Csodálatos dolog nagypapának lenni. Egyetlen hátránya: a nagymamával hálni.

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Csutak István: Regionális Operatív Program

(Napoca Star Kiadó, Kolozsvár 2008, Dióhéjban az Európai Unióról sorozat. Sorozatszerkesztő: Horváth Réka. Műszaki szerkesztés: Sütő Ferenc. Borító és sorozatterv: Könczey Elemér)

Meggyőződésem, soha semmivel nem fogják kitüntetni. Sem kis, sem nagy, sem közepes, sem bármiféle fémből készült keresztekkel. Nem lesz belőle lovag, mester, doktor, akadémikus, ám ha rám bíznák, én egyszemélyes zsüriként mégis átadnék neki valamiféle díjat. Open Mind, első fokozat. Tovább »

Mintegy ötven országban járt, és mindenütt igyekezett felkutatni a magyar emlékeket. Sokat segítettek neki a helyiek: magyar diplomaták, kiküldöttek és az „őslakosok” is.

Egyedülálló gyűjtemény. Egy valódi szaktekintély, Erdős André nyugalmazott nagykövet jellemzi így az ünnepi könyvhétre megjelent egyik művet. És nem túloz. Tovább »

Malacka elhűlve figyelte, mit művel a társa. Az négykézlábra ereszkedve hátrált a térben, szemét behunyva.
A térben, vagyis kicsinyke lakásukban.
– Mi ez? – kérdezte tőle, amikor már egyenesbe jutottak. Tovább »

Látjuk persze mindnyájan a világot,
csakhogy több millió szögből,
többmillióképpen –
ez itt a szellem és a kellem ős-kelepcéje, Tovább »

Amikor a Fekete vőlegényeket olvastam,
akkor Czibak Imre akartam lenni,
amikor a Száll a kakukkot, akkor McMurphy,
amikor A 22-est, akkor Yossarian, Tovább »

A Távol-Kelet, Kőrösi Csoma Sándor példája, a magyar őshaza (s benne az ősök nyomának) keresésének tüze nem hunyt ki a XIX. század utazi romantikájával. A nagy elődök példájával megteremtődött a magyar orientalisztika (méghozzá rangos változatban), s a tudomány művelői.
Akik nem egy esetben lebilincselő olvasmányokat is letettek az asztalra egzotikus tapasztalataikról. Tovább »

— Gyuri és Jancsika nagyon kedves, érzékeny gyermekek — mondta nagynéném.
— Dehogy érzékenyek! Dehogy érzékenyek! — tört ki belőlem kakasdühvel a fogadatlan prókátor, s arra gondoltam, hogy érzékeny talán én volnék, és elég baj az nekem.

Budapest, 2019. VI. 16.

V. T. barátom temetésén*

Járkálsz-e most a fák hegyén?
Gyújtod vagy oltod csillagod?
Félek. Énbennem a remény
csillámlása is megfagyott. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Ardai Ildikó: Művészalbum

(Magyar Képek Kiadó Veszprém-Budapest 2013. Grafikai terv: Bárd Johanna. Fotók: Rosta József, Milós József, Szomjas György)

A káoszelmélet szerint, ha egy pillangó meglibbenti szárnyát a brazíliai őserdőkben, akkor New Yorkban összedőlhet akár egy felhőkarcoló is. Ez a meghökkentő következtetés voltaképpen arra utal, hogy az összefüggések sokkal bonyolultabbak, minthogy ok és okozati kapcsolatokkal mindig és mindenkor leírhatók legyenek. Tovább »

Volt egy ócska kabátom, odaadtam apámnak, aki barkácsolás közben használta. Amikor megunta, odaadta az apjának, aki kertészkedéshez; mikor ő is megunta, odaadta az apjának – és így tovább, míg végül a kabátomnak nyoma veszett, valahol a mohácsi csatában.

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Fodor Sándor: Távirat

Az 1946/47-es tanévben elsőéves egyetemista lettem. A tanév csak ’47 januárjában kezdődött és annak rendje-módja szerint fel is utaztam Kolozsvárra, ahol ösztöndíjasként felvétettem a „Szentjóskába”, a katolikus főiskolai diákotthonba (hivatalos nevén: Báthory-Apor „Szent József Szeminárium”). Tovább »

Olvasd mintha
száraz ajakkal
szívnál
gyógyító fű-cseppet – Tovább »

van ember kinek megalszik szájában a tej
papa-lapte – mondja rá a román
lehet nem férfi, de nekem ez jut eszembe
erről a kifejezésről valamiért

Tovább »

Ezúttal mindjárt három könyve(cské)t markolok föl, merthogy ugyanabban a pászmában vágnak rendet, s nagyjából ugyanabban az időszakban: 1988 tájékán. A közép-kelet-európai rendszerváltások előtt. Az akkori társadalmilag lazító, finom-vegyes hangulatban.
Amikor az erdélyi magyarok (de nem csak) menekülni kezdtek Romániából, méghozzá tömegesen, s a kezdeti arányokhoz képest aggasztóan növekvő számban. Olyannyira, hogy ezt a témát már a vérbeli újságírók, publicisták se hagyhatták ki. Tovább »

Hétvégi vágyakozás

Az iskolaudvar óriási volt,
az egész életem itt zajlott,
itt döngöltek a földbe,
mert az ellenfél lábára varázsoltam a labdát,
és itt lőttem egy szépet tizenkettedikes koromban, Tovább »

nem kívánok senkinek regényes napokat
mert birtokában vagyok a végkifejletnek
hogy’ átforrósított persze az a nap
a mondat kezdete Tovább »

A patak partja merő nefelejcs,
kék szőnyege kiterítve a földre.
Ékesen kék a víz. Könnyet ne ejts,
nem halál, csak a megnyugvás csöndje Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Kapusy Antal: Az öregedés tudománya

(Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974, Korunk sorozat)

1974-ben még nem töltöttem be a harmincat. Következésképpen semmi okom nem volt arra, hogy az öregedéssel foglalkozzam. Emlékszem, amikor kinyitottam a könyvet, csupán szerkesztői érdeklődésből tettem. Hogy az akkor már a Hargita napilapban heti rendszerességgel futó, és közel húsz éven át kitartó Tudományos Horizont című oldalnyi összeállításomban írjak recenziót a frissen megjelent Korunk-könyvről. Tovább »