Felvezető dallam babonázta akkori létem.
Ünnepi műsor dallama hogyha még utolér,
dúdolom azt, trillázva sokáig, végtelenítvén,
s újra szerelmes, szép hevülettel serdülök én.

Budapest, 2018. VIII. 12.

Nem tudom, hogyan élték meg a felnőttek a Ceausescu-korszakot. Nem tudom, hogyan ítélték meg azok, akik nem beleszülettek, és volt összehasonlítási alapjuk, akik egy más korszak nevelésében részesültek. És azt sem tudom, hogy akik a Ceausescu-rendszerben haltak meg, vajon gondoltak-e arra, hogy valaha is megváltozhat világunk, esetleg milyen nyomok maradnak a túlélőkben. Nem tudom… hiszen én beleszülettem, és abban nőttem fel. Elkeseredettek voltak az emberek, félelemmel teltek, egyre több szabályt, törvényt hoztak be, s egyre tehetetlenebbnek érezte magát mindenki a rendszerrel szemben? Tovább »

Ősz jön, mint terhével Nő alkonyfény-selyemben, nyomában minél dúsabb lesz az avar, annál jobban lágyulnak lépéseink, az Út sem porlik annyira (amúgy a milligramm hány milliomod része lehet az én koptatásom?), minden lassul – lassul, míg a múlás halhatatlanságba ér. Tovább »

1987. június 6. (IV)

A szerkesztőséget sok magyar látogatta; ott ismerkedtem meg velük. Nem hozzám, hanem a lap tulajdonosához jöttek, aki hétvégi magyar rádió-órákat bérelt. Hazai mintára köszöntőt mondott születés- és névnapokra, házassági évfordulókra, az illetők kedvenc nótájának néhány taktusával befejezésül. A szöveg az otthoni szokásosnál cifrább volt: X. Y., a Ford-gyár megbecsült munkása, ki a Borsod megyei Hejőcsabáról származott el, most ünnepli… mellette felesége, a jóságos Darabos Eszter és Vajda Albert tisztelendő úr ül… a bárnál deli fiuk, Antal szolgál fel… a nagyszerű tortákat a jámbor szomszédasszonyok készítették… Tovább »

Mennyi vászon, cipőtalp
és sarok vásott le rólam,
hány réteget, hajszálat
és hámsejtet
koptattak el az ütközések Tovább »

Belefeledkeztem
az olvasás
gyönyörébe – Tovább »

– Visszaemlékezését két részletben közölve, szeretettel köszöntjük születésnapján a 90 éves szerzőt: az írót, az irodalomtörténészt, a kiadót, az igaz embert! –

Az egész idő alatt összesen kétszer voltam magyarokkal: először György Endrével, aki 1944 előtt a Szövetség Szövetkezeti Központ tisztviselője, a Magyar Népi Szövetségi időkben Bukarestben a belkereskedelmi minisztériumban szövetkezetügyi vezérigazgató volt, s akit – saját állítása szerint – Budapestről adott vissza az ÁVH. Ámulatba ejtő történetei voltak a Fő utcai ÁVH-fogházról, ahol például a börtön könyvtárosa reggelenként kihozta olvasni kinek-kinek a lista alapján általa kiválasztott könyvet, s az illető estig háborítatlanul olvashatott. Többet hírét sem hallottuk, a börtönben sem kerültem össze senkivel, aki tudott volna további sorsáról. Tovább »

Politikai-filozófiai és történelmi-nyelvészeti ismeretterjesztő barangolás ’magunkfajta’ kisebbségek kapcsán

Olvastam egy izgalmas cikket az izraeli zsidó kisebbségek gondjairól, kiemelten a ’konverzió’ problémájáról – és elszabadult a fantáziám: vannak-e nekünk is saját (magyar) kisebbségeink – és vannak-e velük gondjaink? Vagy csak olyan párhuzamosokról van szó, melyek nem a végtelenben (hanem a konkrét múltban, jelenben és jövőben) találkoznak?

Nem csak erőltetett áthallásokról lenne szó..? Tovább »

Én vagyok a meglett
Te a soron levő
Ő a félig elkészült
Mi vagyunk a jelen
Ti lesztek a jövő
Ők a betolakodók

A 20. század első felének egyik nemzetközileg legismertebb kommunista szereplője Zalka Máté (1896–1937) volt, politikai és katonai szerepvállalása mellett irodalmi tevékenysége okán is; 1936-ban, a spanyol polgárháború kitörésekor az elsők között indult a köztársaságiak megsegítésére.  Tovább »

A képviselő úr – pátriájában

Nem volt ez mindig így Magyarországon, de most így van s ez is – új rend. Diétáinkon mindig ültek fölös számmal hülyék és gazemberek. De ezt legtöbbször csak Pozsonyban vagy Budapesten a coulissier-k tudták. De a követ, vagy képviselő úrnak egyetlen helyen mindig megvolt a becsülete: a kerületében, a pátriájában. Ma ez sem így van: vidéken járó ember elszédül, milyen gazemberségeiről beszélnek és írnak hihetetlenül nyíltan a képviselő úrnak a saját fatornyos hazájában. Lehetséges volna-e az, hogy csak a rágalmazók sokasodtak el Magyarországon? Tovább »

Fehér nappalok,
Fekete éjszakák,
Ki adja rátok
Fel a váltóruhát?

Valódi szükségletek hálójában
állok, vágyak világítanak
át rajta. Szükségletek, vágyak,
életcélok újrafogalmazása,
frissítése folyton, talán
ez a dolgom, miközben értékelem
az idő múlását. Tovább »

Álmomban többször megfordultam egy Duna nélküli Komáromban, ahol egy-egy sikátor képezte a határt, de talán egy-egy ajtó is. Bármikor átmehettem külföldre, ahol — álmomban — nagyobb tisztaság, példásabb rend és bővebb árukínálat volt. Olykor repülővel is át-átkeltem a határon; megváltottam az olcsó jegyet és felszálláskor mindig elájultam egy pillanatra. Ilyenkor rendszerint nem az elit idegenségben találtam magam, hanem az ágyban, kalimpáló szívveréssel.

Budapest, 2018. VIII. 11.

– Visszaemlékezését két részletben közölve, szeretettel köszöntjük születésnapján a 90 éves szerzőt: az írót, az irodalomtörténészt, a kiadót, az igaz embert! –

1957. március 12-én hajnali 2 órakor arra ébredtünk, hogy mozgás van az udvaron. Szokatlan volt a dolog, mert egy Pata utcai munkásház hátsó, egyszoba-konyhás lakásában, az udvar végében laktunk, a kapu általában zárva volt, s a háziak sem voltak azok az éjfél után jövő-menők. Mire magamhoz tértem, már bent is volt a konyhában egy ismeretlen arcú kövérkés ember, s hárman is nyomultak utána. Tovább »

Az első találkozásod a fura érzéssel évekkel ezelőtt történt, az erkélyen, az ötödik emeleten.
Rossz passzban voltál. Feleséged lelépett egy orvossal. Elvitte az ékszereit, a ruhái egy részét és az összes tangáit…
Itthon hagyta két gyerekét és a szobája vetetlen ágyát. Az ágyat bevetetted. A bizsukra nem tartottál igényt, a cuccaira sem, hogy a tangákról ne is beszéljünk. Tovább »

Mindig biztos gyökérre vágyva,
amilyet a szülőföld kínál,
sok vitám van a valósággal…
minden döntésből ügyet csinál. Tovább »

1987. június 6. (III)

Az amerikások beszédében ismert, de már nem használt szavak ütötték meg a fülemet. Az iskolát tanodának hívták, a kellemetlen fiatalembert pimasz fráternek, a díványt, nem kis megvetéssel, miután csak henyélésre és szeretkezésre szolgált, heverőnek. A kasszírnő szó kurvát jelentett, míg engem boltban, vendéglőben és társaságban egyformán ifjúrnak, sőt főszerkesztő ifjúrnak szólítottak, ami ellen hasztalanul tiltakoztam. Tovább »

Egész nap követtek
a bivalyléptű fellegek
s a tévébemondók
gyatra hanghordozása – Tovább »