Mintha először
lennének, levélkéken
hangol a tavasz. Tovább »

1990 legelején Domokos Gézával a Herastrău parkban a Scânteia Házból a székház felé sétáltunk, győzködött, hívott az RMDSZ-be. Engem már 1989 kora tavaszától megszabadított magától a kommunista párt, a forradalom szerencsés pártonkívüliként ért. Ha akartam volna, talán tényleg lehettem volna politikus (romántudás anyanyelvi szinten, valóság- és Bukarest-ismeret, benőtt fejelágy stb.) – egy-két gyűlésen való részvétel után azonban leléptem, ha az RMDSZ-ből ki akkor még nem is. Tovább »

szavaim
korai harmatra hullnak
könnyű az élet
mosolyod rügyén

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Kányádi Sándor: Jövendőmondás. Válogatott versek

(Corvin Kiadó, Déva, 2008. Szerkesztők: Pădurean Judit Gabriella és Kun Gazda Gergely. Műszaki szerkesztők: Dani Ágnes, Fülöp Erika Enikő. Előszó: Varga Károly)

A băneasai vasútállomáson szállt fel. Még az esztendőre is pontosan emlékszem: 1970. Az Erdélyből a tengerpartra tartó vonatok akkor itt haladtak át. Nagyváradi származású feleségével együtt akkor már ott ült a fülkében az ugyanott gyógyszerésznőként dolgozó nővérem, ott volt a két, nagyjából egykorú srác, a fia, Sanyika, a nővérem fia, Zsoli, még egy kolozsvári fiatalasszony, költőfeleség, kislányával, és persze jómagam, aki Brassóban ültem fel, huszonötévesen, még üdén és sajtóstresszmentesen. Tovább »

megmaradási cirkalmazás
helytállási cirkalmazás
önaffirmációs cirkalmazás Tovább »

Születés után
Fürösztöttek, lemosták
Az örökségem.

„A hazugság nagyon gyenge pótléka az igazságnak, de az egyetlen, amit eddig kitaláltunk.”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

Az isten téged is szeret,
pedig nem hiszel a mesékben,
mert szereti, ha láthatja,
hogy sétálgat a kéz a kézben. Tovább »

Harmadnapja esett a hó, előbb csak nagy pelyhekben, ritkásan; fél nap múltán apró szeműre váltva sűrűvé tette a levegőt is. Az öregember hetedik emeleti lakás ablakából nézi a zimankót. Idegenül. Városba költözését követően egy lócán ülve órákig nézett farkasszemet az irdatlan méretű panelházzal. Újabban ablakba állva nézi a világot. Tovább »

Nyári délutánokon, néha előveszi,
árnyékban hosszasan szellőzteti
a régi csipkeruhát
s a megsárgult fátylat
gondosan kiteríti. Tovább »

Csávossy György emlékének

Százlátó üvegeden át e táj
borai ízeidben felderengnek.
Bíbelődsz-e még velük? Szinte fáj
rügybontása újabb szőlőtöveknek. Tovább »

Szász-Mihálykó Mária tanárnő, a gimnáziumi diákszínház alapítója meghívott előadásukra, amit a Digital színpadára tettek fel itt, Udvarhelyen. Kisvárosi lépték szerint nagyszínpad, mindentől függetlenül telt ház. Elmentem, és nemcsak mert „minket a sajtó nem kényeztet”. Inkább mert mindig módfelett érdekelt az iskoladráma, tandráma műfaja, mondjuk ahogy akarjuk, amit Csíksomlyón vittek a 18. században a közönség elé, s a közönség az apákból-anyákból, a rokonságból állt, Fel- és Alcsík falvaiból. Tovább »

Egy napon
találkoztam valakivel,
aki azt bizonygatta,
hogy ő: állítólag én vagyok. Tovább »

Nászta Katalin: Mesetáj

ha én huszonhároméves lennék újra
a világ is megfordulna
utánam Tovább »

A víz – mondja Vadmalac, mint egy kinyilatkoztatást.
Maga is meglepődött, azon, hogy kimondta, azon, hogy megfogalmazódott benne.
Az úgy történt, hogy komája összehordott hetet-havat, s azzal zárta a zavaros szóáradatot, hogy ő egy svájci erdőben szeretett volna születni bankár szülők gyerekeként. Tovább »

A kubai Carlos Celdrán rendező, író, színház igazgató üzenetét olvassák fel világszerte március 27-én a színház világnapja alkalmával az előadások előtt a színházakban. Tovább »

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Zöld Lajos: Kölcsönkért élet, kamatra

(Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003. Szerkesztő: Kozma Mária, Borító: Botár László)

Hajnali négy. Kint legalább mínusz húsz, bent az ócska, fűtés nélküli Dacia-dubában (nevezhetem zárt terű haszonjárműnek is, csakhát ez nem ránk jellemző) a legjobb esetben zéró. Pokrócba csavarodva ültem tizenkét szék társaságában, de nem mint Ilf és Petrov Osztap Bendere, hanem mint Zöld Lajos (1932-2014) újságíró társa és barátja. Tovább »

Kimosott ingem
A szárítókötélen.
Árnyéka rajtam.

„Ha valakit fel akarsz dühíteni, csak annyit mondj neki, hogy nincs igaza.”

Felfirkálta, szerk. ÁHU

„A tevék körüli gyülekezetben pár gyerek kezében íjak és nyílvesszők voltak, mások késeket tartottak készenlétben, és mindegyik oroszul beszélt.
Igen, a Szocialista Cirkusz szélesebb kontingenséhez tartoznak, felelték az első kérdésre. Arra a kérdésre, miért támadtak meg minket, a fiúk azt felelték, hogy mindenkit megtámadnak. Tovább »