Milyenek a német káromkodások? Ez a Marosi Miklós szép termetű legény volt. Egyszer láttam, amint egy menyecske a falu főutcáján menvén elhalad Marosi Miklós mellett, s néhány lépéssel odébb hirtelen a fejéhez kap, mintha otthon felejtett volna valamit. Ezt az otthonfelejtéses fejhezkapást csupán előrelátásból hajtotta végre ez a menyecske, arra az esetre számítva, ha valaki […]

2009. V. 3. vasárnap – Szanatórium 6:50-es busszal megyünk át Tatára. 7:30-as misén veszek részt. Áldozok is. Aztán veszek Mariannál 3 szál rózsát. Egyet Klári néninek adok, egyet fiam nevében Erikának, egyet édesanyámnak, és két íriszt az Almási u. 11-ből bérma-keresztanyám és nagyanyám sírjára. A pap dörgedelmes beszédet mondott az abortuszokról. A temető után találkozom […]

2009. V. 2. szombat – Szanatórium Mária, a pünkösdista akart egy könyvet adni a Szentlélekről. Tegnap aláhúzott egy mondatot, elkezdtem neki elemezni, de nem volt idegzete. Elvakult. Erre született a Tízparancsolati napirend, afféle teológiai vázlat, inkább sejtetéssel, mint pontról pontra végigvíve a téziseket. Csak szakmabelinek mutasd, Klári néni a legértőbb olvasód.

A harmadik hallgatás Érdekes ember maga apám, mondtam apámnak a hosszú esőzések után, míg mentünk ketten egy hajnalon, vállunkon kaszával, a szorosréti legelő felé, hogy idejében nekifogjunk annak a napnak. Voltak ennek az útnak meredek részei is, ahol pihenés végett meg-megállottunk, s elnéztünk Cserehát felé. Legtöbbször hallgatagon. Furcsa, suvadásos dűlő volt ez a Cserehát. Legjobban […]

2009. IV. 30. csütörtök – Szanatórium 6 óra tájt ébredtem, a tegnapi nap „virrasztását” kitoldtam. Zoltán bátyámmal viccelődtünk, mérgelődtünk, állandóan lejmolnak. Nincs! – ennyi balsors után meg kell végre tanulnom. Megélénkült lelki életem. Zoltán bá-t nem érdekli, eltereli.

Szodoma kapujánál ült Lót egy kövön, és a lemenő Nap vörösen csillogó sugarait bámulta. Közben arra gondolt, hogy lassacskán az ő életének napjai is elfogynak, és számot kell adnia a cselekedeteiről. Végtére is elégedett lehet azzal, amit elért. Jelentős vagyont szerzett, mióta Ábrámmal, a nagybátyjával elindult Hárámból, a szülőföldjéről Kánaán felé.

Úgyis esik az eső Álltunk a kicsi ház előtt egy esős, dologtalan napon, s a fákról beszélgettünk. Úgy, általában, mint amikor a férfiak a fehérnépek s az időjárás szeszélyes szokásairól váltanak örökérvényűnek tűnő megjegyzéseket. Apám szerint a fák soha nincsenek eléggé megbeszélve. Mert ahány féle fa, annyiféle annak természete. Az egyik járompálcának, a másik lőcsnek, […]

Előszó Van úgy, hogy összegyűlt lelki traumáinkat egy kétes helyen a számvetés igényével előcsalogatjuk. Ezt tettem én is egy szanatóriumban. Egy kötetnyi verset írtam, több honlapra, folyóiratba elhelyeztem,majd a kötelezően magamnak előírt penzumot, hogy naponta írok egy A/5-ös spirálfüzet lapjaira. Megtettem. Begépeltem, mert lett laptopom, szociális helyzetem rendeződni látszott. Prózát, lélektanit, nehéz olvasni. Főleg  ha […]

Másnap, amikor láttam, hogy egy kicsit összeszedte magát, kérdem apámtól, tulajdonképpen miféle fejfájós hadseregről beszélgettek ők tegnap a kocsmában ezzel a Marosi Miklóssal, mert egy szót sem értettem az egészből. Azt mondja apám, persze, hogy nem értettem egy szót sem, ez egy érdekes megfogalmazása volt ennek a Marosi Miklósnak, ő sem értette az elején.

Másnapos állapot Egy napon azt kérdezte apám ettől a Marosi Miklóstól, te, Miklós, neked másnapos állapotodban szokott-e fájni a fejed? – Énnekem semmilyen állapotomban nem szokott fájni a fejem, mondta határozottan apámnak ez a Marosi Miklós. Az jó dolog, mondta apám ennek a Marosi Miklósnak. És ehhez a jó dologhoz még odatette apám, hogy ha […]

Hatvanhétben majdnem teljesen megsiketültem a bal fülemre. Vizsgázott a főhadnagyunk, kapitányi rangra, és én szolgáltam ki a tábori telefonnal az ágyúját; mondták ugyan, hogy mihelyest továbbítom a tűzparancsot, tátsam nagyra a számat, ehelyett csak eltátottam, miután eldurrant a világ -, és hát a találatról szóló jó hírt már felfogni sem bírtam, nemhogy kagylóba mondani.

Az erdőrészünk nagyobbik darabja a Botoson túlra esett, a falutól jó félórányi járásra. De mit számított a nyaktörő ösvény, a meredek mart, ha erdőre mehettem! Mostanság is szívesen vetem be magam, hazafelé tartva, egy-egy gyertyánosba, de ez az erdő már természetesen nem az. A nyolcvanas évek derekától letarolták az egészet, a falu felőli részt terjesen: […]

A sánta fiatal ember naplója Egy kicsit nehéz levelet kaptam. Rá volt ragasztva rézsút a keskeny kis postai cédula, hogy Ajánlott. A borítékban a levél mellett összehajtott papírszeleteket találtam, ugyanebből a levélpapírfajtából. A levélben gyakorlott férfiírás volt, de nőneműen vékony betűkből.

Nem tudni, hogy a rókák, őzek, nyulak, vaddisznók, borzok, sünik, szarkák, vadgalambok, mátyásmadarak, rigók, héják, réti sasok s mindenfélék mellett voltaképpen kié is a Kis-Küküllő terében békésen szunyókáló berek…

A kárpáti vihar (5) Mikor szemét fölnyitotta, tiszta volt az ég és derülten kék. Sehol felleget nem látott, kis szél volt, nem fázott, égett a teste . . . Meg volt sebesülve. Megrándult s erre borzalmas fájdalom nyilallott végig rajta, ugy megijedt, hogy egész elmerevedett s még lélekzetét is visszatartotta.

A kárpáti vihar (4) Milyen furcsa, mennyire érthetetlen, hogy még szombaton reggel nem is álmodta, mikor fogják behivni katonáékhoz s ma, hétfőn a naplementét már itt látja a haza határbércein . . . Komolyan és mély nyugalommal állott a hegyoldalon. Elnézett a mély, bámulatosan szép völgy felett, amelyen valamely patak folyt végig. A térképet tanulta, […]

A kárpáti vihar (3) A fehérre meszelt pályatesten megállt a vonat. Tisztek állnak a kis állomás mögött, amelynek az emeletén nagy zászló lóg. A csatatérre menő zászlóaljak valamelyike idedugta fel szallagokkal és hervadt virágokkal rakott zászlaját… — Szervusz. — Szervusz. — Kérlek szépen, a vasútbiztosító osztag parancsnokát . . .

A kárpáti vihar (1) A Nyugati pályaudvar hatalmas sötét vas ivei alatt, amelyek ma este még magasabbaknak és sötétebbeknek látszottak, mint máskor, Dóry Bandi vadonatúj hadnagyi uniformisában beszállott az egyetlen vonat egyik első osztályú félfülkéjébe. — Na itt eltanyázunk Munkácsig, — mondta a kalauznak, aki szeretettel és derűsen lyukasztotta ki az igazolványt s azt mondta […]

December 29-én meghalt Gúzs Imre író, újságíró. Haláláról baráti kapcsolatok révén gyorsan tudomást szerezhettünk. Kezünkben Veres István újságíró, Gúzs egykori kollégájának emlékező nekrológja, annak mentén emlékezünk meg a szűkebb pátriájában, Szatmáron és környékén népszerű alkotóról.

14. A repülőgépen Zolinak hánynia kellett. Karcsi elébe tartotta a műanyag zacskót, s – valószínűleg a stewardesstől kapott whiskyk hatására gúnyosan kérdezte? – Mi van? Kiújult a hipochondriád? Ármi bácsi hátraszólt: – Csak nem másnapos vagy, öcsém? Aztán nehogy a nyakamba okádjál!

13. – Mi bánt, fiam? – Apácskámmal telefonáltam és egyszer csak a masina megsüketült, küldtem néki e-mailt, írtam levelet, amit sürgetősen adtam fel, de azok is visszajöttek. Aggódok, hogy valami baja lett, meg lehet, hogy a népemnek is!

12. Karácsony előtt a herceg bokáig, most, a túlfűtött szilveszteri mulatságból a vasútállomásra menet a másnapos, de igazából az aznapos társaság térdig süppedezve botorkált a hóban. Kedvüket nem rontotta a szájukból áramló pára is jelezte hideg, gyomruk émelygése, a fejük bele-belehasító fájása. Időnként kortyintottak a zsebükből kikandikáló üvegekből, kiabáltak, énekeltek, hógolyóztak.

11. Melák jelezte Zordonnak, hogy az áru kiváló. A szolidabb, alacsony pincér, Ernő közeledett, kezében egy levelet tartott. – Ide címezték! Jó, mi? Önnek küldték herceg! Imi feltépte a borítékot, átfutotta a levelet. Arcára vigyor szökött.

10. Bangyi (Pályinkás András) fehér kötényben lépett ki a konyhából, üdvözölte a herceget, kezet fogott Birincsikkel és Misurdával. Imire bízta a bentiek és az újak összeismertetését, s ment folytatni a munkát. A főzés szent dolog volt nála, ilyenkor néhány doboz sörrel s egy pohár Napóleonnal bezárkózott a konyhába és senkit nem engedett be.

9. – Megsüketült maga? –Tündi megrázta Ármi bácsi vállát. – Hé, öreg, magához beszélek! – Tessék? – Miért hívott engem Évikémnek? – Azt hittem, átfestette a haját. Tudja, a mai lányok…