Ha jön az atom, szorítsd a karom,
Míg a hátam megvakarom.
Kiskertünkben nő a barom,
Rá se ráncs, Komámte, tarcs ki!

Sírnak a Zápolyák

Bánffy Dezső Mohácsra utazik, könnyeivel a Csele-patakot táplálni. Andrássy Gyula a Mohi-puszta tájékán kereng egy jó automobillal. Barabás Béla a segesvári csatatéren zokogta ki magát, ha igaz. Ezek a hírek egyelőre politikusaink nyári szórakozásáról. Bizonyosan Világosra is eljut egy-két felhős lelkű honférfiú. Nagypéntek előtt keresztjáró vénasszonyok szoktak ilyen sírást végezni. Tovább »

villamosom siklik
fölötte a huzal
szabad verseim 
drótkerítése Tovább »

Nem zargatott a hajókürt, a kikötő messzire látszott.
A partról néztem a sós vizet s a sodrást. Ázott matrózok
rumról regélnek, mit dús keblű lányok szaporán hoznak. Tovább »

B.D.-nek, aki hetvenkettővel hetvenkedik / A versfőket összeolvasva mindenre fény derül!

Hetvenkettő huszonhét tükörképe,
elmosódott vonalak árnyak
tömegébe keveredve
vonaglanak, kúsznak… Tovább »

– Fantasztikus! Ha nem tudnám biztosan, hogy… Szóval, hogy halottnak tetszik lenni, hát kitör a frász…
A halott kiegyenesedett. Érdeklődve nézett a riporterre és kísérőjére.
– A… a keresztet nézegettük… Nagyon érdekes és eredeti… Tetszik tudni, véletlenül léptünk be. De érdekel ez a téma… A fejfák, a keresztek…
– Egyre ritkábbak – szólalt meg a halott. – Mostanában inkább betonból öntetik, mert az nem rothad.
– A bácsié mikor készült? Tovább »

… A román diaszpóra, vagyis a külföldön élő és dolgozó, pénzüket és szavazataikat az országba küldő állampolgárok  augusztus tizedikére meghirdetett milliós részvételű tiltakozó tüntetése előtt a helyzet a kánikulában képletesen is felforrósodott. Nem lehet még tudni, mi ellen tiltakoznak konkrétan a diaszpórások, úgy általában nyilván a kormány(pártok) ellen; „elviekben” egyelőre minden jel szerint a gyalázkodáshoz és a fenyegetőzéshez, a trágársághoz való jogot vindikálják. Tovább »

1987. június 6. (II)

Nem én vagyok az egyetlen, aki még ismerte a régi amerikások világát, de Zilahy Lajos halála óta alighanem az egyetlen, aki írni tud róluk. 1941 szeptemberétől 1946 márciusáig laktam, ha nem voltam másutt a hadsereggel, New Yorkban, akkoriban 100.000 magyarjával a második magyar városban. Idősebb barátaimmal, Fényessel, Jászival, Vámbéryvel megjártam az Államok nagyobb magyar településeit, előadást tartani, körülnézni, ismerkedni. A legtöbbet az amerikai magyarságról akkor tudtam meg, amikor 1942 derekán, mielőtt katonai szolgálatra behívtak, néhány hónapra Detroit déli, magyarlakta városnegyedébe, Delraybe költöztem. Tovább »

Öregedett.
Új érzésélmények között evickélt, mint kacsa a libaúsztatóban. Vagy fordítva.
Azt képzelte, persze sosem fogalmazta meg így, még van idő. Mindenre. Ráér megírni ezt vagy azt, hogy megismerjék az utána jövők. Tovább »

khicsi madáárh
khicsi madáárh
rikácsolja néha
a kicsi zöld madár Tovább »

Csak félve
bontogatom
a koromsötétet,
mint ajándékot
kíváncsi gyermek – Tovább »

Igen, voltam már úgy, hogy leültem és elkezdtem írni egy színdarabot. A színdarabomat! Természetesen az új időkről, a mi időnkről, mert őszintén szólva semmi kedvem a nagy történelmi igazságok újraértékelésére. Azt hiszem, senkit nem érdekelnek az idő szövetéről lefejtett igazságok, akár veszi a fáradságot a szerző, hogy újraértékelje, akár nem s ezért aztán változatlanok száz, ötszáz vagy ötezer éve. Tovább »

– A túlfogyasztás napjának alkalmából –

Sajnálod a hontalan mókust,
Amit reflektorfénybe vont a média,
De hány állat vált hajléktalanná,
Amikor az esőerdőkben dézsmáltak az emberek? Tovább »

A kultúrát igencsak háttérbe szorították, értékként a rendszert dicsőítő programokat, törekvéseket ismerték el. Ezzel halmoztak el. Az iskolai rendezvényeken pártot, kormányt magasztaló versek, énekek hangzottak el. Vetélkedőket, versenyeket szerveztek, és be kellett nevezni rájuk. Emlékeimben él az is, hogy versírói pályázatra kellett beneveznem, és – akarva-akaratlan, muszáj volt írni, amit később meg is jelentettek. Tovább »

annyira villódzott a minap
egy házfölötti csillag, olyan
kacsintás, fénymorze özönbe
kezdett, hogy nem kellett sokáig
találgassak onnan ki üzenhet, Tovább »

1987. június 6. (I)

Az elmúlt két évtizedben különböző észak-amerikai egyetemeken tartottam előadásokat, mint meghívott vendég-professzor. Mindig betartom az akadémiai szabványt, azaz az ötven perces előadást; nem is tudnék már rövidebben, vagy hosszabban beszélni. Utána, rendesen tíz-tizenöt percig, feladott kérdésekre válaszolok. Ha nincs több kérdés, lelépek a dobogóról. Ilyenkor azok jönnek hozzám, akik nem az előadás tárgyáról kívánnak beszélni velem. Hárman-négyen, máskor tízen-tizenketten. Félkörben, pontosan két lépés távolságban állnak tőlem. Áthívom őket a kafetériába, vagy egy kollégiumba és velük töltöm az estét. Tovább »

a természet is
tán téged sirat

senki sem hallja
senki sem tudja Tovább »

Nevem a magyarok körében csak az utóbbi évtizedben kezdett ismertebbé válni, a bukaresti, valamint a romániai Kárpátokon túli térségben élő magyarok történetének szentelt könyvek megjelenése után. A még 1993-ban elkezdett munkaigényes kutatások (melyekről csak két cikk jelent meg, egyik 1995-ben, a másik meg 2005-ben) eredményeként nagyon hosszas várakozás után megjelent sorra: Magyarok román világban (2009, kétnyelvű kiadás), Bukaresti magyar időszaki kiadványok 1860-2010. Bibliográfiai leírás (2011, részben kétnyelvű), Bucureștiul maghiar (román nyelvű; az első kiadás 2011-ben, a második kiadás 2013-ban jelent meg, 365 oldalon). 2016 végén megjelent a Magyar Bukarest című könyv második kiadásának fordítása is, a budapesti Magyar Napló és a sepsiszentgyörgyi Hármas Alapítvány közötti együttműködésnek köszönhetően. Úgy tűnik, hogy a fordítás elfogadása tekintetében meghatározó volt Lucian Boia egyetemi tanár értékelése, aki az írásomat „vitathatatlan történetírási sikernek” tartotta. Tovább »

elég úgymond a köldöknézésből
írtam pár népemelő nagy gondolatot
de szükségét éreztem áthúzni
felülről lefelé ferdén az egészet Tovább »