Mondja Béla (éppen őt hozta fel példának, amikor az ötletet adta), mondja Dobi Pista, mondják mások is, még arra, a WC-hez legközelebb álló asztalra is mutogatnak, amelyiknél üldögélt, amíg élt (mostanában, főként hogy Erzsike is távozott, Szőrös, vagyis Márta Zoli „bitorolja”), mondják, rendőr volt

– Te aljas vagy, vagy szemét? – szegezi nekem a kérdést a már-már barát cimborám. Megnyugtat, hogy választhatok. Már-már barát cimborám pont olyan, mint Che Guevara. Most napszemüveget vesz fel és pont olyan lesz, mint Fidel Castro. Pont olyan!

Este megkerültük a háztömböt. Györgyfalvi-negyed, „egyes mikrorajon”, „micro doi”; Szopori út, Unirii utca… A 22-es busz és a 3-as troli útvonala.

Esténként. Nem Simon Bar Kochba (a 2. századi Róma elleni zsidólázadás vezetője) reinkarnációjáról szól e „történet”, nem. A róla elnevezett játékról, amely egy kérdezési stratégiára épül, s amit mindenki ismer. Mi is.

Láttam ma egy tevét, a hasán pihent, talán emésztett. Stockholmban. Gergely Tamás 2012.-05-16

Szegről-végről rokonom. Fiatalember, de meg sem látszik rajta: édesapja halála, bátyja halála, a válás, a gyomorműtét, délceg alakját megtörte, barna hajába ősz szálakat parancsolt, biztos, határozott lépéseit ingoványon járóéhoz tette hasonlatossá.

Andi látja, hogy idetartanak, még érkezésük előtt kitölti a két deciliter fehérbort. „Jó reggelt, legények!” – köszön a vendég, a gazda. Márkus Sándornak hívják, a kutyáját Endzsinek („Talán Angienek” – betűzöm, mire ő: „Nem mindegy?”), aki sicu („De úgy kell írni, hogy si-cu!”), magából Kínából származik!

Ülnek korán kelő kocsmákban, a falak mellé felsorakoztatott székeken. A székek alatt, a földön műanyag reklámszatyrok, bennük újságpapírba csomagolva szalonna, tepertő, pár szelet kenyér. Ülnek. Mesterek, segédmunkások. Nem szólnak.

Állok a pult mögött az első emeleten. A hatvanhoz közeledem, bár, mondom, hogy állok… (Gergely, mondom, a hatvan előtt)

Rozsdavörösből cappuccino barna. Sok szemrehányást kaptam amiatt, hogy néhány írásom lehangolja őket, olvasókat. Mentegetőzhetnék, de nem teszem. Ehelyett beszámolok egy szemet, szívet, hangulatot, lelket vidító eseményről, amely április 21-én délután 4-kor kezdődött, és 22-én este fél 10-kor fejeződött be.

„Péter, te el vagy punnyadva” – mondta az egyik barátnőm egyik barátja, mert hát tényleg elpunnyadtam, a több Vilmos megtette hatását, úgy üldögélhettem ott, mint a folyékony halmazállapot maga, beszorítva a kocsma szegeletébe.

Kocsmába járni jó! Mielőtt felkapják a vizet a házsártos aggszüzek, a kikapós feleségek, módosítom a tételt: kocsmába járni hasznos! Bonyolult, élő organizmus minden kocsma. Megszűnnek a társadalmi különbségek (olykor a normák is), zajlik a mindennapok történelmének újraalkotása, a történetek elmesélése, születnek és terebélyesednek a hírek, szidják, avagy nem szidják az egyes politikusokat, kialakulnak, megszűnnek, aztán […]

Mikor az erdőbe kisétálnak, férje utánozni kezdi a madarakat, mire hirtelen csend támad. Miért vált belőle áldozat, ki válaszolja meg? Biztosan jobban szeret téged az isten. Nem, dehogy, sőt, különös: elfogadják madárnak. Gergely Tamás

Ne tartsanak fennhéjázónak, ha azt állítom, hogy újszászi ember nem járt eddig ebbe a sörözőbe, legalábbis ilyen bensőséges viszonyba nem került vele, mint jómagam. Kérdezhetik joggal: „Hogy is van ez? Miért ezt a címet adtam?” Megválaszolom – amivel persze nem könnyítem meg a dolgukat –:

Nincs olyan, hogy gyermeknyelv. A gyermeknyelvet a gügyögve kényeskedő, álnok felnőttek találták ki. * Kicsi koromban egyszer láttam, hogy az egérfogónk egyik lyukából kiáll egy kicsi, szürke fundi. Budapest, 2012. IV. 18.

Újdonsült ismerősöm, Vitus Lajos, nálamnál néhány évvel fiatalabb, székely származású ember, aki régóta él országunkban. Beszélgetésünk során kiejtette ezt a mondatot: „Apám arra tanított: fiam, mindig legyen a zsebedben egy bicska, a tarisznyádban egy darab kenyér meg szalonna.” „Értem. A bicska arra kell, hogy megvédd magad, a kenyér és a szalonna, hogy ne halj éhen.”

Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam kitalálni, melyik lehet a Fiastyúk. Ha Hilda itt lenne, ő tudná… Koromsötét volt, mikor 11 óra tájt messziről pici fénypontok kezdtek feltünedezni. Mi lehet ez? Ha Hilda itt lenne, ő tudná…

Halála után, február 27-én tudtam meg, hogy így hívták. Erzsébet. A héber eredetű név jelentése: „Isten az én esküvésem”. Nem hallottam, hogy istent emlegette volna, igaz, mindössze ennyiből állt a kapcsolatunk: egymásra mosolyogtunk, tegezve köszöntünk. Néha megkérdezte, hogy vagyok, de a választ már nem várta meg, csak gyengéden – már csupán ennyit bírt – megsimogatta […]

— Jaj, milyen rég nem ettem birsalmasajtot — mondja az eladónő. Kimegy, átnyalábolja magzatát; rágyújt. Budapest, 2012. IV. 14.

(Az első, az aktuális, Andi húsvét vasárnapi – mivel a hétfő munkaszüneti nap nálu(n)k – ódzkodása, a második Zsuzsa örök érvényű kijelentése, figyelmeztetése) Pintér Andrea: „Tizennyolc éven aluliakat, ittas személyeket és locsolkodókat nem szolgálok ki!” Tóth Zsuzsa: „Ha bármi panasza van, kérdezze meg kezelőorvosát vagy kocsmárosát.”

Kulcson néztem a napfogyatkozást 1999. augusztus 11-én. Derült égből jött a homály. A Duna hirtelen ólmos színt kapott és — sajnos — az önműködő, fényérzékeny lámpák kigyúltak. Egy rendőrcirkáló húzott hullámhabot maga után.

”Remélem, jól vagyok!” Cselényi ihlette Gergely, április 3

A szarkák az egyik fán, kőrisfán a varjak. (Gergely, 2012. Április 2.)

„Én már 66 éves vagyok, én már nem pöcsölhetek” – mondja Bereményi Géza, akit Marosvásárhelyen láthattam a Színházi Világnap alkalmából. Azért mondja ezt, mert a fogadáson odamegyek hozzá, és bevallom, számomra nagyon hiteles volt, ahogy közhelyek helyett igazi, valódi, értelmes dolgokat mondott.

Valamelyik nap Thomas Enhco francia zongoristát hallgattam a Mezzo TV-n. Nem állítom, hogy a klasszikus zene megszállottja vagyok, mégis gyakran klikkelek erre az adóra, mert olyan tehetség, műveltség, okosság és elegancia sugárzik belőle, amilyenre szükségem van.