A sepsiszentgyörgyi Tinta Kiadó jóvoltából nemrég megjelent Nászta Katalin: Thália erdélyi napszámosai című kötete, amelyben a múlt század nyolcvanas éveiben készült beszélgetései olvashatók akkori színész pályatársaival. A beszélgetések jó részét olvasóink – némileg rövidítve – a tavalyi év folyamán olvashatták, most a szerző eredeti elképzelése vált valóra: könyv alakban is közkinccsé tenni mindazt a tapasztalatot, ami a rendszerváltás előtti erdélyi színjátszásban a legértékesebb. Tovább »

Egyszer, még a hatvanas évek elején, látogatást tettem egy vidéki rokon családnál, amelynek háziasszonya igen kommunikatívnak bizonyult. Elhalmozott minden jóval, a tiszteletemre ízes palacsintát sütött, mindenről kikérdezett, ki vagyok, mi vagyok (mert kissé gyönge a memóriája), mikor érkeztem, maradok-e éjszakára, miért nem maradok? Hová sietek? Itt nem szokás sietni. Stb. Tovább »

A legtovább egy versben élek.
Nézd, szövögetem verskunyhómat
aranyló sásból, ingó nádból,
fosztott mentából, hársvirágból. Tovább »

Kacagni nem szabad
Budapest népe tüntetett, s két kicsi leány megállott az aszfalton. Tízezer ember sokaságán a közepében voltak. Nem lehetett nekik tovább menni. Egy ház erkélyéről beszéltek éppen. Lázban morajlott a tömeg. A két kicsi leány unatkozott. Tizenhat-tizenhét évesek voltak. Budapestiek, fiatalok, frissek, szépek. Összedugták fejecskéiket, s próbáltak egymásnak mulatságos dolgokat súgni. És kacagtak hangosan, csengőn. Tovább »

Már második napja vagyunk együtt: én hordom neki a kávékat, ő dolgozik nekem; fekete cserepeket hord a tetőre. Siet, hogy elkészüljön vele, míg megérkezik az eső.
Sohasem érkezik úgy, ahogy a rádió jelenti, és ebben most sem hiszek. Tovább »

Frissen ébredve nyúlt ki a paplan alól. Azaz éppen csak hogy magához térve, az álom akár fátyolfelhő az égen, ingadozott a fejében. Friss tehát nem volt. De igyekezett…
Igen… hát azt akarta, hogy vegye elő a nagy radírt, és radírozzon ki valamit a múltjából. Amiről álmodott. Amikor a Komáját megsértette. Mert gőgös fiatal volt. Tovább »

Köd ereszkedett a tájra,
És láthatatlanná válok,
Dübörgő mozdony hangja –
Megvéd-e láthatatlanságom?

Látod, látod, remeg a kezem, kihullik belőle az erő. Az ajkam is remeg. A térdem feslett gyolcs, az ereimben bűzös folyadék kering. Génállományom plusz kromoszómákkal rendelkezik.
Micsoda kín! Én más vagyok, én EGY vagyok, de te nem érted ezt. Te azt hiszed, hogy nekem minden megadatott, ami neked! Te azt hiszed, hogy nem vagyok sebezhető! Elismered másságom, de csak a te javadra! Tovább »

összeírtam mindent
húsvét és pünkösd között
amit még megkérdezni érdemes Tovább »

Szú egy fában lakott. Ő volt az időrágó. Úgy intézte dolgait, hogy szerre aztán minden fában ott legyen. Csak lassan. És idővel, persze. Kinek-kinek, elég odafigyelni, megszámolni hányat perceg a szú, s már tudni lehet, hogy mennyi az idő épp. – vélték a kertlakók.
Gondok akkor keletkeztek, amikor több szú is együtt rágott az idővel. Ilyenkor mindenki jól összezavarodott. Mert hát nem egyszerre rágott a sok szú, így a rágcsálás, a megszokott percegés hangja olyan összevisszaságba torkolt, mint amikor egy botfülű kezd el zenét játszani száz hangszeren egyszerre.
De általában azért a rend uralkodott a Kertben.
A kertlakók között nemkülönben. Tovább »

Szavalás és nyelvművelés

* A kezdő szavaló mindig olyan verset igyekezzék választani, amely egyéniségének és skálájának legjobban megfelel; ha úgy adódik, ne féljen a könnyedebb verstől vagy kisebb feladattól! A közönség nem a versválasztást tapsolja…, hanem a választott vers előadását. Itt is érvényes a szabály: inkább kevesebbet, de azt jól! Tovább »

az ember csak fáj egy idő után
sérelmei megkérgesednek
kis érintésre megsajdulnak
mint kifeszített hártyáról
visszapattannak a szavak Tovább »

Kelet-Afrika fehér ember addig nem járta tájait fedezte fel a világ és a tudomány számára a 19. század nyolcvanas éveiben a kor ismert vadásza és utazója, gróf Teleki Sámuel (1845–1916). A magyar arisztokrata Berlinben és Göttingenben tanulmányozta a természettudományokat, majd katonai és politikai kitérők után végleg elkötelezte magát az utazások mellett. Tovább »

(még nem kezdődött el,
de mi már itt vagyunk, hogy legyünk!) Tovább »

Akkor már jó órája vertük a blattot, de a jósnő még mindig késett. Úgy látszik, túl sok kuncsaftot programált arra a napra, és nem tudott tőlük időben szabadulni. Mi, a négy szomszédasszony –nagyjából egykorúak – unatkozva hatvanhatoztunk és ropogtattuk a házilag sütött sósperecet. Végre csöngettek. Ő jött meg, a kártyavetőnő. Köszönés nélkül lépett be a nappaliba. Tovább »

Ivászat Marx-szal / O beţie cu Marx

Öreg Marxom, téged ezeken a vidékeken
hamar megborotválnak, és átnevelésre küldenek.
Még azt a tényt, hogy a keleti tehenek
– a vasúti sínek közelében legelészők – Tovább »

Volt egyszer egy iciri-piciri, irinyó-pirinyó, apróéknál is pincuribb, pontocskánál is kisebb pöttyöcske. Szépen elvolt ez a pöttyöcske. Egész nap pöttyöcskének látszott, és ez tetszett is neki. Hát elvolt, így elpöttyölgetett ez az iciri-piciri pöttyöcske, álló helyben csak ezt csinálta.
Így élt, éldegélt, mígnem egy szép napon, hát mit gondolt, mit nem, azt gondolta magában, hogy: ejnye-bejnye, éltem így eleget, pincurkodtam, picurkodtam, húzódkoztam, kucorogtam, kisebbedgettem, meg miegymás már eleget, no, most azt szeretném, ha kissé, még csak egy picurikát legyek nagyobb. Mondjuk, mint egy fejecske! Tovább »

József Attila
hangosfilm-szenvedése
fekete-fehér Tovább »

Szabad a kezét?, nyafogja a hölgy, miután részletesen kifejti, hogy a kesztyű tulajdonképpen ’kézre tevő’, mai alakja így keletkezett: ’kéz teő’, ’kezteő’, ’keszteő’, ’kesztyű’…Mindezt úgy adja elő, tudósi kényességgel, kényesi tudóssággal, oly szuggesztív, hogy kéken villódzik a légben a sok egyvesszős idézőjel, tíz pompás nyelvészeti aposztróf. Mennyi mindenre jó odafigyelni. Tovább »