Mit vétettem én a sors ellen,
hogy őrült gazdát adott nekem,
kinek csont és bőr lába, karja,
s törött borbélytál a sisakja? Tovább »

A régi újságokat berakom a parkoló mögötti sárga házikóba. A példás rendben sorakozó kötegekből előkukkanó fejlécekből ítélve, a szomszédaink a szociáldemokrata pártra sza­vaznak. Kivéve talán az újságírót a harmadikról, aki kommunista, de a szó jó értelmében az. Van neki autója, háza, meg nyaralója is. Szóval olyan humanista kommunista. Csak szavazni nem szavaz a gazdagokra.

A buszmegállóban többnyire fiatalok állnak, a dermesztő hideg ellenére nyitott kabátban várakoznak. Frissen mosott hajuk csapzott – ez a divat – és cigarettáznak. Úgy látszik, szeren­csés napom van, mert a gyerekkocsis nőt nem látom. A focipályán nagyjából már elolvadt a múlt héten hullott hó, csak az északi oldalon, a háromszázhatvanöt éves tölgyfák mögött virít még valami fehéren. (A tölgyfák életkorát nagyon pontosan meg lehet határozni: annyi éves, ahány centiméter mellmagasságban a kerülete. Ennél pontosabban pedig úgy, hogy az ember bemegy a könyvtárba és felüti a környékről szóló leírások egyikét. A mi tölgyfáinkat 1633-ban egy Peter Wallenstien nevű pap ültette.)
Mindig arról ábrándoztam, hogy tenger mellett lakom. Na, tessék, erre beteljesült: a nádasnál kezdődő jégpáncél alatt a Balti tenger vize kocsonyásodik. Sajnos elfelejtettem hozzáábrán­dozni azt, hogy a vize meleg és sós legyen, a partja pedig homokos.
A piros Volvo busz halkan csúszik be a megállóba. Szépen, érkezési sorrendben szállunk fel. Semmi előreengedés, udvariaskodás. Beülök kedvenc helyemre, és a helyi szokás szerint magam elé meredek. A vezető türelmesen megvárja, amíg a szerecsengyerekek is kirohannak a követségi lakásból. Cipőfűzőjük hosszabb, mint papa országa hitelezőinek a listája. A késői punk csemete is befut, szakadt blue-jeansben és pólóban. Beledidereg az ember a nézésébe. Iskolatáskája nincs, azzal csak veszítene hitelességéből. Tovább »

(Megjelent a tisztajonline-ban 2014. január 8-án)

(Folytatás lapunk december 4-i számából)

A kiállításon ahol 14 képzőművész több mint 60 alkotása mutatja be, hogy a XXI. század elején milyen köztes, hibrid lények népesítik be a képzőművészet magyarországi univerzu­mát. A festmények és videók, diorámák mellett a plasztikus vonal is hangsúlyos, a huma­noid, gyakran horrorisztikus figurák körbejárhatók. Hornyik Sándor kurátor a klasszikus és modern mitológiákat megjelenítő festményekről megjegyezte: a művek egy része saját félelmeinkre, elnyomott szorongásainkra mutat rá, mások a jelenkor társadalmi problémá­ira reagálnak.

Tovább »

Elfáradás, azaz war fatigue

A közelmúltban Vasile Dâncu azt találta nyilatkozni, hogy az ukrajnai háborút olyan nemzetközi béketárgyalás révén lehetne lezárni, amelyen Ukrajna nem venne részt, csak egyfelől a NATO és az EU, másfelől pedig Oroszország. A volt honvédelmi miniszternek a tisztségébe került ez a nyilatkozat, még saját pártelnöke, Marcel Ciolacu is elhatárolódott tőle. Pedig Dâncu nem tett mást, mint technikai megoldást javasolt arra a gondolatra, amit korábban már Henry Kissinger, a nagy tekintélyű volt amerikai külügyminiszter, a milliárdos Soros György és a világ jelenlegi leggazdagabb embere Elon Musk is felvetett, és aminek a lényege az lenne, hogy Ukrajna adjon területet a békéért. Az ötletet szelídebb formában ugyan, de Franciaország elnöke, Emmanuel Macron is megpendítette korábban, de aztán elállt tőle. Tovább »

VOLT MÁR BÖRTÖNBEN?

A egyk kórista ifjabb éveiben a mázolás dicső mesterségét űzte. Később azonban búcsút mondott e jól jövedelmező hivatásnak, és a kevésbé jövedelmes, de dicsőségesebb kardalosságra adta magát. Zalának hívták a jámbor kardalost, s történt véle egyszer, hogy megidézték tanúnak két színész peres ügyében. Az alperes mellett tanúskodott Zala, mégpedig fényesen. A felperes ügyvédje azonban gúnyosan hallgatta végig a vallomást, nézte a tanú arcát, s hirtelen, mintha ötletes hangulat támadt volna benne, a következő kérdést intézte hozzá:
— Mondja csak, Zala, volt már börtönben?
— Voltam — felelt egy kis habozás után a tanú.
A felperesi ügyvéd a bíróhoz fordult nagy páthosszal. Tovább »

ugyanazt teszik, amit az unokák,

kik unszolnak feszt, hogy játsszunk bújócskát,

elrejtőznek, és én úgy teszek, mintha

nem tudnám, hogy hol vannak… ez a minta

ragad, számol az óra: harminc, negyven,

persze, hogy tudom, hol a szemüvegem,

nem lehet máshol, mint ahová raktam,

számol tovább az óra – ötven, hatvan…–,

felforgatom a házat, nem találom,

hallgat az asztal, a szék, a kabátom

(ősz van), hol lehet? akarva se tudnám

így elrejteni, jó, hogy nincsen puskám…

a tükör segít – kegyetlen az óra! –,

megvan a szemcsi, homlokomra tolva

nevet rám, papa, majdnem elaludtam,

jeleztem többször is: orrodra csúsztam…



2022.11.01.

DE ZIUA NOASTRĂ, AȘA SĂ ȘTIȚI CĂ VĂ MULȚUMESC -LUCIAN MÎNDRUȚĂ! -1 DECEMBRIE 2022
Vă mulţumesc, dragi maghiari, pentru frumoasele oraşe din Transilvania, pe care poate că puteam să le păstrăm mai bine. Vă mulţumesc pentru că ştiu cât de greu e în ziua de azi, când noi sărbătorim o patrie mai mare, să nu vă gândiţi că voi v-aţi ales doar cu o patrie mai mică.
Vă mulţumesc, dragi germani. Nu doar pentru castelele teutone şi cetăţile voastre ţărăneşti la care ne ducem copiii în week-end, uitând adesea să le spunem cine le-a făcut, dar şi pentru regele pe care ni l-aţi dat: Carol I de Hohenzolern. Datorită lui avem o ţară mare, cu reguli pe care încă încercăm să le respectăm!
Vă mulţumesc, dragi turci şi tătari: voi adăugaţi mirodeniile Orientului, nu doar în mâncarea pe care o numim naţională (a voastră, de fapt), ci şi în felul nostru de a fi: Nastratin Hogea e şi-al nostru! Tovább »

II. Felgördül a függöny…
6.05-7.30

– Hej Ragnar! Mi újság? – A bemondó jól ismert hangja megtöri a hajnali csendet. És Ragnarnak nem kell kétszer mondani, dől belőle a panasz. Félálomban hallgatom a nyugdíjas nyűgös lamentálását. Humoros szerepjáték, néha egészen szellemes, felvidítja a reggelemet. Éppen a kormány legújabb baklövése van a terítéken.
Ébresztőnk, a Vinyl 107 rádióállomás, garantáltan csak régi, 60-as évekből való ismerős slágereket sugároz. “Sí lávsz júú, jé-jé-jé”… “Béjbi, béjbi”… ilyesmiket. A többi adó, mint az Energy és a Bandit a fiatalabbakhoz szól, sőt még a Klasszikus Sikerek is, ahol egy bizonyos Dave nyomja a sokakat megbotránkoztató sódert. A múltkor gyomorgörcsök gyötörték, és azon elmélkedett, hogy milyen szerencse, hogy egyedül vezeti a műsort. Térdig a zöldessárga gázban. Csupán a takarítónő életéért aggódott egy kicsit.
Erről jut eszembe az Egér a pizzában című vándorrege gyűjtemény, amit az Interneten találtam. Az újra és újra felbukkanó mendemondák közül az egyik egy házaspárról szól, akik kiadós babfőzelék elfogyasztása után leugrottak a főtéri cukrászdába egy kis süteményért. Amíg a feleség vásárolt, a férj az autóban ülve várta. A sor lassan haladt, a bab alattomosan dolgozott, a felgyülemlett gázok egyre elviselhetetlenebb kínokkal gyötörték a hölgyet. Amikor aztán végre sorra került, reszkető kezekkel fizetett, kikapta a süteményes csomagot az eladó kezéből, és kiviharzott a cukrászdából. A parkolóban feltépte a kocsi ajtaját, beugrott a várakozó autóba, és kéjesen recsegtetve könnyített magán. – Mire várunk? – fordult a kor­mány­nál ülő, megrökönyödéstől tágra nyílt szemű, vadidegen pasashoz. Tovább »

KÉT ÚR A KUPÉBAN

Az egyik kedélyes, adomás bácsi. A másik úr kétségbe van esve, nehezen hallgatja a kopottnál kopottabb vicceket.
— De, bátyámura! Én ezeket az anekdotákat régtül fogva ismerem…
— Hát akkor német anekdotákat fogok elmesélni!
És úgy hangzott a vonat német viccektől, mintha legalább is valahol Berlin körül, és nem a magyar Alföldön lettek volna.
A leszállásnál azután a következő párbeszéd fejlődött ki:
— Nos, bátyámuram, most én mondok egy viccet!
— De jó legyen!
— Nagyon jó lesz ! Bátyám, én — nem tudok egy kukkot sem németül…

Színházi Hét 1912/31

múmia lettem.

szikkadt szemem, bőrlevél –

évezredekből üzenet.

Megjelent a tisztajonline-ban 2014. január 8-án

„Hát minden-minden e világon
Álomba ködlő furcsa álom?”
Edgar Allan Poe: Álom az álomban

Pálfi György filmrendező nyitotta meg a horror és a pszichothriller ha­tá­sai­val átita­tott Ha­lálos természet című tárlatot a debreceni MODEM-ben. Saj­nos nem vehettem részt a meg­nyitón, de olvasva a kiállítók listáját, tudtam, hogy mi­előbb Deb­recenbe kéne menni.

A kiállítás alcíme Naturalizmus és humanizmus a 21. században. Az egyszerre vonzó és taszító jelenség a klasszikus koroktól kezdve végigkíséri a művészetet. A humanizmus és a naturalizmus különleges kapcsolatát napjainkban a horror műfaja jeleníti meg, hangoztatta Kukla Krisztián, a Modem igazgatója.

A horror sajátos természetével való számvetés igénye már a XVIII. század egyes szerzőiben felmerült. Annak ellenére, hogy a horror képi világa szükségszerűen visszataszító, a műfaj nem szenved hiányt befogadókban. Hogyan válthatja ki tetszésünket az, ami visszataszító? Ez a horror paradoxona. John és Anna Laetitia Aikin On the Pleasure Derived From Objects of Terror (A rémület tárgyaiból származó élvezetről) című esszéjében azt írja: …az a nyil­vánvaló élvezet, amellyel elidőzünk a színtiszta rémület tárgyainál úgy, hogy mo­rális ér­zékünket semmi sem zavarja, és a félelem nyomasztó érzésén kívül semmilyen más szen­vedély nem hoz lázba bennünket, bonyolult rejtély. H. P. Lovecraft szerint a jó horror képes arra, hogy elérje a bennünk szunnyadó legmélyebb rétegeinket, a legősibb érzéseinket, elő­cibálja belőlünk az igazi emberi természetünket és ezeknek mind a „kozmi­kus rettegéshez” van közük: A természetfeletti irodalom valódi mércéje az, hogy az olva­sóban létrejön-e egyfajta mély félelemérzet, az ismeretlen szférákkal és erőkkel való ta­lálkozás döbbenete, az a titokzatos állapot, amelyben az ember rémülten figyel, mintha csak fekete szárnyak suhogását vagy azokat a neszeket fürkészné, amelyeket ismeretlen lények az ismert világ­egyetem legvégső határán keltenek. Clive Barker ellentétben Lovecrafttal földközeli néző­pontból vizsgálja a horror értelmét, szerinte a horrortörténetek azt ábrázolják dramatikus formában, ahogy az ember mint szellemi lény szembesül testi mivoltának állatias oldalá­val. Tovább »

II. Felgördül a függöny…
6.05-7.30

– Hej Ragnar! Mi újság? – A bemondó jól ismert hangja megtöri a hajnali csendet. És Ragnarnak nem kell kétszer mondani, dől belőle a panasz. Félálomban hallgatom a nyugdíjas nyűgös lamentálását. Humoros szerepjáték, néha egészen szellemes, felvidítja a reggelemet. Éppen a kormány legújabb baklövése van a terítéken.
Ébresztőnk, a Vinyl 107 rádióállomás, garantáltan csak régi, 60-as évekből való ismerős slágereket sugároz. “Sí lávsz júú, jé-jé-jé”… “Béjbi, béjbi”… ilyesmiket. A többi adó, mint az Energy és a Bandit a fiatalabbakhoz szól, sőt még a Klasszikus Sikerek is, ahol egy bizonyos Dave nyomja a sokakat megbotránkoztató sódert. A múltkor gyomorgörcsök gyötörték, és azon elmélkedett, hogy milyen szerencse, hogy egyedül vezeti a műsort. Térdig a zöldessárga gázban. Csupán a takarítónő életéért aggódott egy kicsit. Tovább »

Tovább »

Olvasom a Káfé Főnixben most december 1-én a nyolc évvel ezelőtti Á.H. cikket (Maszol, ÚjHét):

„… Ha háború van, csak együtt menetelni lehet, s menetelés közben nincs fejcsóválás. …”

Jól megírt, nem csak egyetlen „igazságot” mantrázó eszmefuttatás. Ezért nem öregedett meg…

Ajánlom b. figyelmetekbe: https://ujkafe.website/?p=103746#more-103746

Tovább »

Az orvos előtt meztelen,
lennél szellembogár, botbogár, vándorló levél,
összezsugorodik a lelked,
összezsugorodott testedre nem ismersz rá,
szellő szed szeletekre, hangfoszlányok aszimmetrikus térben,
kérdez,
mi fontosat mondj el? Tovább »

Muhi Sándor: Beszélgetés Lakatos Pál Sándor, Munkácsy-díjas szobrászművésszel

A Káféban korábban fotómûvészként bemutatott MUHI Sándor egyben a szatmári SUGÁRÚT címû kulturális folyóirat képzõmûvészeti rovatának a szerkesztõje, õ mutatja be a lapjukban publikált mûvészeket. Ez tehát a Sugárút vendégeskedése a Káféban – harmadik rész. Az anyag a Sugárút 2016-os Õsz számában jelent meg.

1. Aki ismeri eddigi alkotásaidat, pontosan tudja, hogy hosszú út vezetett ehhez az immár kikristályosodott, egyedi formavilághoz. Arra kérlek, vázold fel ennek a fontosabb állomásait.

Gyerekkorom Kispeleskéhez kötődik, ahol édesanyám több mint 40 évig volt tanítónő, a mindenkori tanítói lakásban laktunk, ezért én szabadon garázdálkodhattam az iskola környékén. A délutánjaimat is az osztályteremben töltöttem, ahol kedvemre farigcsálhattam, és minden nap telerajzolhattam a két nagy fekete táblát, amit másnapra mindig le kellett törölni. Persze barátaimnak megmutattam a rajzokat, és a szüleim is látták ezeket, akik nem igazán értették, hogy honnan a vonzódásom a rajzolás iránt. Azt sejtették, hogy ez kicsit több annál, ami átlagos, ezért egyszer megmutatták munkáimat családunk régi barátjának, Olajos Béla bácsinak, aki gyakran járt Kispeleskére horgászni. Ennek én nem örültem, úgy éreztem, hogy valamibe durván beleavatkoztak. A személyiségi jogok fogalma akkor még felénk ismeretlen volt. Ez az utolsó kispeleskei nyár, tízéves voltam, amikor Szatmárra költöztünk. Vonzott a város, de az, hogy ott kell hagynom Kispeleskét, a barátaimat, ahol fűt, fát ismertem, nagyon fájt. Akkor elhatároztam, hogy nem megyek többet arra, és ezt több mint 40 évig betartottam. Pár évvel ezelőtt tértem csak vissza, amikor megmutattam Kispeleskét kecskeméti feleségemnek. Tovább »

használt ruháimban

csomag vagyok –

szorgos kezek bontogatnak

Előzetes
Március 25, szerda este 22.10
­
Megígértem internetező társaimnak, hogy beszállok naplót írni. ­ Köszörülöm a torkom. – De rájöttem, életem a tiédhez képest eseménytelen. Ezért arra gondoltam, néhanapján leírhat­nád néhány sorban azt, ami veled történik.
Arnold nem veszi le a tekintetét a tévéről, csak a hangot húzza le egy kicsit. Érdeklődése láttán felbátorodva folytatom. – Annyi mindent mesélsz a ping-pongról, a sakkpartnereidről meg arról, hogy kikkel találkoztál a metróban s, hogy miről beszéltetek. Itt az alkalom kifejteni az ötleteidet… Most meg miért ráncolod a homlokod?

– Kedves Naplóm! Ma reggel madárcsivitelésre ébredtem a rózsaszín paplanos ágyamban. Ilyesmire gondoltál? ­ vigyorog kajánul Arnold.
– Nem kérhetek tőled soha semmit, mert mindig elmarháskodod! – Kikapom a távirányítót a kezéből. – A focit bezzeg órákon át nézed, de tejet, ma is nekem kellett vennem. És a kávészűrő is fogytán van már!
– Két napja megvettem már – mordul fel. – Benne van a táskámban!
Percekig hallgatunk. Az 1-en történelmi műsor, a 3-on foci, a 4-en jégkorong, az 5-ön cirkusz, a természet csatornán a giliszták élete. Tényleg, milyen érdekes…
– Akármit írhatok? – szólal meg.
– A tisztesség határain belül akármit. De úgyis tárgytalan, hiszen neked fontosabb a meccs, a sakk meg a mittudoménmicsoda.
– Tudod te is, hogy csak vicceltem. – Átölel, közben visszavált a meccsre. – Látod, már három-null! És nem láttam a harmadik gólt!
– Majd megnézed reggel az összefoglalót. Különben holnap később megyek munkába. Kis­arnold fél nyolckor indul iskolába… – Közelebb férkőzöm. – Nem mond neked ez semmit?
– De mond. – Elégedetten vigyorog, aztán komolyra vált. – A napló ötlet nem lesz jó. Hiányzik belőlem a kitartás.
– Tudom, de azért megpróbálhatnád. – Előveszem a legkedvesebb mosolyomat. – A ked­vemért.
– Egy nap eseményeit szívesen leírnám. – Elmerengve rágcsálja a szemüvege szárát. – A jócselekedeteimet és a szép gondolataimat.
– Na látod, nem is olyan rossz ötlet!
– A napok úgyis összefolynak, elég belőlük egyet megírni. – Megadóan legyint. – Oké, kihoz­tad belőlem az állatot: megírom EGY hétköznapomat.
A végső győzelmet kis ütközetek megnyerésével lehet kiharcolni…

Következik: I. Nyitány
Március 26, 04.00-04.20

Forrás: Svédcsavar. MEK

Tovább »

A Szamos partja, okkerszín homokja
Kolozsvár körül enyhén lejtő dombok
Hója erdeje, a cserfa, a bükkfa
A mezők felett pillangó- koboldok
Vagy apró tündérek az égi kékben
És lengő, áttetsző fátylak az égen-
Aztán később, mikor repülni kezdtem
Attika vöröslő földjei fölött
Amíg a gépünk lassan körözött: Tovább »

Ámulok és bámulok, hogy sokaknak milyen fontos Németország kiesése. Egy tiszteletes csemetéje valóságos mérgezett ódát írt itt a Facebookon, keresztényi szellemtől átitatva és szeretettel megmazsolázva. A szivárványos szalag – vagyis annak jelképe, hogy mindenki úgy szeret, ahogy akar – zaklatta fel a jézusi lelket, hiszen világos, hogy minél kirekesztőbbek vagyunk, annál keresztényebbek ugyanakkor. Tovább »

FORRÁS: LÁTÓ ONLINE

Üzenet

kakukk szól:

füst szag, szalonna és kenyér, borillat –

éhes istenek intenek.

Vendégünk a Sugárút/2.

A Káféban korábban fotómûvészként bemutatott MUHI Sándor egyben a szatmári SUGÁRÚT címû kulturális folyóirat képzõmûvészeti rovatának a szerkesztõje, õ mutatja be a lapjukban publikált mûvészeket. Ez tehát a Sugárút vendégeskedése a Káféban – második rész. Az anyag a Sugárút 2016-os Tavasz számában jelent meg.

Muhi Sándor:A szatmári Művészeti Múzeum felújított állandó tárlatáról

2016. január végén vált látogathatóvá, a házigazdák két megnyitót is tartottak, egyet a hivatalos szerveknek és egyet a nagyközönségnek. A katalógus borítójának belső oldalán, hosszú listán olvasható azoknak az intézményeknek és személyeknek a neve, akik anyagiakkal, szaktudással, tanácsokkal támogatták a nagy ambíciókkal és erőfeszítésekkel, Oana Mirabela Păcurar által tervezett és megvalósított tárlatot.

Tovább »

Nagy Attila A kék bálna éneke, illetve Nagy Miklós Kund Szemben ülünk, beszélgetünk című kötetét Szőcs Katalin ismerteti.
Nagy Attila 1954-ben született Nagyenyeden. Marosvásárhelyen él, orvos. Tizenegy önálló verseskötete jelent meg: Mélyülő ablakok (szerzői k.), Elhullatott jelen (szerzői k.), Velence harangjai (Mentor), A tübingeni asztalos (Mentor), Sehol a hely (Mentor), A Nap Kertje (Pallas-Akadémia), Café Flamingo (Mentor), Gazdátlan sorok (Mentor), Időzz el (Kriterion), Aszú alkonyat (Pallas-Akadémia), Csillagköz (Lector), Égi tócsa, földi sár (Lector).
A kék bálna éneke Nagy Attila újabb keletű verseit gyűjti egybe. Tovább »