‘Interjú’

 

“Krajczáros” interjú

2010. október 29.

Válaszol: Cseke Gábor Kérdez: Gergely Tamás Két e-könyved is megjelent az elmúlt napokban a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában: mire feleszméltem, hogy a Káféban részben közölt Színek a palettán ”kint van”, kikerült a Krajczáros napló is… Meg kell mindjárt az elején kérdeznem, hogy miért ott? Azt tapasztalom én, hogy Erdélyben csak a papírkönyvnek van becsülete, a […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Zorán titka: „A jó dal az jó dal”

2010. október 20.

Régóta dédelgetem ezt az interjút. Lesve az alkalmat, hogy szemtől szemben ülhessek Sztevanovity Zoránnal. Éppen úgy, ahogy Hargita megye dédelgette, éveken át, a művész meghívásának ötletét. 2007 tavaszán meg minden egyszerre valóságos lett: az akkori Megyenapokra létrejött turné is, az interjú is. S akárcsak Zorán el nem évülő hangzásvilága, varázsa, az akkori beszélgetés tanulságai sem […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Fortepan-projekt: Mandiner-interjú Tamási Miklóssal

2010. október 14.

Akkora sikere lett pár hét alatt a Fortepan.hu weboldalnak és az ott látható archívum alapján az egész projektnek, hogy a Mandiner portál jónak látta – saját képválogatása mellett – elbeszélgetni a kezdeményezőkkel. Terján Nóra interjúja alapján a projekt egyik felelőse, Tamási Miklós elgondolásait szemelvényesen ismertetjük. (A projekt másik felelőse: Szepessy Ákos, az archívumépítésben részt vettek: […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Elekes Ferenc: Lant le

2010. október 12.

(Mélyinterjú magammal) Hogy vagy, Frici ? Általában, vagy speciel mostanság ? Speciel mostanság. Mint általában.

Tovább | 6 hozzászólás »

Kezdődik a világ

2010. október 9.

(Részlet egy beszélgetőkönyvből) 2007 novembere és 2008 februárja között tucatnyi alkalommal ült le a szerkesztő Márton Árpád festőművésszel csíkszeredai műtermében, hogy művésszé válásának gyökereiről, indulásáról, egykori iskolájáról és leendő művésztársairól szóló emlékeit előbányássza, rögzítse. A reggeli vallomások nyomán készült beszélgetőkönyvből (Színek a palettán) a gyergyóalfalusi művész hetvenedik születésnapja alkalmából azt a részletet közöljük, amelyben a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Májusi ürmös

2010. október 4.

(Részletek egy beszélgetőkönyvből) 2007 novembere és 2008 februárja között tucatnyi alkalommal ült le a szerkesztő Márton Árpád festőművésszel csíkszeredai műtermében, hogy művésszé válásának gyökereiről, indulásáról, egykori iskolájáról és leendő művésztársairól szóló emlékeit előbányássza, rögzítse. A reggeli vallomások nyomán készült beszélgetőkönyvből (Színek a palettán) a gyergyóalfalusi művész hetvenedik születésnapja alkalmából azt a részletet közöljük, amelyben a […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Hajdú Mónika kiállítása a makói Hagymaházban

2010. szeptember 27.

Rendszeresen kiállítasz szülőhazádban – miért? Oda hívnak vagy az iránt nagy benned a belső kötődés? Hívnak is, de lehet, így kompenzálom magamban a kötődést. Szűkszavúan írsz önmagadról, amikor kérdenek… Mégis, hogyan magyarázható, hogy éppen Baszkföldre emigráltál?

Tovább | 1 hozzászólás »

“Most összefestek mindent…”

2010. szeptember 24.

Október első napjaiban tölti 70. születésnapját a jelenkori Székelyföld egyik meghatározó jelentőségű festője és művelődésszervezője, pedagógusa, Márton Árpád. A vele készült beszélgetőkönyv – az Új Magyar Szó Színkép mellékletében tett 2006-os ígéretéhez híven – egykori iskolájához, tanulótársaihoz, művésztanáraihoz fűződő meghatározó emlékeit kívánta rögzíteni. Ebből most a pályája tanulságait összegző művész vallomásának befejező részét adom közre. […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Egy majdani lovastengerész

2010. szeptember 12.

(Részlet egy beszélgetőkönyvből) A Csíkszeredában élő Márton Árpád festőművész idén október 6-án tölti a hetven évet. A közelgő eseményt megelőzve, 2007 novembere és 2008 februárja között a festő műtermében sok-sok órán át beszélgettünk életéről, s mindenek előtt iskolai-egyetemi élményeiről, iskola- és művésztársairól, mindazokról, akik életútján útravalóval ellátták és elindították. A tehetségesnek talált gyergyóalfalusi kislegény sikerrel […]

Tovább | 5 hozzászólás »

Bajvívók

2010. szeptember 3.

(Egy készülő beszélgetőkönyvből) A Csíkszeredában élő Márton Árpád festőművész idén október 6-án tölti a hetven évet. A közelgő eseményre készülődve, 2007 novembere és 2008 februárja között a festő műtermében sok-sok órán át beszélgettünk életéről, s mindenek előtt iskolai-egyetemi élményeiről, diák- és művésztársairól, mindazokról, akik életútján útravalóval ellátták és elindították. Márton Árpád ma is úgy véli: […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Selejtidők

2010. szeptember 1.

Interjú Keszthelyi Györggyel …………………………………………………………………………………………… Ötvenöt éves vagy, amikor első köteted felkerül a netre (Keszthelyi György: Bárány kalasnyikovval, MEK, 2010) – nem sietted el kissé a dolgot? Még érik ebben a korban a költő… Ötvenöt év nem kevés, lehet, az utolsó kenet felvétele előtt írom meg tíz legjobb versemet. Mi lenne akkor a MEK-kel?

Tovább | 2 hozzászólás »

„Ballada a Senki fiáról”

2010. augusztus 29.

Retro-interjúk DAMÓ ISTVÁN grafikusművésszel 1. Amikor a Kriterion-könyvek grafikai szerkesztőjeként Bukarestben éltél, nemhogy „Senki fia” nem voltál, éppen ellenkezőleg, a legtöbbet publikált romániai magyar grafikusnak bizonyultál. Emlékszem, Mezei József jegyezte. Mi lett az egykori megbecsülésből mára, amikor Kecskeméten bámulod a kék eget? Ki közöl, ki állít ki téged? Sorolj fel néhányat az utóbbi kiállításaidból… – […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Alteregó a négyzeten?

2010. augusztus 16.

Gergely Tamás rövid interjúja Hendi Péterrel Hendi Péter bankrablásról ír, meg gyilkosságról meg kivégzésről. Erasmus  Vaxholm volt az utolsó, akit Svédországban kivégeztek. Bár megtagadta nézeteit és kegyelemért esedezett. Mikor kérését ott, a bitó alatt újra elutasították, menekülni próbált, méghozzá úgy, hogy a várfalról a vízbe ugrott, viszont egy  katona hátba lőtte. Úgyhogy úszni már nem […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

Andrassew Iván: Vert ember álma

2010. augusztus 12.

“Egy haiku annyira törékeny, annyira gyönge, annyira semekkora, hogy szinte soha nem veszed észre, amikor megváltoztatja az életedet.”– írod verses honlapod élén, amelyen mintegy éve bejelentetted szándékodat, hogy egy kötetre való haikut írsz, s egy év alatt ezt meg is tetted. Mivel magyarázod erőteljes kötődésedet a haikuhoz? – Igazából én már tíz éve írom ezeket. […]

Tovább | 1 hozzászólás »

Damokléc: KAFka

2010. augusztus 1.

Riporterlány kérdése Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költőnkhöz: – Akkor téged kiskorodban Kafkának becéztek?

Tovább | Nincs hozzászólás »

Mondani szinte mindent lehet

2010. július 21.

Dan Culcer szerint a mai romániai sajtó gyakorlatilag kritériumok nélkül működik Interjúalanyunk, a Párizsban élő költő és irodalomkritikus (életrajzi adatait lásd a Szerzőink-ben) 2010. június 15-én, 69. születésnapján, hajdani első munkahelyén, a marosvásárhelyi Művészeti egyetemen, népes közönség előtt előadást tartott egy éve beindított kutatási projektjéről, A cenzúra mint ideológia címmel. A találkozó tanulságairól érdeklődtünk, pár […]

Tovább | Nincs hozzászólás »

 
Verified by MonsterInsights