ÉSZAK-KOREA MEG AZ IKEA A Wall Street Journal számol be arról, hogy semmi sem lessz a svéd IKEÁnak az együttműködéséből az észak-koreai kormánnyal. Arról volt szó ugyanis, hogy a Kaesong-ipari zónában gyárat építenek.

Ettől már te is fel fogsz háborodni, remélem! Nocsak, mitől? Az éjjel nem tudtam aludni, és szokásomhoz híven természetfilmeket néztem. David Attenborough a patkányokról beszélt, és egyszerre csak azt mondta, rajtuk kívül egyetlen olyan faj van, amely minden körülmények között megél. Nagyvárosi képek következtek, hömpölygött a tömeg, aztán Attenborough-ra villantottak, aki bejelentette, ez a faj […]

Pokol vagy szanatórium? Azt hallom – SVT2 -, hogy a hajó legénysége hat évet ül le a börtönben, amiért fegyvert csempésztek – Észak-Koreának, mikor 2006 óta fegyverszállítási embargó van érvényben. Első gondolatom, hogy az nekik a szanatórium lehet (az észak-koreai élettel szemben), főleg ha az ENSZ által adminisztrált börtönben ülik le. Hacsak…

Csong Cson Gang Neve is van már a Panama által megállított hajónak: Csong Cson Gang. És tudjuk, hogy a panamai hatóságok az ENSZ segítségét kérték a hajó teljes átvizsgálásához. Panama úgy kerül be ebbe a tragikomikus játékba, hogy a hajó a Panamai Csatornán keresztül próbált áthajózni, s állítólag az amerikai hatóságok kérték a megállítását azzal […]

Kubai fegyvereket javítanak Észak-Koreában? Különös hírt hallok a svéd 1-esen: Panamában egy olyan hajót vizsgáltak át, amely fegyvereket szállított… volna… Észak-Koreába. A kubai külügyminisztérium szerint a fegyverek kubaiak és Észak-Koreában javították volna őket. Nem sokat lehet tudni az egész ügyről július 17-én – a hajót azért vizsgálták át, mert kábótószer-csempésésre gyanakodtak. Másrészt a fegyverek múzeális […]

Egy me­zei szakközépis­ko­la esti ta­go­za­to­sa­it vizsgázta­tom, hu­szon-har­min­cas, aggódó családa­nyukákat és apukákat, mun­ka­helyükről a megméret­tetésre szuty­ko­san, iz­zad­tan be­szottyanó em­be­re­ket. Hja, mert a zem­ber­fia csak rájön, ha későre is, hogy szükség van arra a fránya papírra. Hát ezért jönnek, önfe­led­ten: mint hal ho­mok­ra. Mi, vizsgáztató tanárok értjük a dürgést, látjuk a remény­kedő te­kin­te­tek dip­lo­ma-délibábját, a fi­zetése­melés so­sem­volt […]

Amióta az első és a második világháborút is sikerült annyira megnyernünk, hogy egész Romániát hozzánkcsatolták, magyarságomban erőst megkapaszkodtam, s hálát adok a Teremtőnek, hogy a gondviselés ehejt, azonmódúlag csórén s nemhiába tette emberi utam kezdetét.

Vasárnap reggel, pizsamázunk, kávézunk, beszélgetünk. (A gép pirossal aláhúzza a kávézunkot, fogalmam sincs, miért.) Egyikünk a talpát fájlalja, másikunk a karját. A lyányunk Kibéden, már szégyell velünk nyaralni, örül, ha rövid ideig lát. Alma az egyetlen reményünk, ő még mindig úgy csóválja a farkát, amikor hazaérünk, ahogy eddig.

Nem vagyok egy gyűjtögető típus. Megőrzök fényképeket, apám vörös párttagsági könyvét, lányaim rajzait, néhány ajándékot, szóval csupa olyasmit, amit minden ember. Ezek nem mondhatók relikviáknak, csupán „filléres emlékeim”. Van viszont öt olyan tárgy (négy a nagyszobában, a szekrénypolcomon, egy a konyhai polcon), amely az én „kultúrkörömben” már-már szakrális jelleggel bír. Közülük négy idén lett ereklyévé, […]

Meghalt Rafi Lajos. Mikor ezt a káfé főnixen hétfő délután elolvastam, rögtön az a mondat jutott eszembe, ami akkor is, amikor két éve úgy döntöttem, hogy írni fogok: Lesz-e elég szavam, hogy leírjam azt, amit akarok? Rafi Lajos egyszerű ember volt, akárcsak én, igaz, talán én valamivel többet olvastam nála, de ez nem biztos.

Jelenleg árnyékban 33 fok van (Celsius), s az egész országra nézve hőségriasztást írt ki az országos tiszti főorvos. Az ózonréteg miatt nem tanácsos napon lenni délelőtt 11 és délután három közt. A hőség elől alig van menekvés. Hőgutát ritkán kap itt valaki, aki helybeli, már ismeri a dörgést.

A Wang folyó versei jóvoltából most rálátásunk lehet egy remek orosz fotósra, s rajta keresztül az új orosz fotográfia néhány törekvésére is. Alekszandr Petroszjan fiatal fotográfus, aki Lvovban született, de Szentpéterváron él, és csak alig 2000-től van jelen a mezőnyben, már is igen keresett, az országban és külföldön is magasan jegyzett művész.

Papírvilágot teremteni, napokon át, újságpapírból, zizegő, ólomfestékes árnyakat, türelemmel, részletező pepecseléssel, fantáziával, és tudni, hogy abból a tábor végére megrendezett kiállítás után nem marad semmi, csak az ötlet visszhangja, emléke, no meg a fotó, a két dimenziós tanúság, a fotótanú – ez a Free Camp.

Diákkorában fedeztem föl magamnak a Ploiesti-en élő, de Bukarestben tanuló mérnök-növendéket, Florin O. Andreescut. A nagyváradi Tavirózsa/Nufarul fotóklub Premfotó versenyén tűnt föl karakteres, a dokumentálható, kendőzetlen vidéki valóságot, hagyományokat és életformát bemutató szociófotóival.

A cím megváltoztatása tartalmi jellegű gesztus. Az utóbbi két írásom látogatottsági mutatója igen gyatra. Elgondolásra késztetett. Rájöttem, amihez nem kell sok ész, hogy hiába nyavalygok, sajnáltatom magam, a dolgok végképp lezárultak.

Egyik imádott versemben a Bikasiratóban írja Devecseri Gábor, hogy a torreádort megkérdezték, akar-e küzdeni, „de a bikát nem kérdezte meg senki”. Itt – legalábbis tudomásunk szerint – nem volt harc, csak vereség van. A miénk is. Főleg.

Régi barátommal borozunk a kolozsvári könyvheti éjszakában. Ő Kézdivásárhelyen él, én Kolozsváron, de egykor, kutakodó fiatalságunkban mindketten itt éltünk, mert ő is itt tanult. Írókról beszélgetünk, minő meglepetés. Mennyire szereti Szilágyit, a Kő hull…-tól az Agancsbozóton át a Hollóidőig, nem sok ilyen nagy író zaklatja a billentyűzetet Erdélyben, bár van, aki azt mondja, hogy hát… […]

Mert nincs makacsabb dolog ezen a világon, mint a gyűlölet és az előítélet. Túlél mindent, cáfolatot, tudományos bizonyítást, jogi eljárást, mikor az ember azt hinné, már mindenkinek megmagyarázta, mekkora szamárság és mennyire aljas dolog a faji előítélet, egyszer csak felüti a fejét a gondozott, kigyomlált kert kellős közepén, mint a parlagfű, vigyorogva: itt vagyok, ragyogok! […]

Nagyon megrendültem. Az EPMSZ liebfrauenbergi konferenciáján feláll egy öregúr, akivel egyszer boroztam, értelmes, kiábrándult embernek tűnt (rokonai Auschwitzban pusztultak el), és azt mondja, a konferencia előtt azon gondolkodott, mondjon le a magyar állampolgárságról (Franciaországban él).

árkon-bokron át biciklizem, igyexem fiam bulijára (részletek később, itt); van ahol még a járdán is; a simmo diszkont áruháza előtt elém „vág” egy néni; a járdán biciklizel; nem olyan veszélyes, mondom én; nem, nem neked, mondja ő;

Nemrég meg­halt Erőss Zsolt hegymászó. Ez nagy baj. Elsősor­ban neki. Mert gon­do­lom, nem ez volt a szándéka azon a ne­he­zen ki­mond­ható nyol­cez­res csúcson. Aztán nagy baj a családjának, mert férj, apa nélkül ma­radt. Aztán nagy baj a ro­ko­nok­nak, barátok­nak, is­merősöknek, akik ro­kon, barát, is­merős nélkül ma­rad­tak. Aztán nagy baj az Erőss Zsolt számára is­me­ret­len tisz­telőknek, […]

A finnországi svédek helyzete Egyre rosszabb a finnországi svédek helyzete. A finn tévé, az YLE egyik munkatársa Bettina Sågbom elektromos üzenetet kapott, amelyikben az állt, hogy ki fog folyni a vére a Svédországba vezető úton.

Avagy ég fél Stockholm Azért vagyunk a világon, hogy Svédországban otthon legyünk benne. A Tamási-gondolat parafrázisa nem az én elmém szüleménye, egy könnyűzenész- paródia kapcsán hallottam mostanában. De hát a szöveg, ha már egyszer kikerült a gépből és berobbant a színpadokon, önálló életbe is kezdhet. Ezért tekinthetünk el felröppentésének lazább körülményeiről. Üzenetét, igazát , valamivel […]

„Mindössze” harminc kocsit gyújtottak fel az éjjel Stockholmban, viszont kiterjedt a vandalizmus Linköpingre is, és Örebrora, ahol annak Vivalla negyedében korábban is voltak zendülések. A „mindössze” azért van, mert ma éjjel nem dobálták a rendőröket, ettől kevésbé drámai a helyzet. A rendfenntartók szerint. Számára.

Móser Zoltánnak végre megjelent izgalmas fotóalbuma a csíkszeredai Pro-Printnél. Évek óta dédelgette-babusgatta számítógépén a könyv tervezője, Ádám Gyula, életre kelésre – megjelenésre – várva.