a félelemnek
arca van
s a harcnak
fegyvere
a halálnak
színe
a gondolatnak
szíve
és nekem
vagy te
távolság
a végtelenben

Új kötete jelent meg az idén 80 éves Gálfalvi György marosvásárhelyi írónak, szerkesztőnek, irodalomszervezőnek, aki meghatározó egyénisége az elmúlt évtizedek erdélyi magyar irodalmi életének. Gálfalvi Györgyöt a 22 alkotó arcképét felvillantó, Szárnyas malomköveink című kötetről, az irodalmi emlékezetről és az erdélyi „irodalmi tájról” kérdeztük. A Krónika online interjúja (Kiss Judit)

– Frissen jelent meg Szárnyas malomköveink – Arcképek című kötete a Bookart kiadónál. Ön íróként, szerkesztőként, majd főszerkesztőként meghatározó egyénisége az elmúlt évtizedek erdélyi magyar irodalmi életének. A kötet olyan írásokat sorakoztat fel, amelyek összesen 22 erdélyi és magyarországi alkotó arcképét kísérlik megrajzolni az Ön „szemüvegén keresztül”. Milyen szempontok szerint válogatta ki a régebbi és újabb írásokat? Tovább »

A ZSŰRI KÁMFORRÁ VÁLT

Próbán történt a Magyar Színházban. Vágó és Huszár, mind a ketten jól megtermett emberek, mivel éppen a színpadon volt dolguk, a birkózásról beszélgettek. A beszélgetésből csakhamar vita lett. Sőt nemcsak vita, hanem gyakorlati mérkőzés. Vágó is, Huszár is letettek egy-egy koronát a Kertész kezébe, akit kineveztek zsűrinek. És elkezdtek birkózni. Birkóztak, birkóztak, és jó húsz percznyi irgalmatlan gyömöszölés után végre Vágó győzött. Büszkén végignézett ellenfelén, és nyúlt Kertész felé a két korona után. Az egytagú zsűri azonban a hosszú birkózás folyamán eltűnt. A birkózó felek tűvé tették Kertészért az egész színházat. Végre egy félóra múlva megtalálták a szemközti korcsmában — tizedmagával. Éppen tíz pohár sörre tellett a két koronából.

Színházi Hét, 1910/6.

Csipkebogyó halvány pirosa lüktet,
pipacsot sirat, a megszégyenültet.
Aszott levelű virágos kőrisek közt
holdsarló hajnali harmatban füröszt Tovább »

Az 1916-ban született lengyel történész, Wacław Felczak a II. világháború alatt a lengyel emigráns kormány, valamint a német Harmadik Birodalom és a Szovjetunió által megszállt Lengyelország között működő katonai futárszolgálatot irányította. 1948-ban koholt vádak alapján, hosszas és embertelen kihallgatások után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Nyolc év után helyezték szabadlábra, így 1956 októberében új életet kezdhetett, tanár lett a Jagelló Egyetem Történeti Intézetében. Tovább »

Érdekes útleírást olvastam az Olümposzról. Nem régész és nem kultúrtörténész írta, hanem egy turista, aki a turisták ülő pontosságával és lelkes fecsegésével számol be a szent hegymászásról. A turista, bevett szokása szerint, mindent tud a hegyről az indulás pillanatában, de az első kaptató után belebonyolódik az ösvényekbe, görgetegekbe, turista házakba. Közben az olvasónak hegyivezetőt is ajánl, mégpedig nem a gyors lábú mondabeli Hermészt, mert – amint mondja – a mindenki által ismert Olümposzi kalauzok a vándort istenesen megvágják. Ezzel természetesen nem árul el meglepő titkot a tolvajok és vándorok istenéről, mert az antik költők is hasonlóképpen vélekedtek Hermész pénzügyi megbízhatóságáról. Tovább »

amikor felém
nyúltál
megfogtam kezed
magammal vittelek
kértél
egy fekhelyet
odaadtam Tovább »

Állok vénhedett vonat szédült peronján,
törékeny történelem tolat el lomhán.
Fölszegett fejű fejfák, réglátott társak,
évek bugyraiból egymás szavába vágnak. Tovább »

amikor nincs
semmi
mit elveszíthetnél
amikor
könnyed lesz
lelked mert nem fél Tovább »

Privát hangulatok

A kaputól felszólnak: valaki nagyon szeretne beszélni a Kurátorral.

A Kurátor megnyomja a gombot, és egy hétköznapi alakot lát üldögélni a tágas várakozóban. Az ipse türelmesen vár, időnként megtapogatja szürke zakója belső zsebét, talán ajánlólevéllel érkezett, fejét le-fel hajtogatva motyog valamit, a kamera nem tudja érthetővé tenni. A Kurátor megnyom egy piros gombot, a P2 jelzésűt, mire a gép kidobja, hogy a jelentkező személy „tiszta”. Tovább »

A RÓKA ÉS A HOLLÓ

A holló táncos szubrett volt, szerződése volt Budapesten, és egyszer rászállott egy vidéki fára vendégszerepelni. A fa alatt állott a róka, a helybeli kritikus, és két hasábon keresztül elkezdte dicsérni a hollót.
— Gyönyörű szép nő vagy, tele temperamentummal. Kár, hogy szerződés van a csőrödben, és a direktorod nem hagy koloratúr-partit énekelni.
A holló léprement, és addig nem nyugodott, míg el nem énekeltettek vele egy koloratúr-partit. De olyan rosszul énekelte, hogy mindjárt kiejtette a csőréből a fővárosi szerződést. A róka pedig felkapta, és elvitte a szeretőjének, aki jegeskávé mellett szerződés nélkül ült a New-York-kávéházban.

Színházi Hét, 1910/9.

mikor kiradíroznak
nem íródsz újra
ha elmegy a kedved
ki hozza vissza
az új kedv más
sok kedv temetője a világ
—
kihúzva
—
mint az aranyat, úgy mérem
verseim e szörnyű melegben
mint aki vizet tartalékol
csak cseppenjen
ha már nincs a borból
—
(nk)
(július, 14-29)

Forrás: szerző FB-oldala

Sárga irigységről szokás beszélni, meg fekete irigységről, amely a sárgaság súlyosabb megnyilatkozása: ilyenkor a vérbe ömlő epe sötéten átitatja a szöveteket, és gyászfátyolként lebeg a tekintet előtt; de amíg idáig ér egy érzés, vajon hány változatát ismerjük meg az emésztő sóvárgásnak és a kétségbeejtő epekedésnek, amely a más tulajdona láttán úgy zeng föl a lélekben, mint egy dühös orgona. Hiszen ha az irigység valóban oly hatalmas tud lenni, hogy görcsbe rángatja és megfacsarja belső szerveinket, nem kell-e a legerősebb és legemberibb érzések mellé emelnünk, amelyek néha eluralkodnak rajtunk? Vajon nincsenek ennek az indulatnak is Othellói, mint a szerelmi féltékenységnek? S ha már fölmerül bennünk ez a kétely, szabad-e a jövőben irigy kutyáról beszélnünk?… Tovább »

Naplórészlet
Kosztolányi Dezső
ERDÉLY

Mások errefelé a színek. Bérci és erdei színek ezek, komorabbbak, sötétebbek a mieinknél, de élesebbek is. Szürke és sötétzöld, fekete és sötétkék. A levegő edző, kesernyés ízű. Vonatom ablaka előtt hollók repülnek nagy csapatban, fényes-fekete szárnnyal, sebesen, mintha sürgős történelmi megbizatással igyekeznének valahova csőrükben aranygyűrűvel, akár azon a címerpajzson látni. Az emberek nem vidékiesek. Kiszállok egy kis székely állomáson, s minthogy francia újság van a kezemben, a pincér spanyolul szólít meg, öt évig élt Dél-Amerikában, Argentínában. Sokáig társalog velem ezen a szép nyelven. Majd mosolyogva mondja, magyarul, a földre sütve szemét:
— Székely vagyok, instálom.

1934
Népújság, 1991. február 22.

elkeseredésemben hogy ellopták az életemet
minden amiben nevelkedtem amit az orrom alá dörgöltek
odalett
csupa szakadozott sztaniol pattogzó festék
az nem lehet hogy máról holnapra minden elvész
hogy agyaggá válik az arany porrá a test
az elmúlás a veszteség a fokozatokhoz szokott
az utolsó pillanat bármilyen illó hetek hónapok előzik meg
és utána is kitart még mint egy távolodó bandérium trombitahangja
vagy lehet hogy csak káprázat a múltam
s mint aki sorsába rohan
én vagyok a védő a bíró s a hóhér maga

(Részlet a Gépversek c. ciklusból, 1990-91)
Forrás: Összegyűjtött versek, 1967-1993, MEK

A délután nyikorgó kóberes
szekér, derekában szellőlurkók
visonganak. Az égalj ó-veres.
Liliom mámora terít ösvényt Tovább »

Bíró András Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum
antropológus kutatója, 2003-ban Szervátiusz Jenő-díjat kapott,
munkássága révén készül a közép-ázsiai történeti antropológiai
adatbázis, számos nemzetközi publikáció szerzője, 2009-ben a
„Múlt feltárásáért” kitűntetést kapta a Kazak Kulturális
Minisztériumtól, a Kazah Központi Állami Múzeum szaktanácsadója,
az asztanai Nemzetközi Türk Akadémia tagja, a Magyar-Turán
Alapítvány elnöke, a „Sportkapcsolatok Fejlesztéséért” díj
tulajdonosa, a Kazak Köztársaság állami kitüntetettje, a Kurultáj
Törzsi Gyűlés főszervezője, méltó követője Kőrösi Csoma Sándor
és Vámbéry Ármin kutatásainak. Tovább »