pihen a világ
nagy a csend és mély
nézd nesztelenül
vetkőzik az éj

nemcsak kezed szép
de mindened az
ruháid alól
átfénylik a tavasz Tovább »

Nincsenek díszes csomagok,
angyalhajas fa, kalácsillat,
se csengős három királyok:
ma csak a csend vallat. Tovább »

Hogyha azt kérdezed, hány óra, akkor énszerénységem azt fogja válaszolni, hogy épp rendőrségi feljelentést ír, csehül. És hogy CCSK meg CCSP certificate foglalkoztatja, az egyeteminél kissé húzósabb vizsgákra tanul. Az egyik 4 órás, utazni is kell, a vizsgaközpont Prágában található. Vagy Bécsben, mondjuk az közelebb lenne, de én lokálpatriótaként Prágát választom. Tovább »

Közismert a könyvnek mint jelképnek a permanenciája a művészetben. Hadvezérek bölcsességét, tudósok tudását, mártíromságra készülő szent férfiak hitét, Vénusszá átköltött ledér nők előkelőségét jórészt könyvvel fejezték ki a régi festők. Elég volt egy tekintélyes fóliánst vagy gyűszűnyi kötetecskét kézbe adni, hogy az erény a képen minden kétséget kizárólag megmutatkozzék.
A könyvnek ez a külső varázslata megszűnt ugyan, de mint népek és országok művelődési színvonalának a mutatója áll szilárdan, szimbólum-ereje alig csökken. Ezekben a napokban ismét a könyvre terelődött nálunk az országos figyelem. A lapok megírták, a rádió bemondta, a tévében is láthattuk: december elsején nyílt meg a könyv tíznapos ünnepe.
A sajtó rendelkezésére bocsátott adatok sokasága bizonyítja hazai könyvkiadásunk látványos fejlődését: huszonöt évvel ezelőtt például mindössze három állami könyvkiadó volt az országban, ma számuk huszonnégy. 1949—1971 között 153 007 könyv jelent meg, csaknem másfél milliárdos példányszámban; ebből 10 273 könyvet ötvenmillió példányban magyar, német, illetve szerb, ukrán és jiddis nyelven adtak ki. De talán a legbeszédesebb adat mégis a következő: 1971-ben Romániában tizenháromszor annyi könyvet vásároltak, mint 1951-ben! Ahol mennyiséggel van dolgunk, ott óhatatlanul felmerül a minőségi szelektálás kritériumának az igénye. De ebben az esetben kinek áll keze ügyében eszköz vagy módszer, amelyikkel megmondhatná, hány kellett és hány nem kellett a másfél milliárdból? Csak egy a biztos: jó könyvek mellett bőven akad olyan is, amelyikre kár volt pazarolni előbb a tintát, utóbb a nyomdafestéket. Egy könyvkultúra dinamikáját pontosan ki tudják mutatni a számok, a könyvek belső értékét, a lapjaink között rejlő csodát – soha.
A viszonylagos kiválasztás és megmérés dolga itt is az időé. S az idő szerencsére nagyvonalú. Egyetlenegy igaz könyvért elnézi ezer más, kevésbé igaz ágálását.
Ha megkérdezné most valaki tőlem, mit kívánok az elkövetkező negyedszázadra könyvesember kollégáimnak, magamnak, azt mondanám: kívánom, hogy az ország minden írni, olvasni tudó polgára találjon az ezután kiadandó könyvek között legalább egyet, amelyet olyan hittel tartson a kezében, mint azok a hősök a reneszánsz vásznakon. Vagyis, hogy mindenkinek legyen legalább egy kedvenc könyve. Amelyik nem elandalítja, szórakoztatja, hanem ellenkezőleg, nem hagyja nyugton. Kényszeríti, hogy újra és újra szembenézzen önmagával és lehetőségeivel, hogy értelmesnek, tehát bonyolultnak, ellentmondásosnak lássa a világot. Egyszóval az lenne jó, ha az elmúlt huszonöt év tapasztalataiból okulva, mindnyájan, akiknek közünk van a könyv születéséhez, a költő kérdésére: „Ment-e a könyveik által a világ elébb?” – így felelhetnénk: Ment. Minden bizonnyal ment.

Megjelent A Hét III. évfolyama 49. számában, 1972. december 8-án.


Forrás: ujhet.com

A Romȃnia literarăban írtam arról, milyen bizarr kísértést hárít el szüntelenül az ember, ha olyan nyelvből fordít, amelyet majdnem olyan jól ismer, mint a magáét; előbb-utóbb átbújna a fordítandó „versanyag” nyelvi bőrébe. Miközben – mondjuk – magyarul írja újra a román verset, s a fordítás idegen anyagokkal fővő konyhájában újrakeveri, új nyelvi formába, miközben egy-egy sornak öt, tíz változatát fogalmazza át szabadon, olykor átbújna a láthatatlan zsinór alatt a másik területre, vagyis magán az eredetin változtatna, játékból, máskor az igaz vita hevében, máskor meg pusztán azért, mert a fordító birkózása az anyaggal szinte szerelmes testközelség már, s az ember a magáénak érzi-véli nemcsak a maga-írta, azaz lefordított változatot, hanem magát a verset is, a mintát. Tovább »

Hogyan ketyeg a világóra…

Valaki mondja már meg, mi a fene van az emberekkel? Enerváltak, idegesek, szomorúak, bágyadtak, gonoszkodók. Tele vannak panasszal. Persze, vacak világ van, szorosra kell húzni a nadrágszíjat, egyre több pénz kell a napi bevásárláshoz, autóba ülni is lassan luxus lesz és még nincs vége. A kenyér ára az egekben, a gyümölcsök meg… na arról jobb nem is beszélni. Bosszantó és elkeserítő. Sokszor én is szeretnék földhöz vágni egy tányért, de mit érek vele?

Semmit. És régen jobb volt? Ki tudja.

Ahogy telnek az évek, megszépülnek az emlékek. Bezzeg régen, mennyire más volt.

Dehogy volt! Ha jól belegondolok, húsz, harminc, negyven éve sem vetette fel a pénz az egyszerű embert. Mi például annak is örültünk, hogy anyu babból készített nekünk gesztenyepürét és igen, hihetetlen ma már, de nagyon finom volt. Persze az igazinak az ízét nem ismertük. Tovább »

szorgalmas Attila
leírta papírra
lyukas az új zokni
nehéz lesz megszokni

szépséges Piroska
bebújt a giroszba
megették emberek
nem lett csak lehelet Tovább »

SZÉLBESZÉD

Leveleket, mint kilazult hajszálaimat
tépi az őszi szél
és úgy is fáj, átnyillal rajtam
a soron lévő veszteség. Tovább »

Munkatársunk összefoglalója Románia schengeni esélyeiről az ujhert.com portálon itt

VI. A pofátlanság teteje
12.00-13.00

Östermalmnál szállok le a metróról, innen egy ugrás az Akademibokhandel, Stockholm legnagyobb könyvesboltja. Nem múlhat el a hét anélkül, hogy ne töltsek el néhány órát a pol­cai között. Hatalmas a választék, igazi paradicsom annak, aki szereti a szép – és méreg­drága ­ könyveket. Mivel mindet úgysem tudnám megvenni, hosszas válogatás után kiválasztok egy kedvemre való kötetet, nekidőlök a könyvespolcnak és olvasok.
A bestsellereket – Stephen Kinget, Sidney Sheldont meg Tom Clancyt – messzire elkerülöm, helyettük inkább a szakkönyveket nézegetem. Sok szép kép, kevés szöveg. (Kinek van ma kedve és ideje Anna Kareninát olvasni? Nekem semmi esetre sincs.)
Gondosan válogatok a címek között. Elsőnek az Erotikus Masszázs gusztusos kiadását veszem kezembe, majd az Így akarok szeretkezni című remekművet. Végül a Tao szexológiánál kötök ki. Írója az embert szárazelemhez hasonlítja, mely minden éjszaka feltöltődik alvás közben, hogy aztán másnap szex közben kisüljön. Ez utóbbit elkerülendő injakulációt, azaz “kozmikus” tantra-orgazmust javasol. Tovább »

ő most nem ő
ő most a másik
kihelyezte magát
kiüresítette
ez most a hüvelye
no de hol van akkor
ő, ha a másik
költözött belé most? Tovább »

számolnak és mérnek
megmondják
a helyes értéked
viszonyítanak
kevés vagy sok van
mérik a magasságodat
a húgysavszinted
csontsűrűséged
vérnyomásod cukrod
és egyebeket
megmondják
mi lenne jó neked
gyógyszerekkel
teletömködnek
vágnak szúrnak szabnak
összevarrnak
elhiszed
minden szavukat Tovább »

Megjött a tél (is) dél-Ontarióban. Mondjuk, ez itt december elején nem újság, de amióta órák, napok, évszakok össze-vissza vannak keverve, azóta már az ilyesmit is számon kell (illik?) tartani. Én onnan tudom, hogy tél van, hogy nem kell a kertben, udvaron végeérhetetlen teendőkkel vesződni: mindenféle fák tarka-barka leveleit összegereblyézni, zsákolni, elszáradt növénymaradványokat nyeskedni, azaz a rendcsinálás látszatot kelteni… amíg a következő szeles nap ugyanannyi hullott levelet hoz magával a szomszédból. De most már legalább „tudományosan” is meg tudom indokolni a talajt borító levélréteget – régebben azt mondtuk volna, avar – ugyanis a legfrissebb kertészkedési szaktanácsok azt mondják, a levelek alatt hasznos bogárkák, rovarok fognak telelni, s ezzel a nagy természeti körforgásba nem avatkozunk be (ismét) kéretlenül, ezért aztán a lakásba, házba behúzódó katicabogarakat is megpróbálom arra bírni, hogy inkább kint, a rothadó avar alatt melegedjenek a tél folyamán, de aztán jön az újabb híradás kertészguruktól, hogy a az igazi katicabogár mellett van „fake” is, azaz hamis, ami idegenből érkezett inváziós fajta, de messziről nem lehet őket megkülönböztetni, csak amikor közelről szemügyre veszed a rovar feje és potroha közötti „nyaki” részt vagy minekhíjják, s azon kell megfigyelni a M vagy W formájú árulkodó mintázatot. Mire ezt kitanulod, a lakás több sarkában döglött bogarak várnak rovartani vizsgálódásodra, de ehelyett jön „dájszon” és felszippantja őket. Tovább »

Kettészakadt a világ. Egyik fele
harsog, vért fröcsköl a szája,
másik része kommentel,
de senki nem hallgat rája.
Nagy a baj, és
a múltból nézve látom,
ennél jóval nagyobb bajok
kusza felhői gyülekeznek
a szemhatáron. Aggódunk,
reggeltől estig rizs és rizsa
között válogatunk. Hálátlan munka.
Felcímkézett rizsa-rizsek
és rizs-rizsák ömlenek
mázsaszámra az asztalunkra.

Tovább »

IV. Gondolatok a kutatásról

8.30-10.00

Az Egyetemnél többen leszállunk. Az ellenkező irányból is érkezik vonat, sietősebbre fogjuk a lépteinket. A kapuknál újabb tömörülés, kisodródunk a permetező esőbe. A tömeg kétfelé oszlik: a csinos honleányok a jobboldali ösvényen folytatják az utat a humán tanszékek felé. Mi, a többnyire félretaposott cipőjű, hátizsákkal imbolygó, multidioptriás csordát követjük. Tudom, rossz szakmát választottam.
Előveszem a mágneses kártyát, beütöm a kódot a folyosóajtó mellett díszelgő ládikóba. Szobám ajtaja tárva-nyitva (a munkahelyen senki sem csukja be az ajtaját), az íróasztalom előtt vár kényelmes székem, amit fondorlatos módon szereztem. (Egyszer majd azt is elme­sélem, az ember ne próbáljon minden lényegtelen dolgot belesuvasztani a naplójába.) Bekap­cso­lom a PC-met, egyből beugrik a windows. Húsz levelem jött, körülbelül ennyire számí­tottam. Utoljára a MÓKÁ-t hagyom. Tovább »

magasztos decemberi nap
fagy dédelgeti a tájat
fénylő jég-bakancsaikban
télanyók örömmel járnak Tovább »

Malommá futnak össze a hegyi bércek,
Őrlik a felhőket, de a fenyves délceg,
Eltakart erő, vizek fölé dermedő,
Gigászok párás tüdejében erjedő,
Zöld mélység, mohák húsa pácolja kérgét.
Vércsék sercegő nyomában vérző jércék,
Az ég csókja csattan, mint a tüzes korbács,
Vert acél tükrén villámlik a sok forgács. Tovább »

(Megjelent a tisztajonline-ban 2014. január 8-án)

Ovidius Metamorfóziasaiból a mitológiára utaló likantrópia jelensége, az a képesség vagy hatalom, mely által egy emberi lény farkassá változhat, vagy egy farkas tulajdonságait ölt­heti magára, ma már általában használatos bármilyen átváltozásra emberi és állati forma között. Tovább »

Ünnep avagy rövid traktátus arról, mi a jó

Csütörtök délelőtt három helikopter burungozik a Grigorescu negyed felett. Úgy nézem szovjet típusú katonai gépek. Ékalakban repülnek, az egyik le-lemarad, mintha nem bírná szusszal. A Fellegvár irányából közelednek, valahol a Törökvágás után ráállnak a Donát út vonalára, majd Szászfenes felé húznak el, de hirtelen vissza is fordulnak, s a Monostor negyed fölött zúgnak a városközpont fele.

Amúgy olyan csend van, mintha hétvége volna, mert tulajdonképpen az is van. Tegnap, szerdán András nap volt, ami a román ortodox keresztények jeles ünnepe, így országos szabadnap. Ma munkaszüneti nap, december elseje, 1990-óta Románia nemzeti ünnepe. Emiatt a nagy helikopterezés a fejünk fölött. Holnap péntek, minek mennénk már dolgozni, hiszen jön a szombat, s a vasárnap. Péntek amúgy hivatalosan munkanap, de majd bepótoljuk karácsony előtt. Országszerte így van ez. Szóval a hétvége most kedd délután kezdődött, nincs is ezzel baja senkinek. Tovább »

Mit vétettem én a sors ellen,
hogy őrült gazdát adott nekem,
kinek csont és bőr lába, karja,
s törött borbélytál a sisakja? Tovább »

A régi újságokat berakom a parkoló mögötti sárga házikóba. A példás rendben sorakozó kötegekből előkukkanó fejlécekből ítélve, a szomszédaink a szociáldemokrata pártra sza­vaznak. Kivéve talán az újságírót a harmadikról, aki kommunista, de a szó jó értelmében az. Van neki autója, háza, meg nyaralója is. Szóval olyan humanista kommunista. Csak szavazni nem szavaz a gazdagokra.

A buszmegállóban többnyire fiatalok állnak, a dermesztő hideg ellenére nyitott kabátban várakoznak. Frissen mosott hajuk csapzott – ez a divat – és cigarettáznak. Úgy látszik, szeren­csés napom van, mert a gyerekkocsis nőt nem látom. A focipályán nagyjából már elolvadt a múlt héten hullott hó, csak az északi oldalon, a háromszázhatvanöt éves tölgyfák mögött virít még valami fehéren. (A tölgyfák életkorát nagyon pontosan meg lehet határozni: annyi éves, ahány centiméter mellmagasságban a kerülete. Ennél pontosabban pedig úgy, hogy az ember bemegy a könyvtárba és felüti a környékről szóló leírások egyikét. A mi tölgyfáinkat 1633-ban egy Peter Wallenstien nevű pap ültette.)
Mindig arról ábrándoztam, hogy tenger mellett lakom. Na, tessék, erre beteljesült: a nádasnál kezdődő jégpáncél alatt a Balti tenger vize kocsonyásodik. Sajnos elfelejtettem hozzáábrán­dozni azt, hogy a vize meleg és sós legyen, a partja pedig homokos.
A piros Volvo busz halkan csúszik be a megállóba. Szépen, érkezési sorrendben szállunk fel. Semmi előreengedés, udvariaskodás. Beülök kedvenc helyemre, és a helyi szokás szerint magam elé meredek. A vezető türelmesen megvárja, amíg a szerecsengyerekek is kirohannak a követségi lakásból. Cipőfűzőjük hosszabb, mint papa országa hitelezőinek a listája. A késői punk csemete is befut, szakadt blue-jeansben és pólóban. Beledidereg az ember a nézésébe. Iskolatáskája nincs, azzal csak veszítene hitelességéből. Tovább »

(Megjelent a tisztajonline-ban 2014. január 8-án)

(Folytatás lapunk december 4-i számából)

A kiállításon ahol 14 képzőművész több mint 60 alkotása mutatja be, hogy a XXI. század elején milyen köztes, hibrid lények népesítik be a képzőművészet magyarországi univerzu­mát. A festmények és videók, diorámák mellett a plasztikus vonal is hangsúlyos, a huma­noid, gyakran horrorisztikus figurák körbejárhatók. Hornyik Sándor kurátor a klasszikus és modern mitológiákat megjelenítő festményekről megjegyezte: a művek egy része saját félelmeinkre, elnyomott szorongásainkra mutat rá, mások a jelenkor társadalmi problémá­ira reagálnak.

Tovább »