Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (34)

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Kányádi Sándor: Jövendőmondás. Válogatott versek

(Corvin Kiadó, Déva, 2008. Szerkesztők: Pădurean Judit Gabriella és Kun Gazda Gergely. Műszaki szerkesztők: Dani Ágnes, Fülöp Erika Enikő. Előszó: Varga Károly)

A băneasai vasútállomáson szállt fel. Még az esztendőre is pontosan emlékszem: 1970. Az Erdélyből a tengerpartra tartó vonatok akkor itt haladtak át. Nagyváradi származású feleségével együtt akkor már ott ült a fülkében az ugyanott gyógyszerésznőként dolgozó nővérem, ott volt a két, nagyjából egykorú srác, a fia, Sanyika, a nővérem fia, Zsoli, még egy kolozsvári fiatalasszony, költőfeleség, kislányával, és persze jómagam, aki Brassóban ültem fel, huszonötévesen, még üdén és sajtóstresszmentesen. A tengerparton sokat beszélgettünk és azután is gyakran, Kolozsváron, Váradon, Csíkban vagy másutt, miközben az éppen időszerű könyves találkozóin figyeltem meg, hogyan bűvöli a közönségét, kicsiket és nagyokat egyaránt. Nem véletlen, hogy 2015-ben, amikor megkértük, fogadja el a Kriterion Koszorút, Kányádi Sándor (1929-2018) méltatását három kulcsszóra fűztem fel: a vers, a közösség, az emberség, amelyek valamiféle titokzatos módon, az idők múlásával mit sem tőrődve, fognak össze és tartanak egybe nemzedékeket. Érdemes megfigyelni ma is: amikor a Kányádi-versek megszólalnak akár élőszóban, akár rádióban, televízióban, akár bármiféle kisérettel vagy pusztán önmaguk nagyszerűségében, akkor egész egyszerűen megszűnik számunkra bármiféle külvilági zsongás, csak azt érezzük, hogy olyan mélyről feltörő és távolra tekintő szavak símulnak egymáshoz, hogy varázslatuk nyomán bármi más elenyészik körülöttünk. Hargitafürdőn találkoztunk utoljára, de már alig tudtunk szót váltani, mindegyre szedték szét a Magyarországról érkező két vagy három tagú filmes csoportok. Kint ült a háza előtt, egy sziklatömbbön, és kérdezte tőlük, melyik tévé? Nem nagyon válaszoltak, ő valószínű nem, de én már nagyon jól tudtam, hogy manapság amolyan szabadcsapatok kóborolnak és adják el a tévéknek, amit össze tudnak gyűjteni. Márpedig Kányádi könnyű préda: kiválóan beszél, szaval, emlékezik, nincs vele sok utómunka, a szövegre csupán néhány fenyőt, kék eget, egy kis csorgó-csepegő borvizet kell felrakni innen a szomszédból és már kész is a film. De hogy tisztában volt az új világgal, mi sem bizonyítja jobban, mint az a verse, amelyet könyvének hátsó borítójára tétetett, s amelytől a könyv címe is származik…

Kányádi Sándor: Jövendőmondás Ady Endre lapjaiból

volt ámítások után új
s legújabb ámítások
szemeket próbáló ködén
átlátni nincs ma látnok

nincs az az elektronikus
csoda nincs az az isten
aki e nyálkás undorok-
undorán átsegítsen

csak kussolás csak senyvedés
a bátrak belehalnak
újabb ámítók jönnek és
nem lesznek forradalmak

"kultúrpolip"

Kányádi Sándor: Jövendőmondás. Válogatott versek

Kányádi Sándor: Jövendőmondás Ady Endre lapjaiból

Bodor Pál: Monológ zárójelben. Röplapok versben, prózában

Szóljon hozzá!

Rovatok

Archívum

Keresés

"Kiemelt"

Barátaink

Blogtár

Hasznos

MEK-újdonságok

Periszkóp