Fesztivál-időszak, nyár, haverok, menta…!
A legrangosabb fesztiválok egyike a kies Magyarhonban, nem más, mint a Volt feszt.
Ez nemcsak volt, hanem jelen is, sőt, immár jövő. „A” jövő. Tovább »

Hét karcolat; egy szerelmes triptichon; öt elbeszélés háborúról, a kollektivizálásnak ellenállók elhurcolásáról, a kommunista titkosszolgálat világáról, kivándorlásról; egy ars poetica jellegű novella (A mesterember); egy-egy kerettörténet a mitikussá növesztett szülőföldről (Az elveszített sziget), illetve az édesapa alakjáról (Apám, aki ismerte a fákat) – mind­összesen tehát csak tizennyolc hosszabb-rövidebb történet került beválogatásra Lőrincz György kötetébe, mégis mintha teljes képet kapnánk a székely falu és kisváros világáról a Lőrincz Györgyre olyannyira jellemző szociografikus pontossággal. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Magyarói Zsigmond Zoltán: Fekete éjben, fehér ágyon. Versek.

(Magánkiadás, Csíkszereda, 2001, Pro Print nyomda, Borító: Ádám Gyula, Botár Emőke)

Nem mondom, hogy azonnal lecsapok rá, amikor megjelenik a postaládámban, de néhány nap múlva kibontom a csomagolásából és átlapozom, megnézem a címeket, a változásokat a szerkesztőség névsorában, majd később, többször is belelapozok, beleolvasok. A magyarországi Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének Átalvető nevű, negyedéves folyóirata immár több mind negyedszázada megjelenik, és ez a mai print-világban, amikor a nagy hagyományú papíralapú újságok is egyik-napról a másikra tűnnek el, bizony szép teljesítmény. Tovább »

Jön egy megfáradt csontú ember a szemközti tömbházból, azt mondja, ha jó alaposan meggondoljuk, tartozom neki egy inggel. Egy hófehérrel, amiből neki csak egy volt és soha nem lehet tudni, mikor van szüksége az embernek hófehér ingre. Tudja, egy tömbházban gyakran előfordul, hogy például beüt egy váratlan temetés. Tovább »

vérszegény vonzerőmmel egybevágó módon
hoztak nekem egy kicsi ferde szájú öregasszonyt
mintha egy világ omlott volna össze
tekintetében semmi kurvaság
nyár volt
zaklatott nyár Tovább »

Fodor Sándor: Pincetörténet

Megjelenése évétől – még sokáig – szívesen látott vendége volt a szerkesztőségünk a csombordi pincének. Egy-egy délutáni író-olvasó találkozó után az iskola (szőlészeti-kertészeti szakiskola) diákjaival, rendszerint a pincében folytattuk a „találkozást” – ezúttal a kitűnő csombordi borokkal. Mezei Sándor igazgató és Csávossy György, az ismert költő és drámaíró kalauzolt bennünket a hordók-üvegek között, ahol vége-hossza nem volt az anekdotázásnak. Tovább »

Jóízű apróságok

(Gróf Apor István Apoftegmái)

Mikor a parasztbol Nemes Ember leszen, annak a hetedik izen valo Fiábol leszen igaz véru nemes Ember.
A sokat halgato giakran mosoljgo, sokat imádkozo Embertől libera nos Domine.
Ha az Egh le szakadna, sok pacsirta hullana le a földre. Tovább »

A hazai sajtó szinte minden apró és nagyhatású orgánuma telis-teli van az utóbbi egy esztendőben európai csatlakozásunk fontosságát, a kontinenshez való igazodás elkerülhetetlenségét hangsúlyozó írásokkal. A cikkek és tanulmányok sora mintegy „reklámozza” e forgatókönyvet, de hiányoznak azok az apróbb elemzések, amelyek legalább haloványan megvilágítanák a Tisztelt Olvasónak, miféle Európáról is van itt szó. Lehet-e, s kell-e illeszkednünk Európa egészéhez? Vagy csak a „nyugatához” lehet? Esetleg csupán értékadó népeihez? S tudunk-e majd illeszkedni egy sor ismeretlen normarendszerhez, szociokulturális hagyományhoz, politikai és gazdasági stratégiához? Tovább »

1. Cseke Gábor: Nagy elvi dumák idején

Nagy elvi dumák idején
egy délelőtt mikor agyunkat mosták
eszmék langyos vizével
hű csinovnyikok
kávé is járt a szertartáshoz: forró, fanyar, fűszeres Tovább »

akinek üldözési mániája van, szeret futni
*
megkönnyebbült, de amíg nem állt mérlegre, nem hitte
*
mikor mindenki énekel, a múzsák elhallgatnak

Tovább »

Ha ez a szombat éjszaka is elkallódik,
azt hiszem, még hét nap,
hét, mint a gonoszok – annyi marad. Tovább »

„Sok-sok gyereket, szép nagy házat!”, kiáltozzák egy lakodalomban az alkoholmárványos tekintetű atyafik,
a kamera arcról arcra jár, „nekünk is most lesz egy év múlva”,
rikoltozza egy párocska férfi tagja, a nő vihog, Tovább »

A csíkszeredai Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort 2005-ben az a megfontolást hívta életre, hogy egyrészt a Székelyföldről is be lehessen pillantani, hová, merre tart a huszonegyedik században a világ képzőművészete, másrészt pedig kimondottan érdemesnek és érdekesnek tűnt felfedezni azt is, miként látnak minket más országok képzőművészei, mit vesznek észre mindabból a természetes és épített, társadalmi, közösségi és emberi környezetből, ami számunkra otthonos, megszokott. Tovább »

A mi iskolánkban lehetett pofázni. Valamikor rég, egy napon bejött a tanító, a hóna alatt volt egy hegedű, s azt mondta, gyerekek, ezen az órán a hegedűről fogunk tanulni. A hátsó padban megszólalt Csutak, és azt mondta, nem is hittem volna, hogy a tanítóbácsinak ilyen szép hegedűje van.
Szép, mondta a tanító.
És lehet, hogy jó is, mondta Csutak. Tovább »

megnyílt a pénzügyi adminisztráció idénye
álarcosbál mikor
a meztelen kincstárak torkosai
henyélésüket és dicsőségüket ünnepelik Tovább »

Ilyen könyv se járt még a kezemben: siket és nagyothalló (magyar) költők antológiája (Madárhang). Megjelenési év: 2007. Kiadta a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (sinosz). Előtte csupán 1990 tavaszán jelent meg, szinte csak házi használatra hallássérült verselőket csokorba szedő, kis példányszámú antológia (Csöndharang címmel). Filológiai képzésem dacára hirtelen nem is tudnék megnevezni olyan élvonalbeli költőt-írót, aki beleillene e rendhagyó csoportba.

Tovább »

Hadnagy József: Szép halál, kánikulában

Mély ráncokba bugyolált hölgy
ül velem szemben a betonasztal
másik felén. Jó lenne itt a padon
felfordulni, mondja, ahol mindenki
látná; fönt az afrikai majmoknak is forró
betonketrecben senki sem venné észre. Tovább »

– Tolvajok! Tolvajok! – kiáltja.
Csodálkozik, hogy a szájára ráütnek ugyan, de nem ragasztják le. Viszik viszont a perselyt, ami addig rábízva volt.
Más nem mozdul, nézik, hogy mi történik. Jobbik esetben mellé állnak, nem szétszórtan, s nem ellene fordulva, de a tolvajok után nem szaladnak.
– Tolvajok! Tolvajok! – próbálkozik még egyszer Vadmalac.

Haldokló szúnyog
tenyeremen szárítom,
érzem, belém csíp. Tovább »