andrea Omertájáról, erről a nem is nagyon bújtatva a Palocsay-kertben és Palocsay Rudolf körül játszódó sikerregényről. Amelyet Németországban most rangos nemzetközi dijra jelöltek. A piculában sem megvetendő dijat, irja a mai újság, a nyertesnek június 22-én a berlini Haus der Kulturen der Welt központban fogják majd átadni. Hát addig is olvassuk (újra), mert megéri, és természetesen szoritsunk neki.

Forrás: szerző FB-oldala

TERVEK, ÖTLETEK

A kék szemű, magas homlokú kőműves nagy lendülettel vetette magát az újszerű munkába. Csupán azt sajnálta, hogy nem sok mindenben ismerte ki magát. Egy vízcsapot ugyan megjavított, az ajtózárakhoz, számítógéphez is konyított valamelyest, de például egy gázcsőhöz, autómotorhoz már nem igen mert nyúlni.
– Semmi baj, nem is várjuk el magától – nyugtatta meg a főnöknő elnézően. – Idővel ezt is megtanulja. A fontos az, hogy annál több az érzéke a szociális munka iránt. A hajléktalanok tisztelik, hallgatnak is magára, ami igazán nagy szó, ha tekintetbe vesszük, milyen nehéz fiúkkal van dolgunk. Tovább »

Lassú lépésben, képzeletben
fehér lovon, zöld délelőttben
bejárnám Kolozsvárt, a kincsest.

Valamikor hittem,
éden meleg sugara fénylik felettem.
Későn jött az igazság,
s kevés az erő mi menthet. Tovább »

Lépteim alatt
fájdalmasan
sóhajtanak
a csontig száradt
barna rögök, Tovább »

Közlekedési jelek sorakoznak; indul apám el.
Fáj a feje tompán. Kanyarodva lép le az útról.
Máskor a korsó csapvize hűti, érve fejéhez,
végül a gyógyszer oldja a görcsöt, arra való.

Budapest, 2022. V. 26.