Lelkem, kis ebecském,
hadd menjünk kettecskén
mindig, mindig előre;
kutyaszarok között,
nyers dúvadok között,
jussunk mindig tetőnkre;
hová leszünk ketten,
míg az élet lebben,
s mégsem vagyunk betörve? Tovább »

Az egybarátú ember nem attól szenved,
mert neki csak egy barátja van, hanem inkább attól,
ha rájön, két barátja is van.
Most jövök a térről. Valaki megszólított, szerbusz, barátom!
Az egybarátú ember, (mint amilyen én is vagyok) ilyenkor megdöbben, találgat és számol. Ennek az lesz a vége, hogy
összezavarodik a számolásban…

Forrás: szerző FB-oldala

Virág verse

Virág vagyok,
Kikerics,
Kikerics,

Bárhol vagyok,
Rám tekints,
Rám tekints, Tovább »

Megtett tíz babot arra, hogy a hadak ura ott, a távolközelükben megalomániás. Mire Vadmalac kontrázott: megjátssza a cárt.
Huszat arra megintcsak a koma, hogy egy őrült, Vadmalac leszámolt erre harminc szemet.
– Háború lesz – mondta a koma, Vadmalac negyvennel válaszolt.
Egyszerre szóltak:
– Nem babra megy a játék, világháború…
De bejött erre Malacka, s összeszedte a babot:
– Kell az ebédhez – magyarázta.

Forráa: ujnepszabadsag.com

A hozzám hasonló korú bözödi emberek bizonyosan emlékeznek Dánielre. Már akik még élnek azok közül Bözödön. Azért sem felejthetik el az ő nevét, mert a szent könyvekben is lakik egy Dániel nevezetű próféta, s ezek a bözödiek roppant járatosak voltak a szent könyvekben. Még nálamnál is jobban eligazodtak a bibliában, pedig ők még azt sem tudhatták, amit én, például, hogy Kolozsváron melyik fertályban található a teológia. Voltak napok, amikor föladatom volt meglátogatni egy-egy bözödi családot, hogy megtárgyaljuk a gyermekük magaviseletét és a tudományokban való haladását. Tovább »

Para Olga verseihez életének színterei, a Tövishát és szülőföldje, Székelyföld szolgál ihletül, sűrűnátszőve sorsa tragikus rezdüléseivel, fájdalmas tapasztalataival és mélyen látó gondolataival.Vallomása szerint számára az írás legtöbbször öngyötrő kényszer, élete elviselhetetlenül nehéz korszakában igazi Mankó, Mentőöv, hogy minél hamarabb kiírja magából az elviselhetetlen Fájdalmat és Gyászt, hogy újra élni tudjon a pótolhatatlan veszteség és sok nehézség ellenére is. Nemrég a budapesti Romanika Kiadó gondozásában jelent meg első kötetének bővített második kiadása, melyben nem tartotta fontosnak a szerző ciklusokba sorolni a benne foglalt nyolcvankilenc verset.A kötetcím megfejtéséhez támasz a kötetnyitó vers: „Te vagy a Csillag,/ én vagyok a Hang,/utánad sírok/a Földön alant./ Te vagy a Csillag, /Én: a fájó Lant…” Tovább »

KIÉ VAGYOK?

Magam…azért tanultam meg, már egészen kicsiny koromban elég jól magyarul, mert a magyar népdal, a nóta szárnyán kerültem a költészet birodalmába. Előbb húzott magához a magyar nóta, mint a Bácskában akkor hiányzó német népdal. Igen, a szépség, a kora gyermekkorban tapasztalt és a jövőre elhatározó esztétikum a legnagyobb lökőerő a nyelv és ezen keresztül a nép, a nemzet megszeretésében. Azért fontos, hogy az egészen kicsiny erdélyi magyar gyermek tanuljon meg magyarul énekelni: minél több népdalt a székely pentaton-világból, de az se baj, ha műdalt is… Az első lelki szerelem végzetes gyönyöre, a nótáé, ugyanis végzetes meghatározója hovatartozásunknak. Akivel énekelek, azé vagyok.

Molter Károly
Erdélyi Helikon, 1939

Nádasdy Ádámnak és a Transindexeseknek

A mindennapi apró bánatok.
A remény, ez a szív alakú folt
a padlócsempén – az élet kutyája
nem bírt magával. A mindenféle
álomeltörés, kikapaszkodás
szurokmedencékből. A boldogság,
hogy volt még szív, remény, vér –
volt még, ami folyjon.

Forrás: szerző FB-oldala

Egyre gyarapodnak beszédünkben a trágár, durva kifejezések. Az utcán, nyilvános helyeken ma már nemcsak a „bunkó vagányok”, hanem fiatal lányok gátlástalansága is riasztó. Hajdan még megfigyelhető volt a nyelvben a trágár kifejezések elkerülésére való törekvés. A nyelvészet szépítésnek, enyhítésnek, műszóval: eufemizmusnak nevezi az ilyet. Tovább »

a kezed
érinthetné
a horizontot
egy percre Tovább »

a bábszínház falán körös-körül
kakasos fríz volt féldombormű
nadrágszíjamon is kakasminta díszlett
talán pont ugyanolyan
ha eszembe jut a fríz
eszembe jut a nadrágszíjam
ha eszembe jut az övem
eszembe jut a faldíszítés

Budapest, 2022. II. 15.

A múltból kiemelkedő egyes mozzanatok nem haladhatnának át olyan élénken és újszerűen a jelenemen, ha a maguk idejében, amikor megélt pillanatok voltak, megértettem és átláttam volna őket. Akkoriban talán mindig újra elöntött azoknak a dolgoknak az áradata, amiket meg kellett tennem – vagy éppen el kellett kerülnöm. Minden történésbe beférkőzött és benne is ragadt egyfajta köztes tér, az elhelyezhetetlen: a szüntelen rágódás és fejtörés, hogy ki előtt és mikor, hol és hogyan kell beszélni vagy hallgatni. A rezsim szakadatlan és éber figyelmét a végsőkig ingerelni a meg nem engedett határát feszegetve; a gyári gyűléseken és a vallatásokon hallgatással fejezni ki az undort; úgy viselkedni és olyan tartást ölteni fel, ami látható, viszont nem bizonyítható. És ha muszáj, hát beszélni – de semmit sem megválaszolni, hanem a kérdésbe kapaszkodni, visszahurkolni rá, amint magunk is újra és újra használjuk a belőle kiragadott szavakat. De éppen ezekkel a szavakkal cikkcakkban szaladni, eltűnni a füllentések fodraiban, ködösíteni. Talán kénytelen voltam a zavarosat, az eltorzítottat ösztönösen is távol tartani magamtól, és vigyázni, nehogy teljes súlyával ránehezedjen az agyamra, s egész terjedelmével megtöltse a fejemet, és minden ismert borzalomhoz ráadásként hozzá kellett fűznöm egy darab gyanútlanságot, ami az észlelést kíséri, és nem hagyja, hogy következményeit is felfogjam. Azt hiszem, minden fejben található egy erre alkalmas berendezés, egy védekező mechanizmus, ami úgy működik, mint egy sorompó, és bezárul, ha egy száguldó vonat közeledik. Mert mai napig szégyellem, hogy akkor milyen keveset értettem a dolgok horderejéből. Csodálkozom, mennyire kevéssé ismertem fel minden jelenben azt a csomagot, amit, búcsúzásakor és elmúltában, a jövendő számára kezembe adott. Az utólagosság gyötrelmének oka és siralmának tárgya nem a múlt és a jelen elválása. A felidéződő „akkori” idő és a mai idő, ami a mindenkori következő napon maga is felidézetté lesz, nem kronologikusan vonul át az emlékezeten, hanem a dolgok egyes felületeiként, fazettáiként. Mindig új részletek találkoznak össze, új kombinációkban tűnnek fel, és minden párosításban másnak mutatkoznak. A fejben a dolgok legalsóbb rétege tombol és fosztogat. Az utólagosság azzal összevetve, amit róla tudni vélnénk, pimaszul újszerű. A legalsóbb réteg a jelennel éppen azon alkudozik, amit a maga idejében megtenni szükségtelen volt, s amiről beszélni sem volt érdemes. A jelennel való keveredés kaján módon takarja ki a korábbi idő harmadik, ötödik vagy huszadik felületét, azt a feltűnés nélkül elrejtett szálat a szövetben vagy azt az öltést, ami akkor a szem mögött túl közel vagy előtte túl messze volt. Az emlékezésnek megvan a maga kalendáriuma: az, ami nagyon régen történt, közelebbi múlt lehet akár a tegnap eseményeinél is. Úgy is mondhatnám: múltbanvalómmal a jelenülőben találkozom, a megérintés és az elengedés oda-vissza mozgásában. Erre példát kell adnom.

András Orsolya fordítása

(folytatása az Új Nautilus-on)

…A Pesti Divatlap január 29-i száma érdekes hírt közöl. A költőt „a Kisfaludy Társaság tagjává akarta választani; de miután az magánúton nyilatkoztatá, hogy a megtiszteltetést nem fogadja el – választás alá sem került”. Elképzelhetjük a költő szája körül a keserű fintort, amikor hírét vette a készülő kitüntetésnek, ott a szalkszentmártoni kocsma ivójában. Kitüntetést? Januárban összesen két verse jelenhetett meg; irodalmi működéséért az egész hónapban a közönség vagy a társadalom, hogyha úgy tetszik, a haza, mindössze tíz forinttal jutalmazta. (Februárban ugyancsak tíz forinttal.)

…Pedig akkor már, aki irodalomról csak két percig beszél, az, ha szereti, ha nem, kénytelen kiejteni az ő nevét. Őneki egy verseskönyve több példányban elkél, mint a többi költőé összevéve. Hartleben ennek hatása alatt veszi meg A hóhér kötelé-t, amikor a költőt Eötvös beajánlja hozzá.

A regényről a cenzor, az öreg Reseta bácsi mond először véleményt. Törvényes kifogása nincs ellene, de annál több művészi. Igyekszik a költőt a kiadásról lebeszélni, s amikor az gőgjében pironkodva bevallja, hogy elsősorban a pénz miatt kell megjelentetnie, kölcsönképpen fölkínálja neki azt, amit a kiadó fog fizetni, 150 forintot, tízévi törlesztésre.… A költő nem fogadja el a megható ajánlatot, a regény megjelenik, s ha a közönség nem is, a kritika kapva kap rajta.

Tovább »

A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet elvégzése után megpályázott egy tanári katedrát a szülővárosában, *-ön. Meg is kapta egyből, naná, hogy megkapta, miután véletlenül épp az édesapja volt az igazgató.
– Isten hozott a nemzet napszámosai közt! – ölelte át fiát az igazgatói szobában idősebb Tuba Antal, egy alacsony termetű, agilis történelemtanár. – Nem győzöm hangsúlyozni, miszerint attól a perctől kezdve, hogy ide beléptél, te már nem vagy a fiam, hanem ifjabb Tuba Antal ének- és zenetanár, én pedig Tuba Antal igazgató. Magyarán semmi plusz jövedelem, bizalmaskodás, kivételezés, sőt, neked, édes fiam, mindenben példát kell mutatnod. Ne felejtsd el, hogy nemcsak az egész tanári kar, hanem maga az oktatási osztály is árgus szemekkel figyeli minden lépésünk. A kollegák a rokoni kapcsolataink miatt, az osztály meg azért, amiért történelemtanár vagyok, akiből sosem lehet tudni, mikor bújik elő az igazi történelemtanár. Ugye, érted, mire gondolok.
– Igen, igen, ezt már megbeszéltük – nyomta el ásítását a Liszt Ferenc-hajú fiatalember. – Ne izgulj, nem lesz semmi gikszer. Tovább »

Minden élőnél jobban hasonlít hozzánk,
szétágazik ezerfelé,
amilyen ő, olyan a gondolat-formánk,
és olyan az érzéseké,
külön univerzum, mint mi magunk,
mint ő, míg lehet, maradunk, Tovább »

Törheti a fejét a mosórongy, hát csak törje, kínlódtam én is eleget majdnem két héten át, hol a só, a fokhagyma, mivel reszeljek almát magamnak, ez a legényélet nem nekem való, jön a tél, kell a vitamin, hogy legyőzzem a betegségeket, teát például már tudok főzni, na, s tojást, abban már mester vagyok, tessék, épp az imént hullott ki a kezemből egy friss tojás, leesett a konyha padlózatára, majdnem hanyatt vágódtam rajta, mióta mondom, hogy nem szabad azt a sikamlós csempét tenni a padlóra, tiszta hiába beszél az ember, de most nincs kivel zsörtölődjem, ott van a mosórongy, széttárt karokkal vár azon a szegen, még ki sincs száradva egészen, feltörlöm szépen véle a padlót, kimosom, kicsavarom, mintha láttam volna valahol ezt a mozdulatot, amikor a mosórongyot kicsavarják, Tovább »

a kék húsörlő


anyám nagy ritkán
kicsi kék hús[rlővel
készített kekszet

olyan finom volt
visszasírom az ízét
a diabétesz Tovább »

E sorokat szívbéli jó barátom fotójának tartogattam, akit évekkel korábban látogattam meg Kanadában, s akitől annyi szépet és jót kaptam az életben.

Mindenek előtt ihletet a művészet élvezetéhez, illetve értő eligazítást a valóság látásához. S mindezt a lehető legegyszerűbben: nem átallotta ugyanis megosztani velem mindazt, amin éppen dolgozott, ami foglalkoztatta, amibe világjárása közben belebotlott. Tovább »

Tiéd a régi ház emléke
Mert elhagytad sűrű időben
Tág kapuja és hűs erkélye
Ha visszanézel elmenőben Tovább »