Mert hogy a tavaly egy se volt, a Svéd Akadémiánál kipattant botrányok és lemondások miatt. Azóta Åsa Wikforss író és filozófus személyével ismét teljes a díjat odaítélő 18 fős testület. Új tagok még Tua Forsström költőnőt, valamint Ellen Mattson és Anne Swärd írónők. Reméljük, az új „seprűk” idén októberben is jól sepernek majd…

Valami túl,
valami innen a nyelven.
Látható harangszó
az idegekben. Tovább »

Bal patával kelt aznap Vadmalac, alig várta, hogy a nap elteljen. Hogy felvidítsa, komája egy mosolygó tevét mutatott. Pofája, a tevének, mintha kifestve, az egészségtől csattan ki.
”Hát igen – filozofált, ma csak a tevék boldogok.” Így mondta: ”boldogok”.
”Meg a bolondok”, tréfálkozott komája, nem lehetett kivenni szavaiból, hogy viccel vagy komolyan gondolja. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Mészáros Sándor: Csecsenföldön

(Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013, Utak, tájak, emberek sorozat. Szerkesztő: Kozma Mária)

A sorozatcímet azonnal felejtsük is el, csak a rend kedvéért írtam ide. Ugyanis nem valamiféle kellemes turistautakról szól ez a könyv, ahol az utazó megcsodálja a táj szépségeit, kedélyesen elbeszélget az ottlakókkal és megismerkedik kultúrtörténeti értékekkel valamint a helyi konyha ízeivel. Tovább »

Ha vívódsz, akkor csak Hamlet lehetsz,
vagy talán Ivan Karamazov,
és Ikarosz vagy, hogyha kergeted
szárnyaiddal a végtelen napot, Tovább »

Ödipusz, az anyád üzent, hívd fel sürgősen!

Felfirkálta, szerk. ÁHU

A két Bolyai – Németh László drámája

Azt írtam nemrég, csak akkor szabad írni bármiről is, ha van személyes hozzáfűzni valód… A darabot Marosvásárhelyen 1970-ben mutatták be, akkor láttam, még az első évemet töltöttem a színház előszobájában…
Marosvásárhelyen éreztem magam, olvasva a kezembe került A két Bolyai előadásáról kiadott műsorfüzetet, és nyakamba szakad az egész múlt, amit átéltem főiskolásként. Ez az előadás is azok között volt, amit már láthattam. Hogy ésszel mennyire nem értem föl, csak ma tudom igazán. Pedig már akkor is világos volt számomra mindaz, amit Kovács Ferenc megfogalmazott, de Ferenczy István szavai igazán csak most értek el hozzám. Tovább »

Égbekapaszkodó fénysikollyal
kéred
a föld meleg tenyerét
hogy dédelgesse
porodat.

Annyiszor jutott eszembe, hogy hetedik nagyvakációm alatt(,) este hazafelé tartottunk a Hubertus vendéglőből az unitárius templom irányába, ott(,) ahol ma már nincs gyalogátkelő hely, és találkoztunk H.-val, akin cowboykockás ing volt, és közben arra gondoltam, hogy már melegszik a plattenen a fürdővizem, de csak ma jutott eszembe, hogy magára a fürdésre nem emlékszem: maga az áhított fürdés teljességgel kitörlődött az emlékezetemből.

Budapest, 2019. V. 8.

Pont ide állt be az eső elől tegnap is egy maga korú ember. Pont ide. Hát nem leszarták a kalapját a galambok? Van fogalma, mennyi galamb sétál a tetőkön? Nem azért mondom, hogy ne álljon ide, csak figyelmeztetem, vegye számításba a galambokat is. Tovább »

Csak éldegélünk, surranó vitézek,
és lassan-lassan mind elárvulunk.
Úgy érezzük, nem dohog már a város
és azt hisszük, nem lélekzik falunk: Tovább »

Azt hiszem, a szex jobb, mint a logika, csak nem tudom bizonyítani.

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Percre megállsz és belélegzed
a növények nyugodt tekintetét –
körbetapintanak,
félve érintenek, Tovább »

„varázsszókkal összerakna”
(Áprily Lajos: Túl ötven erdőn)

Ötven erdő? Túl hatvanon
elvész már, el. Elvész a nyom.
Útjaimon Enyed pora,
kollégium szilenciuma Tovább »

Totó a tűzfal tövébe hajította a tízbanist. Fel akartam venni.
– Ne vedd fel! – mondta Totó – Egyszer majd arra jár a pártfőtitkár és felveszi.

Budapest, 2019. V. 7.

1. Kuncz Aladár „jelenidejűsége”

Előadásomra készülve látómezőmbe került Józsa Mártának, az EX Symposion szerkesztőjének öt évvel ezelőtti olvasónaplója, amelynek végkicsengése: a második világháború narratívája „máig felülírja, relativizálja és elfeledteti az első szenvedéstörténetét, okait, következményét, tanulságait”.1 Megkerülhetetlen nézőpont ez kétségtelenül, ajánlatos végiggondolnunk, nehogy a feledés homályába kerüljenek olyan remekművek, mint például a Fekete kolostor. Tovább »

Madarak suhannak a fényen átütő esőben
hangjukat vidáman próbálgatva,
önfeledten vonnak be
e csodás hangzavarba. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Füstös L. Jenő: Csatószegi mozaik

(Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005. Szerkesztő: Kozma Mária. Műszaki szerkesztő: Sulyok Örs)

A gyulafehérvári székesegyház orgonájának egyik hatalmas fasípján a következő ceruzaírás olvasható: „Kolonics István sajátkezű, 134. műve. Született Bácskában, Szabadkán, Behívatott Erdélybe 1855. Lakásom Kézdivásárhelyt. 1877 jún. 18. Gyulafehérvár.” Tovább »

Kedves hallgatóim, egyre többet gondolok a bukaresti A Hét című lapra, ahol az újságírói pályám indult, amelytől a legtöbbet kaptam nem csak szakmailag, de közösségileg, erkölcsileg és lelkiekben is.
Jövőre lesz A Hét megalapításának ötvenedik évfordulója, és ahogy méltatlanul kevéssé van jelen a köztudatban a lap neve, teljesítménye és hatása, úgy – előre látom – nem sikerül rendesen megünnepelni az évfordulóját sem. Van okom nosztalgiázni azért is, mert mától, szó szerint a mai nappal kezdődően, mondhatni hivatalosan, a személyazonosságim szerint sem vagyok már bukaresti lakos. Ebből az alkalomból talán megengedhető számomra némi énközpontúság. Tovább »