Jó pár éve a Káfé Főnix munkatársai egy-egy téma köré rendezett íráscsokorral emlékeznek meg költészetünk jeles napjáról, amelyen József Attila meglátta a napvilágot.
Az idén is odatettük főni az ünnepi kávét, hogy a jeles napon fogyasztásra készen tálalhassuk. Holnap valamivel többet árulunk el terveinkről.
Ha az autónak saját esze volna, biztosan lassabban menne. Mert tudná, hogy ha rohan, esetleg összetöri magát.
1. Az autó tehát azért rohan, mert ember dirigálja. Az ember tudja, hogy ha rohan, esetleg összetöri magát. Azért csak rohan. De az ember azt is tudja, hogy esetleg összetöri az autót, az pedig pénzbe kerül. Hát akkor miért rohan? Tovább »
Nyitom ablakom
És új fajta csicsergés
Az autózaj.
tegnap a csapvíz
visszatért a gát mögé Tovább »
Ez a történet még abból az időből való, amikor úttalan volt nálunkfelé a Borvíz Útja. Munkagép döglött a sárban, a tél már elindult északkeletről. Van idő nézelődni, a férfi feleségestől beállt a csorgóba, nem szabad, nem is lehet zavarni őket, már a nem tudom, hányadik tele ládát tüntetik el a furgonban. Tovább »
„Ha az úszás olyan jót tesz az alaknak, mi a helyzet a bálnákkal?”
Felfirkálta, szerk. ÁHU
Színforgó kendő
„Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég…”
jutnak eszembe a költői sorok
mintha csak költészetben gondolkodnék Tovább »
Színét vesztett lap.
E tanú kellett,
Hogy lássam: könnycsepp
A vércsepp mellett.
rokolyát himbál
a lombtalan fa
roma-rokolyát
cuppanós sárban Tovább »
HMKK-fotótábor, 2010, Csíkszentdomokos
Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.
(Noran Kiadó, Budapest, 2006, Szerkesztő: Filep Tamás Gusztáv, Kötésterv: Faragó Ágnes)
Többször, többféleképpen találkoztunk. A Nagyvilág című folyóiratban, amelynek éveken át munkatársa volt és amely szinte legelső számától kezdve jelentette számomra a világirodalmat. Ma már minden évfolyamot átcipeltem a Sapientiára, talán jól fog ott még az irodalomkedvelő egyetemistáknak. Tovább »
Reggelre a kert közepén álltam a megdermedt gyümölcsösben.
Távolról a havasok fehér leple intett be a városszéli kertbe.
A pocsolyákon angyal-vékony jég bőrözött. Tovább »
„Fejjel volt alacsonyabb nálam, mégis úgy áradt belőle az energia, hogy magasabbnak tűnt” – mondta egyszer Cserhalmi Kálmán Györgyről. Valami ilyesmit éreztem Cs. Gyímesi Évából áradni, amíg irodalomelmélet óráit tartotta. Egyszer összeszólalkozott egy évfolyamtársnőmmel, hogy Pilinszky Négysorosa vajon istenes vagy szerelmes vers-e. Máskor Dsidáról beszélgettünk, akkor én is megszólaltam. Tovább »
úgyis írok
míg élek
úgyis rólad szól
a gondolatom Tovább »
mintha hámlana a papír*
s mögüle
mint a lehúzós kép
előbújna a színpompás poézis Tovább »
Ma minden csupa kérdőjel és kétely… – üzeni a Káfé…
„…Sokakkal együtt, továbbra is csak annak a világnak a nyelvét beszélem, amit nem kaptunk meg és most már nem is kapunk meg soha.” (Kenéz Ferenc)
Tele vagyok írva, kitöltve,
nincs egyetlen kis üres hely se
rajtam. Megcímeztetek, föladtatok,
a szöveg a tietek, nem számított
hogy akartam, vagy nem akartam. Tovább »
Amszterdam
Ezen az estén Jenei mesélt, az öreg asztalos, aki a hétköznap ellenére sötét ruhában jött le a térre. Nadrágja hajtókájába poros bogáncsok akadtak bele, látszott, hogy valahol kint járt a város szélén:
– Ilyenkor augusztus végén szoktam venni egy csokor virágot, és kiviszem egy őrházhoz, túl a Rákosrendező pályaudvaron. Itt halt meg Katika, az unokám 1951 augusztusában, mikor az a nagy vasúti katasztrófa történt. Azóta több mint tíz év telt el, de egy nap se múlt el, anélkül, hogy ne gondoltam volna Katikára. Elképzelem: most érettségizne, most menne férjhez. Ez a csokor virág mégsem neki szól. Tovább »
vannak, akik
nem növik ki a gyerekkort
lázadnak
ami ellen lázadni már senki nem szokott
csak amíg a helyed megtalálod Tovább »
Csillagaim kandi fénye
láthatóságom mezsgyéjén
átcsorog. Tovább »
Lakhegy, 2018
Pusztai Péter rajza
