voltam madár eged
alatt
téli éjben fénylő
ablak
ujjadban bizsegő
ének
bordád mögött meleg
fészek Tovább »

…Mit neki időviszontagságok, nyugalom, otthon, egészség: »ha vágyainak .sólyomszárnya támad«, viharral, vésszel dacolva viteti magát feltartóztathatatlanul
Egy nélkülözések közt töltött tél után kínosan búcsúzott el Debrecentől, hátrahagyva kiegyenlítetlen számláját, keserű csalódást és sok egyéb búsító emléket, …Kecsegtető reményének csak roncsaival indult el a költőkirály Vörösmartyhoz, hogy egyedül hozza fellebbezhető szellemi ügye kiegyenlítését… Lelke eligazodását egyedül Vörösmartytól várta. E helyzetet még tűrhetetlenebbé, lehet mondani kínossá tevé, hogy általán ismert és kezdő író-korától fogva mutatkozó nagyralátása is mintha oszladozni kezdene, s így kijózanodás helyett önbizalmában rendült volna meg. Ily összekuszált körülmények hatása után lehet-e csodálni, ha lényének összetartó ereje minden ízében bomladozni látszott? Tovább »

egy hűs fasoron végig mintha menni
de nem akarnak elfogyni a fák
és nem sietni akkor sem sietni
ha nem bírod az életet tovább Tovább »

Néhány percig, néhány óráig vagy néhány
napig. Amíg elégedett vagy. Azt a rést
kitágítani. Hogy átférhess rajta teljesen.
Hogy átléphess egy másik vágyba. Egy
másik vidékre. Egy másik várakozásba. Tovább »

…A hatodféléves fojtó, sűrített megalázás után hatodféléves zsúfolt győzelem következik, mintha az első korszak valami egyiptomi ára volna a következő másodiknak: a költő még hátralevő esztendeinek…
A diadal persze egyes-egyedül a nyilvánosság meghódítását jelenti. A szenvedések nem ritkulnak, de a költő már egy ország színe előtt viseli őket. Enyhíti a fájdalmat? Kezdetben igen. Később erősíti… Volt valaha magyar művész, aki ilyen és ennyi szenvedés, embertelen próba után érkezett el pályája kezdetéhez? Olyan sem volt, aki az egyszer megkezdett pályán oly tüneményes gyorsasággal haladt volna előre, mint ő. Alig másfél évre rá, hogy Debrecenből koldustarisznyával a nyakában útra kelt, fáklyás menetek vonulnak elébe, arcképét kapkodják, verset írnak hozzá; őt, a csavargót egy vármegye tiszteletbeli táblabírává választja, mindezt irodalmi működése elismeréséül. Még le se rázta a nyomor fertőjének cseppjeit, amelyből kilépett, máris a legnépszerűbb költő… A ruhájára freccsent sokféle országúti sár a költészet fényében drágakőként ragyog. A költő nagysága, hogy lélekben mindvégig az marad, ami az országúton volt. Ahogy a csapszékek posványában nem, úgy a szalonok posványában sem süllyed el.
Nézzük meg még egyszer itt a magasba iramodás előtt, ezúttal is a jóhiszemű hajdani iskolatárs, az akkor már Pesten medikuskodó Sass tekintetén át.
„Az 1844-ik évnek kora tavaszán, locs-pocs időben, amint íróasztalomnál tanulással elfoglalva ülök, hallom, hogy a szobámba vezető sikátoron át kemény katonás léptekkel közeledik valaki, s csakhamar oly erőteljes kopogtatással és ajtókitárással nyit be, hogy első meglepetésemben valamely hívatlan tolakodóra kellett annyival is inkább gondolnom, mert hetyke belépéséhez legkevéssé illő külsejével, fakóra elnyűtt posztógallérban, szokatlan hosszú, majd állig érő lesimított somfabottal, amint köszönés nélkül felém tartott, majd karját kézfogásra kinyújtva, félig elzüllött állapotban, halvány alakjával előttem szótlan megállt, s merően rám nézett, — oly zavarba jövék, hogy benne bárkit inkább, mint boldog obsitos kora óta nem látott, ma már pedig a költő hírében álló gyermekkori barátomat gyanítottam.
Meglepetésemben nem tudva, ily föllépővel szemben mitévő legyek, mindaddig merőn s szótlanul állék előtte, míg látszólag belső megindulással magát meg nem nevezé, s melegen karjai közé nem szorított.
A viszontlátás öröme, fűszerezve azon kedves hírrel, hogy Debrecenből jövet Pákhtól is izenetet hoz, csakhamar mindkettőnket kellemes hangulatba ringatott. Ennek meglett aztán az a kívánt következése, hogy első megütközésem elkerülé figyelmét. Holott hirtelen robbanó létére, ha észrevesz valamit, megteszi, hogy mint jött, szótlan távozik, s tán haraggal fordul el tőlem.
A viszontlátás örömén s több apró-cseprő kérdezősködéseken túlesve, utazása céljának megbeszéléséhez egész komolysággal fogott hozzá. — Mindenekelőtt viseltes s a Mátra szele által itt-ott megszaggatott köntösét téve le, annak belső zsebéből egy irattekercset vett elő, s mielőtt asztalomra letenné, elmondá, hogy ezek részben kiadatlan költeményei, melyeket összegyűjtve kiadás, illetve Vörösmarty és Bajzánál leendő bemutatás s véleményüknek kikérése végett hozott el magával, és sok hányódás után a szavukban leendő megnyugvás céljából utazott ide… E csomagban voltak Pönögei Kis Pál néven összes költeményei, sajátke-zűleg szépen leírva, egyes lapok szélvonalakkal ellátva, külső táblája ékes betűkkel címezve. A negyedrétűleg összevarrt s hüvelykvastagságú füzetnek a zöldes fakó színű s érdes papirosa szűk anyagi körülményt látszott elárulni. Tudvalevőleg már kezdő író létére egyes költeményei különféle álnév alatt jelentek meg, s tán színészi hajlamainál fogva utolsó költőneve felvételéig szerette is azt változtatni. Így most is még eddig nem használt név alá rejtőzött, melynek eredetére alföldön jártamban jutottam, s amely szerint azt Fülöpszállás elavult nevétől (Pönöge) származottnak vélem …
Elhelyezkedvén nálam, elbeszélte utolsó találkozásunk óta viszontagsággal teli életét, szüleivel újabb összeütközését, s főkép kérlelhetetlen atyja keserű kifakadásait, hogy semmiben sincs megállapodása, földönfutóként színészcsapatokkal barangolja be az országot, komoly életirányt nem követ, s mélyebb megindulással folytatá, hogy édesanyja mily sokat szenved e kettős harc közben, melyet atyjával kell miatta elviselnie, hogy mégis titokban szeretetének jeleivel elhalmozhassa. Megemlékezett sanyarúan átélt teléről, mindenkitől elhagyott állapotáról, melynek ridegségét tovább tűrni képtelen lévén, eljött, hogy tisztázza dolgait, s evégett a két főtekintély: Vörösmarty és Bajza nézetét költészete iránya, tárgya, alakja s általán jelentősége és értéke felől meghallgassa, s kedvező fogadtatás esetén pártolásra is felhívja, hogy céltalan hányódásainak valaha vége szakadjon… Reményének támaszaként egri fogadtatására s költeményeinek hatására a legélénkebben hivatkozott. Sötét gondolatainak ez volt világító pontja. Amennyire ellenálló és edzett volt ugyanis testileg, annyira a hatások és ellenhatások pillanatnyi befolyása alatt állt lelkileg. Gyönge fűszálként minden enyhe fuvallatra megrezdült.
…Sszegénynek elrongyoltsága főképp felső öltözetének egy részén oly fokú vala, miszerint azt sajátommal kellett kicserélni. Nagyon megviselte azt a sok ülés téli munkája közben. Nyakkendőt is változtatott szép csokorra megkötve. Még akkor a nyakkendőt nem küszöbölé ki különcsége… (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)

Petőfi Sándor: HALVÁNY KATONA

Volt a honvédő legénység
Harcra készülőben;
Volt egy ifju a sereg közt,
Halovány szinében. Tovább »

A fa beszélni próbál…
Megtisztíthatom a levegőt,
amit belélegzel,
A gyerekeidért is megtehetem,
Ha élni hagynál……

nem borozgatni
apostoli magaslat
de mégis ittak Tovább »

nincs otthonod
száll a gondolatod
nincs miért menni
nincs miért maradni
hamubasült pogácsád
majszolgathatod Tovább »

7

Nézem a tárgyakat: milyenek
lesznek apa nélkül? Az előszoba,
ahol tangóztunk? A fakanál,
amivel a tányérba csapta a krumplipürét,
én meg a homlokomat csapkodtam
felháborodásomban? Apa jó
ember volt, szerettem. Úgy tervezem, szeretni
fogom ezután is.

Forrás: szerző FB-oldala

az Erdélyi Magyar Televízió műsorán (a TV youtube-fiókján)

…Mondják, a színpadon lámpaláza volt (mint minden kezdőnek); a versben egy tétova hang, egy felesleges gesztus nélkül végez el bármi bonyolult feladatot; a nyilvánosság egy félmellékmondat hangvezetésében sem hökkenti meg. Fesztelenül jár föl-alá előttünk; verseit — ahogy a népdaloktól tanulta — mesterien szerkeszti meg, de a legerősebben megkötötteket is úgy mondja el, mintha rögtönözne. A Szeget szeggel című, amelyet még Pozsony felé való vándorlásában írt, s amely később Egressynek leghatásosabb száma lesz, egy parasztfiú felkiáltásával kezdődik, „jaj, a hátam, jaj, a hátam odavan!”, és külsőre nem egyéb összevissza fogadkozásnál, a szerkezet alakítja olyan eleven zsánerképpé, mintha valóban egy színdarabból volna kiszakítva. A helyükön levő, erős szavak teszik feleslegessé, hogy az előadó jelmezt öltsön. A Debrecenben kelt Ivás közben című megszerkesztett összefüggéstelenségeivel valóban egy részegséget játszó színészt idéz; azért, mert az meg, ha jól játszik, egy igazi részeget idéz, egy kicsit még mindig fóti hangulatban…
…A költő vásárol egypár ív zöldes, vastag, magyar gyártmányú papírt, füzetté hajtogatja. Szép gyöngybetűivel belemásolja a húsz új verset. Előveszi a régebbieket is, át- meg átnézi őket, vagy hatvanat azok közül is beír a füzetbe. Aztán beállít Pákh-hoz. Útra kész megint. – Van bennem föltétlen bizalmad? — kérdi. Pákh ismeri már az emberét. — Van, van — feleli. — De olyan nagy, hogy kételkedni se tudj abban, amit mondok? — Hogyne — erősítgeti Pákh.
A költő kötelezvényt írat vele 150 váltóforintról, melyet ő, Pákh 45 nap alatt fizet meg Fogasné asszonynak, ha addig azt a költő ki nem fizetné. Pákhnak majdnem félévi fizetéséről van szó — hat hét alatt honnan szerez ez az országfutó akkora összeget? A veszett eb egy kérdő pillantás nélkül kanyarítja nevét a papírra. Ennyire ismeri az emberét? Ennyire megismertette ő a költővel magát és velünk is. Búcsúzáskor még készpénzt is ad neki, hat ezüsthúszast, ennyit sikerült valami rokonától vagy földijétől szereznie. A debreceni fiúk egy kopott vászontarisznyával lepik meg, egy nyakig érő ólmos juhászbottal és azzal, hogy amidőn a város végén kilép közülük, eléneklik a távozó után A szerelem, a szerelem … című dalt, Kovács József kollégiumi hallgató úr zenéje szerint; aki különben a szerzemény előadásában maga is részt vesz. A költő meglepetve hátrafordul, aztán végérvényesen nekivág a jövőnek, nem Tisza-Füred felé a rendes pesti úton, hanem a Tisza áradása miatt Tokaj felé.
„Egyes egyedül mentem itt a Hegyalján; egy lélekkel, egy élő lénnyel nem találkoztam. Minden ember födelet keresett, mert iszonyú idő volt. A süvöltő szél havas esőt szórt reám. Éppen szemközt jött. Arcomon megfagytak a könnyek, melyeket a zivatar hidege és a nyomorúság fakasztott” — írja később erről s csak azért idézzük, mert ez az egyetlen hely, ahol hajdani utazási módjáról némi képet nyújt. Minden reménye a versekben van.
„ … gondolám: ha eladhatom, jó, ha el nem adhatom, az is jó … mert akkor vagy éhenhalok, vagy megfagyok, s vége lesz minden szenvedésnek.” A versekhez még útközben rögtönöz négyet. Egyet Tokajban; természetesen bordal, amely — tekintetbe véve, milyen állapotban érkezhetett a híres hegyek alá — bordalai személyes részének megítélésében általában is alapul szolgálhat. (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)


Tovább »

A legjobban úgy tudjuk megőrizni az identitásunkat, ha a székelységről olvasunk könyveket. De még ennél is fontosabb, hogy örömmel tegyük mindezt – hívta fel a figyelmet Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, a száz kötetes Székely Könyvtár sorozat utolsó köteteinek bemutatóján. A pénteki eseményen lezárult az a tíz éves út, amely során a Székelyföldhöz kötődő klasszikus és kortárs írók műveit gyűjtötték össze, s amelyek a székely-magyar írott kultúra alapköveivé váltak.

A Magyar kultúra napjának tiszteletére mutatták be péntek délután a száz kötetes Székely Könyvtár, a Székelyföldhöz kötődő klasszikus és kortárs írók műveit tartalmazó sorozat legújabb, 96-100+ köteteit. Az eseménynek a Kájoni János Megyei Könyvtár adott otthont, ahol Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, Lövétei Lázár László a Székely Könyvtár sorozat szerkesztője, és Mirk Szidónia-Kata szerkesztő köszöntötték az egybegyűlteket.
Elhangzott: tíz éve megkezdett útnak értek a végére.
– A Székely Könyvtár sorozat bebizonyítja, hogy ma is van, mit olvasni a székelységről. Ezeket a köteteket lapozgatva ugyanis rájöhet az olvasó, hogy még mindig tartogat újat a székely-magyar írott kultúra – szögezte le Zsidó Ferenc.
Mint mondta, releváns keresztmetszet született a témában, és jelenleg nem készülnek folytatással.
Lövétei Lázár László hozzátette: a jelenlegi társadalmi helyzetben fontosabbak lettek, mint valaha a székely kultúrával kapcsolatos kiadványok.
Az esemény során Benkő József: Transsilvania specialis (A székelyek földje), Földi István: Századelő az udvartereken, Gazda József: A XX. század, ahogy megéltük, Király László: Kék farkasok, Egyed Emese: Válogatott versek, valamint Siklódy Ferenc: Könyvjegyek II. című köteteit mutatták be.

Zsidó Ferenc, a Hargita Népe kérdésére összegezte a könyvsorozat legfőbb üzenetét is. Rámutatott: a legjobban úgy tudjuk megőrizni az identitásunkat, ha a székelységről olvasunk könyveket.
– De talán még ennél is fontosabb, hogy örömmel tegyünk mindezt. Gyakran beszélünk a székely kultúráról, de felmerül a kérdés, hogy ismerjük-e valójában? – tette fel a kérdést a Székelyföld folyóirat főszerkesztője.
A Székely Könyvtár könyvsorozatot Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Kiadóhivatal indította el a Hargita Gyöngye Rt. támogatásával.

Fazakas Bea / Hargita Népe.ro

Neve már-már áruvédjegy (amiért József Attila annyira neheztelt a korra, de hát ez van…), többen ismerik külföldön, mint gondolnánk – zenei oktatási módszere révén.

A Magyar Fotográfiai Múzeum értékes fotógyűjteménnyel örvendeztette meg mindazokat, akik egy-egy érdemes témáról (eseményről, személyről, tájról stb.) szeretnek minél több látnivalóban részesülni. Tovább »

csak belém
ne marjon
méregfogával
a hiány Tovább »

Tízéves vagyok.
Sógornők kávéznak.
Kapok én is kávét
pálinkáspohárban. Tovább »

sorsjáték


A Spectrum Színház előadása a Transzformáció Alapítvánnyal és a Gyulai Várszínházzal közös produkciója

(A Budapesti Nemzeti Színház Kaszás Attila termében, január 17-én láthattuk)

Az előadás ajánlóján olvassuk: „Nemes Nagy Ágnes költő mértékadó és meghatározó személyisége volt a II. világháború utáni magyar irodalomnak. Lengyel Balázs író, esszéista, irodalomszervező az Újhold folyóirat körének legjelentősebb kritikusa volt. Kettejük sorsa szétválaszthatatlanul összefonódott, és annak ellenére, hogy házasságuk válással végződött, szellemi életközösségük, barátságuk mindvégig megmaradt. Életük része volt a hangos ellenállás, majd a néma túlélés a diktatúra idején, háború és fogolytábor, a „hároméves irodalom” eufóriája után a kitaszítottság, üldözöttek mentése és bújtatása…
Az előadást naplók, levelek, interjúk, esszék és versek különös ötvözeteként két nagyszerű színész, Szorcsik Kriszta és Bogdán Zsolt hozta létre, és ők is adják elő. Két ember kivételes viszonyulását egymáshoz és a világhoz, fordulatokban gazdag létük stációit láthatjuk a színpadon.”

És a művészek meghívója:
Ahogy Nemes Nagy Ágnest a tenyerében tartott „igazi, de igaziból igazi szaharai homok” magával ragadja és Krisztus előtti időkbe repíti, Ekhnaton fáraóhoz, Lengyel Balázshoz, akihez, saját bevallása szerint: „gyöngéd szálak fűzik”, verseit olvasva úgy gyöngül szálanként a test is a lélek is, roskad játéktól, a széptől, az ismeretlen angyalok érintésétől, az erdélyi boglyák aljában vermelt batul illatától, míg végül feloldódik a nagy Ismeretlenben, az útban ….. a lent-fentekben, és a kint-bentekben. Mindez egyszerre történik, „ugyan egy völgyben, ugyan egy pontban együtt” ….. Kettőnk szépségszomja, szépség keresése így lett egyetlen találkozás része. „Egyek s nem egy Egyek” lettünk versei által az időben. Jöjjenek velünk.
Szorcsik Kriszta, Bogdán Zsolt

Tovább »

4

Hazamegyek, és két idegen
vár: anya és apa. Ugyanazok,
és mégsem ugyanazok. A tévét
együtt nézik, és apa anya lábát
simogatja. A felnőttek nagyon
tudnak magyarázni, úgy látszik,
önmaguknak is. Tovább »

a magyar kultúra napját
megünnepelni olyan
mintha letérdepelnél
imazsámolyodra Tovább »

Barátaival – esténként – az ifjú színházba megy, s ahogy az már illik, rajong egy színésznőért, az Óphéliát játszó Hivatal Anikóért. Ír hozzá természetesen szerelmes verset is, /lásd L-né…./ de milyen szerelmes verset? A színésznő férjes asszony, az ünnepelt, daliás Lendvay felesége — első nagy szenvedélyét, ártatlanságát, amelyre a fiatal költők s általában a fiatal emberek oly sokat adnak, már másnak áldozta. Hunyjunk szemet rá, már csak a vers kedvéért is? A fiatal költő nem alkuszik. Vállalja érzéseit, s pontosan azt fejezve ki, ami benne él, megírja az addigi magyar irodalom legkörmönfontabb képzeletű, legigényesebb szerelmes versét…
Ez különben első szerelmes verse, amelyet már maga is versnek tartott, s bevett gyűjteményébe. Már ebben, mint a többiekben is, csak őróla, a költőről van igen helyesen szó, a hölgynek csak annyi szerep jut itt, amennyi a költőhöz, illetve annak pillanatnyi érzelmeihez fűzi. A lírai hév túlárad. A lánykák, akiket a többi költő oly alázatosan festeget, annyi hízelgő jelzővel halmoz el, az ő költeményeiben szinte csak ürügyül szolgálnak, hogy a költő minél többet beszélhessen önmagáról. Első nagy bizonyítéka a lírai hitelnek. Mert mi másról is beszélhet az, akinek az érzelmek hű megelevenítése a gondja? A nyúlfarknyi első szerelmes versből megtudjuk, hogy a költő húszéves, megtudjuk kételyét abban, hogy van-e mennyország, megtudjuk, hogy ebből a kétes üdvösségből egy századot adna a hölgyéért; két tömör sorban bemutatja:

A szép remények tündérföldét,
Mit lelkem a jövőben lát;

a hölgyről nem tudunk meg semmit. A költő okos önzéssel csak a megbízható anyagot veszi számba. Nem dicsérhetjük eléggé ösztönét…
A kávéház és a színház között kevés idő marad a fordításra, a kenyérkeresetre. A pénz, a sok pénz is, Pesten veszélyesen fogy. Kilencszáz oldalt lefordítani, még szabadon is, kemény feladat. A fiatal költő semmitől sem irtózik annyira, mint amit a költők állítólagos tulajdonságának tartanak: a bohémségtől.
… Hogy nyugodtan dolgozhassák, kiköltözik Gödöllőre. A munkát három hét alatt elvégzi. Ismét pénzhez jut, Nagy Ignác a megígért díjat még száz forint ráadással megtoldja.
A költő annyira nem bohém, hogy a kapott pénzt azonnal befekteti. Fekete nadrágot, frakkot, atillát vásárol, aztán álszakállt, parókát, két trikót, festéket, mindent, ami egy rendes színésznek kell. Könyveket; továbbá egy erős új ládát. És útra kél.
… A fordításból ugyan meg lehetne valahogy élni, de csak élni lehetne, polgárian; „dolgozni” nem. Egész gödöllői tartózkodása alatt mindössze két verset írt, nem is valami kitűnőt, az egyiket a tűz helyett csak az anapestusok lökik szakaszról szakaszra. A színészet tán több alkalmat és időt ad arra, hogy magával foglalkozzék, s tisztázza képességeit. Mindezt megkapja azáltal, hogy a színészetből megint kicsöppen.
…Szerénysége és önbírálata megakadályozza, hogy fölhasználva Vörösmarty segítségét, a pesti színpadra lépjen. Debrecenbe megy Komlósy társaságához. Szükséges elmondani, hogyan fogadták? Nem jutott Erdélybe, ahogy tervezte. Egy kisebb együtteshez csatlakozva, Diószegre rándul, onnan Székelyhídra. Itt a betegség megint leveri a lábáról, váltólázban didereg, újra valamelyik kocsma ivójában. Eladja a frakkot, az atillát; még a testén levő öltönyt is valami olcsóbb nyári „ruhafélére” cseréli ki. Amikor november végén visszavánszorog Debrecenbe, a kapu alatt a késő éjjel hazatérő Pákh alig ismeri fel a fehérnadrágos, vacogó alakban a pesti jóbarátot.
— Hozzád jöttem, barátom, hogyha meghalok, legyen, aki eltemessen… (Illyés Gyula: Petőfi Sándor)

Petőfi Sándor: L ……..NÉ

Én alkotóm! mindenható vagy:
Hozd vissza a pillantatot,
Midőn e hölgy a szerelemnek
Első tüzére gyúladott;
Midőn ajkán a vallomásnak
Első, szent hangja reszkete,
S ott én legyek, kit csókra hí föl
Édes kedves tekintete! Tovább »

Rátonyi Róbert: Színészbejgli

1945 karácsonyán öltözőasztalomon tekintélyes csomag várt. Mellette rövid levél, „Fogyaszd egészséggel, Lili néni sütötte. Ezt nyugodtan megeheted, ez nem afféle színészbejgli. Ölel, Gyula bácsi.”
A felejthetetlen Gózon Gyulával és aranyos feleségével, Berky Lilivel, akkor már hónapok óta együtt játszottam az Operett Színházban a Napsugár kisasszonyok című operettben. Karácsony előtt Gyula bácsi és Lili néni minden kollégát kifaggatott, szereti-e a bejglit és milyent, mákosat, vagy diósat? Így aztán a csomag átvételekor megértettem, miért volt a nagy érdeklődés. A „színészbejgli” kifejezést viszont nem értettem. Még szerencse, hogy Gyula bácsi készséggel mindent elmagyarázott.
– Tudod édes öcsém, 1910 telén, Nagyváradon voltam fiatal színész. Sokat játszottam és sokat éheztem. A szerepeim nagyok voltak, de a gázsim nagyon kicsi. Így aztán már nagyon vártam pályatársaimmal a karácsonyt, mert egyik színészkollégám elmondta, hogy karácsonykor a váradi házakban halomszámra sülnek a mákos, diós bejglik. Na már most, mindenütt többet sütöttek, mint amennyi elfogyott volna, aztán néha az is előfordult, hogy egy-egy bejgli alaposan odaégett a nagy készülődés közepette. Ilyenkor aztán kapóra jöttek a város kedvenc színészei és színésznői, akik ünnepi vacsora keretében boldogan elfogyasztották a „selejtet”! Ez volt az úgynevezett színészbejgli. Néha kicsit kemény, néha kicsit száraz, néha kicsit megégett, de mi akkor is megettük volna, ha mazsola helyett vasszögek vannak benne.

Színházi Élet, 2017

              21 MAGYAR FOTOGRÁFUS A 20. SZÁZADBÓL

A címlapon BánKuti András:
Bányász / Miner, 1990

Tovább »