Szeptemberben Már hullnak a levelek… Most voltak alig-zöldek, ázottan kapaszkodók – döngette szél az águk

Nagytakarítás Békésen heverésztünk a fûben. Hajni fűszálat rágcsált (nem mintha éhes lett volna). Fejét a mellemre hajtotta, néha bizonytalanul hozzáértem az arcához, mintha meg akarnám simogatni, s közben meggondoltam volna magam.

Lánchoz és cövekhez nem köttetném magam Már nagyon kicsi és piszkos lett a Földünk, mert csaltunk, hazudtunk, veszekedtünk, öltünk. A tízparancsolatból több százat csináltunk, de már az elsônél ötszázat hibáztunk.

Szobasarok Ott kushad rég a csonka seprű, Ott rág fel néha az egér, A hulló porszem megpihenni Végtére mindig oda tér.

Útlevél helyett Kedvesem, hát nem mehetünk Hiába hív a tenger Szabadság van, de nem nekünk Osztogatja a rendszer

A csend szimfóniái Megyek az utcán És Isten rám köszön Épp olyan magányos És kielégületlen mint én Sejtem hogy arca mögött Világok sorakoznak

Miért jut eszembe egyre gyakrabban? Mi történt akkor, és mit akar most? Olyan rég volt. Vagy most újra? Hétéves voltam, akkor költöztünk abba a községbe. Az udvarunkon még halomban állt a bútor, szüleim a konyhát, a szobát meszelték, súrolták. Én csak láb alatt voltam, és vonzott új világom, ki akart tárulni előttem, akár egy képeskönyv. […]

Régmúlt szavak üzennek mostan egy tintáról álmodom ő legyen versemnek hőse neve hero szereti nagyon mit nem tudunk én se ő se

Nem tudom, kivel, nem tudom, hova, nem tudom, mikor, csak azt az egyet holt- bizonyosan,

Három deci 1. Ébredj, haver! Befagy a víz a pocsolyában, s úgy nézünk ki majd, mint bokák a kocsonyában!

Napfoltok napfoltok a száraz homokon lennél sziget ég és föld között? feletted soha senki se őrködött összefutó redôk a homlokon