Faludy György és az esőerdő (13)

1987. június 6. (IV)

A szerkesztőséget sok magyar látogatta; ott ismerkedtem meg velük. Nem hozzám, hanem a lap tulajdonosához jöttek, aki hétvégi magyar rádió-órákat bérelt. Hazai mintára köszöntőt mondott születés- és névnapokra, házassági évfordulókra, az illetők kedvenc nótájának néhány taktusával befejezésül. A szöveg az otthoni szokásosnál cifrább volt: X. Y., a Ford-gyár megbecsült munkása, ki a Borsod megyei Hejőcsabáról származott el, most ünnepli… mellette felesége, a jóságos Darabos Eszter és Vajda Albert tisztelendő úr ül… a bárnál deli fiuk, Antal szolgál fel… a nagyszerű tortákat a jámbor szomszédasszonyok készítették…

A köszöntőket Delray egész magyarsága hallgatta rádión. Ez volt a legmagasabb szociális eredmény, melyet az amerikások elérhettek. Családostul és ünnepélyes merevséggel állítottak be a Detroiti Magyarság tulajdonosához a meghívott vendégek névsorával, hogy a köszöntőt megbeszéljék. Harminc-negyven dollárt fizettek háborgás nélkül egy-egy, legfeljebb három perces köszöntőért és a recsegő gramofonlemezre felvett cigányzenéért utána.

A szomszéd szobából kijöttek hozzám és megolvadtak. Csak pár pillanatra álltak asztalomhoz, mert tudták, hogy a szerkesztő munkáját nem illik megzavarni. Holmi Bolond Istók-félének gondolhattak, kit a szél sodort hozzájuk és aki holnapra nyomtalanul eltűnik. Ragaszkodásukat sosem tudtam megmagyarázni magamnak. Hallották, hogy Magyarországról, Párizsból, Afrikából és New Yorkból jöttem; és ilyen embert keveset ismertek. Lehet, hogy híreket akartak hallani tőlem, mert értesüléseik javát, mint a középkor emberei, hallomásból szerezték. Ugyanekkor rájöhettek arra, amit teljes erőmből próbáltam rejtegetni, hogy szegény vagyok. Ők maguk fiatal korukban földnélküli parasztok, kubikosok, zsellérek voltak Magyarországon és az emberi nyomor legmélyéről küzdötték fel magukat. Lehet, hogy a szegények szolidaritását érezték irántam, ha erre nem is volt igazán okuk. Egy céljuk volt velem: hogy megvendégeljenek és elbeszélgessünk egymással.


Előzmények:  1. rész2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész 10. rész 11. rész / 12. rész

2018. augusztus 14.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights