‘Kalandozók’

 

Gyalogúton Zanglába (92)

2020. február 4.

157. nap – február 4. Kezdem visszanyerni a korábbi formámat, mióta elindultam Delhiből, a tegnapi volt az első nap, amikor 30 kilométernél nagyobb távot tettem meg. Mai úticélom a Pánipát nevű város. Indiai viszonylatban kisvárosnak minősül, jelentéktelen pont az országos térképen, a Kárpát-medencében azonban, a maga hozzávetőleg negyedmillió lakosával, jelentős településnek számítana.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (91)

2020. február 2.

155. nap – február 2. Nem éppen tüdőbarát tevékenység Delhi forgalmas főútvonalai mentén gyalogolni, ráadásul haladni is kifejezetten lassan lehet. Ennek két oka van: egyrészt az utcák rettentően zsúfoltak, kerülgetni kell az embereket, az útszéli árusokat, másrészt roppant érdekes város, nekem nem jött, hogy átrohanjak rajta. Delhi óvárosában az élet az utcán zajlik, sokan az […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (90)

2020. február 1.

154. nap – február 1. Tegnap az orvos nagyjából egészségesnek nyilvánított, ezért ma, körülbelül három hetes kihagyás után, ismét útra keltem. Amritszárnak vettem az irányt, a közvetlen úticélom pedig Szonipát, Delhi egyik elővárosa. Iszonyatos méretű, számomra embertelen léptékű település az indiai főváros, másfél napba fog kerülni, hogy kikerüljek belőle. 26 évvel ezelőtt már töltöttem itt […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (89)

2020. január 30.

152. nap – január 30. Az utam indiai szakasza eddig nagyon másként alakult, mint azt elterveztem, ugyanis megérkezésem után szinte azonnal lebetegedtem. Még Tbilisziben szedtem össze egy makacs influenzát, amiről azt gondoltam, hogy már kilábaltam belőle, de visszaestem. Amellett, hogy nem volt rendesen kikezelve, ehhez az is hozzájárulhatott, hogy az indiai lakásokban nincs fűtés.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Ilyés Helga: My life in Chile (befejező rész)

2020. január 28.

A chilei iskolarendszer Jó pár hónap eltelt a hazatértem óta, most már eléggé visszaszoktam az itthoni életbe, bár azt sosem fogom tudni mondani, hogy teljesen visszaszoktam, mert vannak olyan dolgok, amik régen teljesen normálisak voltak, most viszont nem tudok velük mit kezdeni. Ez a mindennapi dolgoktól kezdve az emberek természetén át, mindenben megmutatkozik. Nagyon lezáratlannak […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (88)

2020. január 21.

143. nap – január 21. Végre-valahára Indiában, pontosabban annak fővárosában vagyok. Az ideút elég kacskaringósra sikerült, mivel a repülőm Bakuból, Azerbajdzsán fővárosából indult, azonban az azeri kormány online vízumszolgáltatása épp akkor nem működött, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, a készpénzem Iránban pedig vészesen fogyott, ezért úgy döntöttem, hogy biztos-ami biztos alapon Törökországba utazom […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (87)

2020. január 15.

137. nap – január 15. Mióta elhagytam Iránt, nem gyalogolok, várom, hogy elrepülhessek Delhibe, ahonnan gyalogosan megyek majd tovább. Jelenleg Grúzia fővárosában, Tbilisziben vagyok. Az elmúlt hónapokban többen kérdezték, hogy a törökök, irániak mit tudnak rólunk, magyarokról. Törökországban sok emberrel találkoztam, akik szóba hozták a tudományos körökben egyelőre bizonyítottnak nem tekintett török-magyar rokonságot. A magyar […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (86)

2020. január 10.

132. nap – január 10. Utolsó, Iránnal kapcsolatos bejegyzésemben olyan élményeimet akarom megosztani, melyeket, míg az országban voltam, nem mertem megtenni. Kereken egy tucat iránival beszélgettem a mindennapokról, az életükről, arról, hogyan befolyásolja azt a politika. Egyetlen kivételtől eltekintve, a kényes témát ők hozták szóba. Ismerőseim, kik közül néhánynak a nevére sem emlékszem már, nem […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (85)

2020. január 9.

131. nap – január 9. Hosszú és némiképp kalandos utazás végén, a hajnali órákban átléptem az irán-török határt. Amint a határőr beütötte az útlevelembe a pecsétet, s beléptem a török felségterületre, óriási feszültség oldódott fel bennem, azonnal mosoly ült ki az arcomra. Iránt nyomasztó országként éltem meg, azóta pedig, hogy az amerikaiak likvidálták Kászim Szulejmáni […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (84)

2020. január 7.

129. nap – január 7. 233 610 lépés, 3 306,67 km megtétele után, tegnaptól lezártnak tekintem utam első szakaszát. Ma ismét be kellett mennem India teheráni követségére, hogy az utazásomra vonatkozó további információkkal szolgáljak, ami hirtelenjében megemelte a vérnyomásomat, végül azonban elégedetten távoztam, mivel ígéretet kaptam rá, hogy a délután folyamán kézhez kapom a vízumot. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Baracs Dénes: A fengsengi utcabizottság (7)

2020. január 6.

KÉNYES TÉMA Mivel azonban Hszü asszony bevezetőben arról is beszélt, hogy az utcabizottság egyik feladata „fenntartani a rendet és biztonságot”, feljogosítva érzem magam, hogy az Esti Hírlap bűnügyi rovatából idézzek. Az persze eszembe sem jut, hogy a „szolnoki gyilkosról” szóló dermesztő történetet olvassam fel, beérem azzal, hogy „megverte feleségét a garázda férj”.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (83)

2020. január 5.

127. nap – január 5. Határozottan nem tett jót a biztonságérzetemnek, hogy Kászim Szulejmáni tábornok likvidálása miatt szintet ugrott az Irán és az Egyesült Államok közötti feszültség, ugyanakkor semmiféle ellenséges megnyilvánulást nem tapasztaltam, továbbra is mindenki barátságos velem és segítőkész. Az iráni városok utcáit ellepték a háromnapos nemzeti gyász miatt kitett, a tábornokot ábrázoló molinók, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Baracs Dénes: A fengsengi utcabizottság (6)

2020. január 5.

AZ ALPERES OSZTÁLYELLENSÉG Emelkedik a válások száma – mutatom az egyik írás címét. Mi a helyzet itt a válással? Ez láthatóan kényes téma. A kínai forradalom győzelméig a válás tulajdonképpen ismeretlen volt Kínában, a házasságok pedig nem az égben, hanem a közvetítők és a szülők között köttettek. Az atyák és anyák választották ki gyermekeik életepárját, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (82)

2020. január 4.

126. nap – január 4. Az otthoniakkal beszélgetve rájöttem, hogy Iránnal kapcsolatos elterjedt téveszme, miszerint arab ország lenne. A valóság az, hogy Iránban nagyon kevés arab él, ők is a dél-nyugati országrészben. A perzsák és az arabok még csak rokonságban sem állnak egymással, bár utóbbiak, a valláson keresztül erős kulturális hatást gyakoroltak Iránra, ennek egyik […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Baracs Dénes: A fengsengi utcabizottság (5)

2020. január 4.

AZ ESTI HÍRLAPPAL PEKINGBEN Ezt persze nem Hszü asszony fejti ki, ő ilyen témákról nem beszél. Tőle az utcabizottság kommunális munkájáról, a kínai hétköznapok témáiról kérek felvilágosítást, amikor a tapasztaltak megbeszélésére visszatérünk a központba. Újra zöld teát iszunk, s én széthajtogatom az Esti Hírlap egyik példányát, hogy az „Itt a budapestiek beszélnek” rovatból idézzek. Ha […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Baracs Dénes: A fengsengi utcabizottság (4)

2020. január 3.

HÁROM ÁLLANDÓAN OLVASOTT CIKK Ugyanebben az udvarban él a bemutatásra választott kínai munkáscsalád. A három kis – egyenként talán 12—15 négyzetméteres szobában négy nemzedék, összesen nyolc ember él, de látogatásunk pillanatában csak a családfő felesége, idős anyja és egyik unokája tartózkodik otthon. A középső szoba a fogadó: a faragott asztal mellett álló sámlikon foglalnak helyet […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (81)

2020. január 2.

124. nap – január 2. Törökországban egyértelműen az volt a benyomásom, hogy a társadalmi viszonyok a nyugati értékrend és az iszlám keveredésének az eredményei, előbbinek a jelenléte a legkonzervatívabbnak számító vidékeken, így például Erzurumban is tetten érhető.

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (80)

2020. január 1.

123. nap – január 1. Véget ért a teheráni vakáció, ismét gyalogolok, a legközelebbi úticélom Garmsar. Teljesen frissnek érzem magam, az év utolsó napját egy 41 040 lépéses etappal ünnepeltem meg. Ezzel sikerült igazán stílusosan lezárnom 2019-t, mivel elértem a 4 milliós szintet, 4 011 032 lépést tettem meg szeptember 1. óta, havi átlagban körülbelül […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Baracs Dénes: A fengsengi utcabizottság (3)

2020. január 1.

A FŐMINISZTER TÖRVÉNYEI Ahogy beszél, Kínáról szóló olvasmányaim ködlenek fel bennem. Mikor is volt? Két és félezer éve, időszámításunk előtt 350-ben Csin kínai állam nagy hatalmú főminisztere, Sang Jang törvényt hozott, amely a lakosságot öt családból álló egységekre osztotta: öt család alkotott egy vut, s az abacus, a kínai kézi számológép elve alapján két vu […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Baracs Dénes: A fengsengi utcabizottság (2)

2019. december 31.

14 316 CSALÁD A pekingi közigazgatás öt belvárosi és négy külső, falusi kerületre oszlik. Egy-egy kerületben több százezer ember él: az ő mindennapi gondjaikkal „alapszinten” ezek a bizottságok foglalkoznak. A fengsengi körzet például a város nyugati kerületében működő kilenc hasonló körzet egyike. Területe másfél négyzetkilométer, két főút egy-egy szakasza, valamint 132 mellékutca, azaz pontosabban hutung […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (79)

2019. december 30.

121. nap – december 30. Teherán messze a legérdekesebb, legkozmopolitább és legélhetőbbnek tűnő azon iráni városok közül, melyeken eddig áthaladtam. A főváros északi, az Alborz hegység lábánál fekvő kerületei számítanak a legelőkelőbbeknek, toronyházai nyugatias jelleget kölcsönöznek nekik, az életminőség errefelé közel van a kelet-közép-európai nagyvárosok szintjéhez. Az iráni főváros központi részén van az egykori óváros, […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Baracs Dénes: A fengsengi utcabizottság (1)

2019. december 30.

Már több mint két és fél éve éltem Pekingben, amikor a kínai hatóságok végül is engedélyt adtak egy városi lakás megtekintésére. HOGYAN KELL KÉRNI? Addig ugyanis nem jól kértem. A Külügyminisztérium sajtóosztálya meghatározott típusú programokat készít a külföldi tudósítók számára, és aki mást igényel, mint ami a választékban szerepel, az fölöslegesen koptatja a tollat. Sok […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (78)

2019. december 29.

120. nap – december 29. Meghosszabbították a vízumomat, az eredeti határidőnél 20 nappal tovább, január 22-ig maradhatok Iránban. Valószínűleg nem volt még olyan vízumhosszabbításért folyamodó személy, aki annyira egykedvűen lépett volna be a teheráni rendőrség illetékes ügyosztályára, mint én, a legkisebb szívfájdalom nélkül vettem volna tudomásul, ha elutasítják a folyamodványomat. A jelenlegi helyzettel is elégedett […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (77)

2019. december 27.

118. nap – december 27. Mostanáig nem ettem december végén magam szedte szedret, ma azonban sort került rá, a Káspi-tenger közelében fekvő Behshahr városában, ahová Alirezáék, a házigazdámék hoztak el. Második napja, hogy nem gyalogolok, ami határozottan jól esik testemnek, lelkemnek egyaránt. Behshahr vidékén a klíma enyhe és csapadékos, ilyenkor is zöldell a fű, a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Gyalogúton Zanglába (75)

2019. december 23.

114. nap – december 23. Qazvin volt az első, nekem tetsző iráni város. Mostanáig négy tartományon haladtam át, közülük Kelet- és Nyugat-Azerbajdzsán jellemzőiként a totális igénytelenség, az ízléstelenség, a szedett-vedettség és az ágrólszakadtság jutnak eszembe, még a milliós Tebriz, az ország második legnagyobb városa is rémesen provinciálisnak tűnt. Zendzsán, ha csak egy fokkal is, de […]

Tovább | Nincs hozzászólás »