P. Buzogány Árpád nem okítani akar, hanem roppant szerénységében, szelíden, tetteivel tanít, ahogyan él és dolgozik. Költői és gyűjtői munkássága sokrétű, hű krónikása korunknak. Szente B. Levente kérdéseire válaszol. Tovább »

Ion Băieșu darabja, amely a 60-as években született és 1970-ben látott napvilágot – akkor került színpadra – ötletet ad arra, hogyan szabadulhatunk meg a kommunista zsarnokságtól. Éspedig úgy, hogy választunk egy jó piszkos lábtörlőt, s elbújunk alatta. Ott nem keres minket senki. Ott nyugodtan nevethetünk a rendszer híveinek balfogásain. Anélkül, hogy becsuknának érte. Ez ma is, a mostani rendszerben is ugyancsak érvényes… Tovább »

Folytatjuk kávéház/kávézás-ankétunk. Kérdéseink ugyanazok:
1. Elődeink kávéházba jártak – ittak, beszélgettek, írtak. Közösséghez tartoztak. Hova jársz te, melyik „kávéházba”? Hol vagy igazán otthon? Átvette volna az Internet vagyis a Káfé és más online találkozóhely a kávéház szerepét?
2. Schiller rothadt almával, Ady borral segítette meg az ihletét. Méliusz kávézott. Hány cukorral iszod te a kávéd?

VASS Tibor költő, Miskolcon él.
Tovább »

Nyári estéken fönt ültünk a pad támláján, szorosan, mint dróton a madarak, lábunkkal harangozva a levegőben, és szájharmonikáztunk. Ahogy megzörrent orrunk előtt a bokor, ledobtuk magunkat a földre, készen arra, hogy elfussunk. De nem a csősz, hanem ő jelent meg, a hazudós. Soha nem használta az utakat. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Váli József: Üveghegyek

(Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, Forrás sorozat, 1976, Szerkesztő: Csíki László, Műszaki szerkesztő: Bálint Lajos, Borító: Márton Árpád)

Az arca derűs és éppen egy jó mélyet szív a cigarettájából. A könyvben semmi jelzés arra, hogy a hátlap fotóját ki készítette, úgy gondolom, saját pöfékelései között Nagy P. Zoltán (1943-2010) lehetett, akit érszűkülete ellenére sem lehetett lebeszélni, hogy hagyja már abba, Tovább »

még él az a költőnő aki oly szépen írt arról amikor a földgyalu kerekei alá kerülnek az utolsó versek is még mindig valós a kérdése hogy ki rettenne vissza az egyetlen lehetséges út megtételétől ilyen esetben még mindig így van minden csak kissé modernebb: a buldózerek nappal dolgoznak éjjel olajos hasuk a csillagoknak Tovább »

Bolyai Gáspár két verse

Dal kell a szívnek

Dal kell a szívnek,
Szív kell a dalnak.
A dalos szívek
S szívből jött dalok
Sohase csalnak. Tovább »

„A statisztikák 43,7 százalékát ott helyben találják ki.”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

„Nem szeretem a szórvány kifejezést, mert minket nem szórt ide senki. Mi itt maradtunk. Maradékok vagyunk.” Ezeket a szavakat egy nyugalmazott magyartanárnő mondta a dévai Téglás Gábor Középiskola aulájában tartott többes ünnepségen [2019. március 23-án]. Gondot okoz valóban a kifejezés, s mint a nyugalomba vonult pedagógus is önérzetesen kijelentette, nem fedi a valóságot, csupán körülírja azt. Tovább »

kalitkának nyomja puha zöld hasát
fejét oldalra fordítja csupa szem
kukaclábakkal kapaszkodik Tovább »

Se­hon­nai János ha­ladó al­ko­ho­lis­ta volt. Ko­nok, elszánt mun­ka eredményeképpen. Erre a maga módján büszke is volt, csak­hogy nem akadt sen­ki, aki­nek el­mond­hat­ta vol­na. Meg­le­pet­ten kel­lett ta­pasz­tal­nia ugyan­is, hogy az em­be­re­ket nem­igen érdek­li mások al­ko­ho­liz­mu­sa. Tovább »

Édesapám emlékére

A tanár úrnak soha nem volt bankba fialó pénze,
s hónap végén csak háromnegyed fekete kenyeret vett
a Bolyai téren a kenyérüzletben. Nem volt hétvégi háza, telke sem volt.
Lelke volt. Meg ráncai. Az akkori nemzedékektől, s a régebbiektől. Tovább »

Karcfalva, HMKK-fotótábor, 2006

Cseke Gábor: Verso*

(Ádám Gyula-fotók hátára írnám…)

Ádám Gyulát mondok és önkéntelenül is a fotográfia szó jut az eszembe; vajon miért?
A köztudat (a csíkvidéki egészen biztosan!), a kilencvenes évektől kezdve elkönyvelte őt fényképező embernek. Tovább »

Egyre nagyobb
körülöttem a zaj,
egyre tűrhetetlenebb
a mindennapi kisváros, Tovább »

Bölöni Domokosnak

Téli reggelbe szorult a sorsom
s az álmok vize rég fagyott.
Emlékfoszlányok kapnak most torkon. Tovább »

Nem, akármit is beszéltek, én sohasem hordok többé magamnál revolvert. Pakli kártyát, konyakos butykost, cigarettatárcát, bugyellárist, az élet apróbb fajta gyilkosainak rezervoárjait szívesebben viselem a nadrágom hátulsó zsebében, mint a hatlövetű halált. Ebből elég volt. Pedig az én revolverem bulldog agyában ész is lakozott, amint az mindjárt ki fog derülni. Tovább »

a piac kőasztalára kifordított szőlő
ahogy még remegve őrzi a láda alakját
és már jön a darázs döngve valahonnan Tovább »

„Aki mindkét lábával a földön áll, nem tudja felvenni a nadrágját.”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

SZÍNHÁZI VILÁGNAP /Az idei PSOTA-díjas FÜR ANIKÓ

Mácsai Pál, Für Anikó, Hegedűs D. Géza a díjátadón/Gordon Eszter fotója

Színházi világnap március 27. Szerte a világon megemlékeztek róla. Ki ahogyan tudott.
Ha egy színházi ember beszél ezen a napon, az nem lehet más, csak felemelő. Ilyen Carlos Celdrán rendező, író, színházigazgató beszéde.
Olyan nyilvánvaló igazságot mond ki, amit valójában alig veszünk tudomásul. De érezzük, a színház külön világ – a világon belül. Tovább »

A nagy világság

Minden zsigeremmel színész szerettem volna lenni, és nem láttam be, hogy túlságosan gátlásos vagyok hozzá, a szüleim meg azt, hogy ezt a bőrömön kellene megtanulnom. Azt reméltem, a filón kizárólag azt fogok tanulni, ami érdekel, vagyis irodalmat. Hálistennek nem így lett ez sem, hiszen a mai napig elkísérnek például Jánosi János csodálatos esztétika előadásai, amelyek éppúgy nem szűken vett „irodalom” voltak, mint Fodor Katalin pszichológiája vagy Szilágyi N. Sándor egyénisége. Tovább »

Én előtted jöttem Keletről
mágusaimmal ős Kaján.
Szerszámmal jöttem és írással,
Szavamat ékesen róttam,
Noé és vízözön után. Tovább »