gyújtsunk gyertyát / hol a gyertya? fent a polcon / hát a gyufa? gyertya mellett / lángja nincsen csak szikrája / mégis lobog lobot vetve egyet lángol menekül az éjszakából

A-L M. érdeklődésére, hogy mi van velem Csak lézengek a tengeren, nem ringat hullám, partvonal, ködbe bújnak a szigetek, semmi rezgeti hálómat,

Lassan ébredj. Valami lágy mobilzenére. Nézd a reggeli fény játékait a világosodó mennyezeten.

tudtával nem mentett meg senkit sem eddig s ezután se…de ha jól emlékszik nem is ölt eddig s ezután s most tán ez aggasztja legjobban ez a kettő nem volt meg az irgalom és bosszú eddig s tán ezután…legalább egyik vagy a másik bár valami a semmiben de…mégis meddig tenyészhet teljesen és önbeporzó teljességgel közönye […]

láttad? azaz ma is láttad? mert ott űl ahol eddig vagy áll ha már nem bírja és legyen is ott ha lehetne ilyet az idők végezetéig mert ahogy ő még soha senki nem és kezét mostantól úgy kinyújtani más sosem fogja…kéreget s a kifelé induló mozdulat a kérő felfüggesztés minha időket és időkön nyúlna át […]

megvalósult minden álom-valóság való-álom nincs már semmi hátra minden hátul van hozom őket hoznak magukkal ők mi elől lehet ismerős csak más ahogy a vágy ahogyan az akarás mindenik jövő ismerős megvolt már és mégis mégis kell lennie itt valahol hullott csillagnak (kevesebb mint egy kozmikus kataklizma nem lehet!) hogy lezárja az előre-hátra útat lennie […]

A magány végső határán járok, mintha lakatlan szigeten élnék. (Mint Robinson, én is reménykednék, egyszer föltűnik a láthatáron

Régi verseim nyomán Néptelen esti utcán ballagok, Zsonganak bennem régi dallamok. Nézem a tornyokat, tetőket, Ezek látták születni őket. Hallották lelkem titkos szárnyverését, Lendülőfélben feléd, égi Szépség.

Nagyenyedre küldöm Micsoda el(nem)követett bűnökért miféle tévHITEK miatt milyen büntetést szabtak ki rám az ISTENEK hogy visszakerget mindegyre ugyanoda az ÁLOM a ZÁRT UDVAR négyszögébe

Potop / Özönvíz Trosnește gardul, pe tufe le învârte o mâzgală, ce mușcă lacom podina, țâșnind prin șură în față.

Sose gondoltam, ha szüleim elmennek, gyakrabban leszek velük, mint régen néha. Hogy kihűlt a széken, az ágyban a helyük? Vajon, valóban kihűlt? Meg ki mondja?

Hogy lesz-e legalább egy hiteles audiencia, nyom-e majd a latban a város tanúvallomása,

Voltam én már annyi mindenki, s nem fölvett szerepekben – a képzeletben: nagy ember, és híd alatt alvó senki,

Se föld, se ég, szürkén csobban az idő, majd lefagy, Jégcsapos jegenye beint, méltóságos karnagy. Csilingelnek a fűzfák, angyalok szárnya kifagy,

olyan utcákon sétáltam ahol tán sosem prüszkölt még az ősz állnak és álltak a fák egész teleken át bő levélruhában tudom hogy furcsa tudnám ha másképp lenne de ezekben a veremutcákban beszorult az idő valami kegyelmi tavasz-nyár ezekben csak én sétálhatok s itt a halál sem sétál…olyan utcákon kóboroltam hol az a gyermek voltam ki […]

Napkelte a várad-velencei állomáson A vonat dübörögve befutott. A kalauz kiáltott: Várad-Velence! Máskép mondotta, más nevet kiáltott, De már így maradt meg az én fülembe’.

szeretnél visszatérni a parkközepi fanfárra a vasárnapi húsleves-panírozott hús traktára szeretnél szeretni kicsit mielőtt kisétálod ágyékodból a jóleső fáradást s nagyon ragaszkodsz a korzózáshoz fagylalthoz és karonfogott délutánokhoz már betört és még nem szocializált ismerősökhöz? nem látod a villamoshomlokról az épülethomlokról a nagy kibaszott lét és a többi kis létkék homlokáról levették a csillagot de […]

Fehér Illés műfordításaiból A tőr / Bodež A messzi északiKözismert mese szerintA farkasvadászokA kétélű tőrtFriss vérbe mártvaMarkolatával a jégbe helyezikÉs a hópusztában hagyják.

…Bolyai János szelleme Érezzétek a végtelen égben, amerre a térben nőnek az új paralellák, útját ráncos időknek, még axiómákkal gyötrődöm, szépek a színek, bár a világra is új eszmék ömlöttek az égből,

Augusztus 30-án volt 130 éve annak, hogy a huszadik század erdélyi költészet egyik jellegzetes, kiemelkedő személyisége, Reményik Sándor megszületett. Munkássága a változó korok ízlése és divatja szerint az évtizedek során más-más megvilágításba került, más-más figyelemben részesült, egy azonban ma is bizonyos: nélküle lehetetlen volna hitelesen megírni az erdélyi magyar költészet történetét.

Orvosnál Fém madárcsőrök csipegetnek, jóllakatnak félelemmel. Hit Ha megfoghatná kezem Valaki, meg is fogja, hiszen nyújtom.

(5) HÁZIORVOS Nem kopogtat térdet, hátat, sztetoszkópja csak dísz kigombolt ingnyakában – ha panaszkodsz, kérdezel, ő hosszan mereng,

voltál már fehér és voltam már fekete – na jó na nem ilyennek szült anyám de az régen volt azóta sok elvtárssal úrral nemzetessel és nemessel találkoztam így hát… – te maradtál fehér s ez téged dicsér én megalkudtam már a megalkuvással hiszek még a nyomorban mint a megváltásban hiszem a nélkülözést mint szellemi feljebbjutást […]

(4) A TANÁR Amit hisz, elmondaná, de nem meri. Amit tud, kisujjából rázná, de ki kéri ? (ó, ezek a netfüggő lúzerek!)

nem akart páncél lenni se hajó védelmi bőre sem tank acélöle nem vágyott már vissza a bíbor kavargásba mikor kisdedként öntőde-oviba járt se a lőfegyverré préselő iskolába de nem kívánta már a injekciós tű mentő kórkutatását se ilyen fakeresztbe beleeröltetett és bennfelejtett régmúlttal nem rendelkezett egyetlen fémkollágája se ilyes tagadni való volttal és nemkívánt jövőkkel…