Jégcsapok csüngnek
Eresz-anyához bújva.
Ikertestvérek.

Télelő. A szerző fotója

Megfürdettelek, a kis pocakod tele van, énekeltem is neked, mégsem alszol. Vajon anyád mit tesz ilyenkor veled? Ja, tudom már, mesét mondok neked, az anyukádnál is mindig bevált ez, amikor olyan pici volt, mint te. Valamikor réges-régen – mikor a nagyinak is megvolt még mind a harminckét foga – élt egy hatalmas úr. Jó, ő nem szerette, ha úrnak szólították, de ez most nem lényeges. Tovább »

– Volt olyan bútordarab is, uram, amelyik háromszáz kilót nyomott. Azt megemelni, taszigálni, felrakódni, uram, hát bizony nem könnyű munka.
– S mióta csinálja?
– Hát bizony én már tizenkét esztendeje. Tovább »

Ma különösen. Egy olyan könyvet tartok a kezemben, amire minden színész vágyik. Megjelent az Erdélyi Magyar Színháztörténet – Philther-elemzések, EIKON – UartPress, Bukarest-Marosvásárhely, 2019. A könyvet november 26-án mutatták be az Írók boltjában Budapesten, a délelőtti PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum)-ban tartott konferencia után.
Közben a színház körül zajlik a háború.

Tovább »

kiricsinyi
csini
vini

töltelékes
főkellékes Tovább »

Korniss Péter betlehemezője

szakad az ünnep
homlokodra hó hull majd
leolvad rólad Tovább »

Van egy lejárt üzleti naptáram, jókora füzet, semmilyen dátum nem talál semmivel, kontárkodva kezdtem „könyvelni”: kitől érkezik üdvözlet, kinek kell válaszolnom, kit illő megelőznöm a karácsonyi és újévi köszöntéssel…
Rossz statisztikusnak, alkalmatlan rovancsolónak bizonyultam.
Öt vagy hat oldal telve címekkel, dupla w-s sorvégi jelzetekkel (ahogy pénzügyőröknél láttam); aztán váratlanul és hirtelen összeomlik a „rendszerem”, mint valami gonosz pilótajáték piramisa.

Tovább »

Végre elmentek. Úgy feszül a mellem…
Látom, hogy neked is mozog a kis szád.
Most még csöpp test vagy, most még nem a szellem,
Most még nézhetek én is babaként rád. Tovább »

Egek mosolygása, édes kicsi Jézus, akinek annyi rosszat jelentettek az idén a földről, hogy most gondban vagy, van-e még itt neked keresnivalód, drága kicsi Jézus, szabad-e havas fejjel és hamus szívvel elébed borulni és kis inged szélét megcsókolva igazat mondani neked? Tovább »

Az ideális szerep

Latabár így szólt az Otthonban
Néhány íróhoz: Gyerekek,
Szeretnék egyszer a Rátkayéval
Egyívású szerepet, Tovább »

ahol a szavak némák,
számíthatsz rá, hogy hirtelen
bántón rádront a sikoly is.

Forrás: Kocsis Francisko: Terţine şi alte disimulări (Tercinák és egyéb mutatványok), Ed. Ardealul, Tg. Mureş, 2019.

Pályán eltöltött éveim… azonnal föltetetik a kérdést, lehet-e egyáltalán csapatsportban személyről beszélni. Lehet-e és szabad-e? A pályán ugyanis egyén és közösség igen erős szimbiózisban él. Személyek és egyéniségek (vagy később azután egyre inkább: szerepek) adják a csapatot, de ezek csakis a csapat „szűrőjén” át képesek létezni. Tovább »

Történt, hogy vettünk egy disznót. No jó, csak egy felet, de az is tekintélyes mennyiség. A fiam gondosan feltrancsírozta, légmentesen zárt műanyag zacskókba csomagolta, de azért a hagyományokra is adott valamit, és elkészítette az egyik jellegzetes román népi ételt, a disznó torát, pontosabban a disznóról való megemlékezést (pomana porcului) (vigyázat, ennek semmi köze a mindannyiunk által ismert disznótoroshoz). Tovább »

Nem titok ám, hogy a költőnek kiváló Kenéz Ferenc, ifjabb korában jó ideig újságírással kereste a kenyerét s tartotta el családját. A Munkásélet, az Utunk, ritkábban az Ifjúmunkás, később a Magyar Nemzet, majd az Esti Hírlap hozta cikkeit, jegyzeteit, interjúit, riportjait. Ezek az írások az élet valóságából fogantak, s szerzőjük tisztességére jellemző, hogy a maguk nemében őszintén tárták fel a munkás ember teremtő-alkotó szenvedélyét, egyúttal társadalmi kiszolgáltatottságát is. Kenéz becsületére válik, hogy később sem fordított hátat az újságírás terén fogant szellemi gyermekeinek – nemrégiben felkutatta őket s  egy csokrot eljuttatott belőlük a Káfé Főnixhez is, hogy megismerhessük általuk, milyen gondokkal kellett szembenéznie valamikor, a nyolcvanas évek Romániájában az élet mindennapjait meghatározó munka világának. (CsG) Tovább »

Fehér Illés műfordításaiból

A vízbe-fúlt – Utopljenik

Esélyem nincs.
Arra esélyem sincs,
hogy ebből a helyzetből kikecmeregjek.
Életem körül vasra-vert a tenger,
vasra-vert a tüskével-tele tenger. Tovább »

A képek sorrendjében: betlehemes Zimbabwe-ból, a Fülöp-szigetek-ről, Szíriából, Peruból, Japánból

Tovább »

csak suhantam át a szobán
anyám olvasott fel
rongyos detektívregényt Tovább »

Ki lőtt ránk? Kire lőttünk? Íme, két kérdés, amire harminc év távlatából sem kaptam választ. Úgy adta a sors, hogy 1989. december végének eseményeit sorkatonaként értem meg. Mint sok más sorkatonát, minket is kivezényeltek védeni… nem tudom mit. Bizonyára a repülőteret Nagyszebenben, ugyanis annak a szélén, egy kis barakkban kellett meghúznunk magunkat – mikor éppen nem voltunk a lövészárokban, nem teljesítettünk őrszolgálatot. Tovább »

A múlt az alap,
a jelen maga a ház,
a jövő a füst.

114. nap – december 23.

Qazvin volt az első, nekem tetsző iráni város. Mostanáig négy tartományon haladtam át, közülük Kelet- és Nyugat-Azerbajdzsán jellemzőiként a totális igénytelenség, az ízléstelenség, a szedett-vedettség és az ágrólszakadtság jutnak eszembe, még a milliós Tebriz, az ország második legnagyobb városa is rémesen provinciálisnak tűnt. Zendzsán, ha csak egy fokkal is, de jobb volt, Qazvin pedig egy olyan hely, amit jó szívvel tudnék ajánlani, mint felkeresésre érdemeset. Tovább »

Csak rá kell nézni

Egy úriember új nadrágot rendelt a szabójánál, és másnap elutazott. Csak két hónap múlva jött haza, de a nadrág még nem volt készen. Amikor aztán egy hét múlva a szabó mégis hazahozta a nadrágot, dühösen kifakadt a kundschaft: Tovább »

Olimpia idején a nemzet a világ legtermészetesebb képződményének tetszik. Pedig hát a nemzet képzelet dolga (…), és ki ezt képzel, ki amazt, ki így, ki úgy.
A minap egy fiatal emberrel néztem együtt a magyar–olaszt, már rég drukkoltam ennyire elszántan, elkapott a gépszíj, kiabáltam, acsarogtam, ujjongtam, rendben, ahogy kell. Drága magyar fiaim. Tovább »