–        A te korodban? Nesze, itt egy fél Courvoisier! Hatékony a kurvák felcsípésénél. –      Nem, én azt vallom: bourbon az igazság, bourbon a vigasz! Egyébként meg, minek nevezted azokat a lányokat? –      Jó, legyenek prostik! Proszit!

Az Isten oly közel van, hogy miközöttünk szinte nincs is helye közvetítőnek, legyen az bár pap, misszionárius vagy próféta. Régóta érzem úgy, hogy átölel; nem is tehetnének mást, csak eltávolítanának az ő védő karjától, hogy az ő árvája legyek. Forrás: Arta de a evita necazul / A bajkerülés művészete. Ed. Ardealul, 2014. [Lírai napló. 1980-89. […]

Tudat alatt, öntudatlanul a gyöngék, az örökké sérülékenyek oldalára állok. Megosztom velük a kudarcot, enyhítem a szenvedésüket, a bántottságukat. Vigasztal a gondolat, hogy eljön az idő, amikor mindannyian a gyöngék helyzetébe kerülünk,

Az Alpok téboly vánkosán sziporkázik a reggel, felhők között bújócskáznak a feltörő formák. Dacol a némaság. A megmérettetés zsámolyán feszül a húr. Feszül a gondolat. Mint fénytelen útitárs ülök a Szent-Gotthárd átkelőn. Fülemben zsongnak a summázó szavak: napfény, dal és szerelem. Testet öltenek, és beszédbe elegyednek a hétköznapjaimmal.

A sírva vigadás gyümölcseiből: miben hasonlít egy román ember és egy pingvin? Mindkettő tapsol, halat eszik és tűri a hideget. Forrás: Arta de a evita necazul / A bajkerülés művészete. Ed. Ardealul, 2014. [Lírai napló. 1980-89. Fordította Cseke Gábor]

Egyesek úgy mondanak viccet, mintha bunkóval sújtanának le. Vagy nyíllal, netán pisztollyal lődöznének. Vagy mintha sóból faragott késsel hasítanák fel az arcunkat. Forrás: Arta de a evita necazul / A bajkerülés művészete. Ed. Ardealul, 2014. [Lírai napló. 1980-89. Fordította Cseke Gábor]

Már rég nem láttunk ilyen derűsen szép felhőjátékot. Felpillantott rá a szemetes kocsi sofőrje is, aztán csodálkozva a két éves kislány, és szemüvegét homlokára tolva a mindig loholó postás. Ha akkor lencsevégre kapja őket valaki, ott lett volna mindük szemében a bárányfelhős ég, mint letagadhatatlan családi vonás.

Az egyház prófétáinak ajkán átkok, kezükben ostor, hogy istenük színe elé tereljék a nyájat, aki haragos, vérmes, hirtelen atya. Az enyém gondolkozik, nem fenyegetőzik. Senkinek sem ígérte azt, hogy gyümölcsöt ehet, amíg a gyümölcsfa virágban áll. Forrás: Arta de a evita necazul / A bajkerülés művészete. Ed. Ardealul, 2014. [Lírai napló. 1980-89. Fordította Cseke Gábor]

Visszanyelt bölcsesség Hetek óta zuhézik, sűrűn, kegyetlenül. A pincében arasznyi a sáros lé, a kutya óla megtelt vízzel s a veteményből csak pár ványadt hagymaszár látszik ki. Apó báránybőr-bekecsben gubbaszt a tűzhely előtt és már harmadnapja nem mondja az elkoptatott szövegét: májusi eső aranyat ér. Torkán akadt a népi bölcsesség.

Azt hallja, hogy a robotok programálni fogják magukat, lesz öntudatuk, és elérik azt, hogy az embert a háziállatukká teszik. „Azt a szentségit!”, gondolja Vadmalac, ki is mondja, a család megrökönyödve hallgatja. „Elveszik az ipodomoat is?”, kérdezi a kicsi, de Vadmalac megnyugtatja: „Ne félj, fiam, elkapom lábtól, aztán akkor uralkodhat magának!”

Állati tüntetés Álmaimból megszöktek a bölénycsordák. Tudom, manapság fehér holló az ilyesmi, de az álmoknak nem parancsolhatunk. Lám, a rendőr is hiába sípolt. Csak jöttek tömött sorokban, bundájukból szállt az agyagos föld szaga meg a muslica-raj. Álltam falhoz lapulva, akár a többi járókelő és örültem. Legszívesebben kurjongattam volna, mint rézbőrűek a hatalmas prérin: végre helyére […]

Mindaddig élő vagy, amíg érzed, hogy fáj valamid. Főként, ha görcsbe ránt az, amit te boldogságnak neveznél. Ne ess kétségbe: a szenvedés soha sem hagy el. Barátkozz meg a gondolattal, hogy bármikor fokozódhat. Hidd el: egyszerűbb valamit elviselni, mint nem érezni. Forrás: Arta de a evita necazul / A bajkerülés művészete. Ed. Ardealul, 2014. [Lírai […]

Negativ számok Vannak, akik haláluk napján semmit nem hagynak maguk mögött: sem gyermeket, sem házat, még csak egy szál élőfát sem, hogy a szellemiekről ne is szóljunk. Az ilyen ember talán nem is élt, vagy ha mégis, akkor teljességgel értelmetlenül. Egy nulla volt – mondta az irodalmár egy kártyaparti közben. – De mit ér az […]

Valahányszor olyan helyzetbe kerülsz, hogy kényszerűségből nem mondhatsz véleményt, ha erőd sincs már a lázadáshoz, ha túlságosan is tisztánlátó vagy és ráébredsz, hogy a legnagyobb áldozat gesztusa sem vezet sehová, csupán a csapdába ejtő némaságot fokozza, amikor azt érzed, hogy felgyorsul a lélegzeted, a legjobb ha olvasol valamit.

Gyertyafénynél fordítok, egy gyertyacsonk mellett. Sajog a szemem. Az idegeim annál is jobban; mintha szögesdrót lenne kifeszítve a testemben. Forrás: Arta de a evita necazul / A bajkerülés művészete. Ed. Ardealul, 2014. [Lírai napló. 1980-1989. Fordította Cseke Gábor]

Mindaddig élő vagy, amíg azt érzed, hogy fáj valamid. Főként, amikor görcsbe ránt az, amit te boldogságnak neveznél. Ne ess kétségbe: a szenvedés soha sem hagy el. Barátkozz meg a gondolattal, hogy bármikor fokozódhat. Hidd el: egyszerűbb elviselni, mint érzéketlennek lenni. Forrás: Arta de a evita necazul / A bajkerülés művészete. Ed. Ardealul, 2014. [Lírai […]

Úgy tudtam, hogy a fecskék szúnyogot, rovarokat esznek, méghozzá úgy, hogy röptükben kapják el őket – akár a bálnák a planktont -, vagyis nyitott csőrrel. Nézem most, nagyon magasan szállnak, a Mälaren fölött legalább száz méterre, hát oda egy rovar a kicsi szárnyával hogyan  szállna fel, és főként miért?

Amikor a szavak megmakacsolják magukat, begörcsölnek, bármifajta békesség bizonytalanná válik. Még a belső béke is, mert akkor az ember önmagával sem ért szót. Úton-útfélen mindenben a viszály magvát keresi s meg is találja, bármerre néz. Forrás: Arta de a evita necazul / A bajkerülés művészete. Ed. Ardealul, 2014. [Lírai napló. 1980-89. Fordította Cseke Gábor]

Előzmények Különös dolog történik a stockholmi metróban: mesélő észreveszi, hogy valaki más lépdel helyette. Sőt, hogy lába kicserélve, vagyis ő maga más lábával szállt le a metróból. De hol az övé, elvitte bizonyára a jármű, Jobbik esetben valaki hordja, rosszabbik esetben a végállomáson a kukába dobják. A lábát. Az sem szívmelengető kilátás, hogy nem adnak […]

Csak hallgass és egy szót se szólj, még csak meg se szusszanj, egyáltalán ne zavard meg a lényed legmélyén megülő csöndet, hegyezd a füled, feledkezz meg minden érzékedről, csupa fül légy, hogy megérinthessenek a lélekben rejlő hangok. Utána kinyithatod a szemed is, bár nem hiszem, hogy látsz majd valamit. Túl sok lesz a fény. Forrás: […]

Mind jobban gyötör a fáradtság. Szeretnék munkahelyet cserélni, hátat fordítani a csupa-füst műhelynek. Odakinti hőmérsékleten dolgozunk, mert nem indították be a fűtést.

Vadmalac a jelenetet a metróból látta: azt is, hogy Szarka a drótra rálépett, azt is, hogy ingadozott rajta. Vadmalac azon töprengett, hogy a belső bizonytalansága okozza, hogy nem tud megnyugodni a drót alatta, vagy azt valami rángatja. ”Mert az fontos, mondja, hogy egyensúlyban legyen a lélek.”

Brassói tömbházunkban az egyik földszinten lakó család albán volt. Illetve azt lehetett megtudni, hogy a férfi albán, a nő nemzeti hovatartozásáról nem hallottam – gyerekként legalábbis – semmit. A férfiről is csak annyi terjengett, hogy mérnök.

Jött egy bonc a Felszab’ térre. Olyan színű köpenye volt, mint a kolozsvári egyetem téglái. Osztogatott valamit és aláírásokat kért. Olyan volt, mint egy régi, vizes alapú lehúzóskép. Leáztatjuk róla az okker köpenyt és a farmerruha feltapad a papirosra.  Budapest, 2015. V. 28.

Minden egyes leírt szó a felejtés ellen való. Számtalan tékában a szavak a könyvfedelek rabjai, a lapokat senki se forgatja, nem figyeli a nyelv egyre régebbi ütemét. És mégis, a szavak sorsa betelik, akár a birodalmak szélein lévő katonáké, akikkel senki se törődik, de azért teljesítik kötelességüket. Még akkor is, amikor a birodalmak már nincsenek […]