Csendem semmibe merült, nyúlt árnyak őrzik álmom. Ajtóm előtt tücsök hegedül, nyakamon keserves járom. 2020. 06. 25.

Hajnalok hajnalán Hajnalok hajnalán leakasztom az ágról a kaszát Hogy végrehajtsam a halálos ítéletet A dús harmattól meghajlott fűszálakon Suhogni kezdett a levágott fű rendekbe gyűlve Lassan sorakoztak mögém és mellém

neontavasz láttam a csillag szétszerelését akkor vágyakozóan Budapest, 2020. VI. 24.

XXX mi tartja a gondolataimat miért remegek amikor ki akarom fejezni a toll nem mozdítható,

Telehold Biztatnak, ne féljek, csak egyszer élek. Nem félek, mondom, nem voltam fronton,

bizonyos szempontból értem nekünk csak egy zsarnokot kellett azt sem sikerült most nekirontanak mindegyik szobornak

Ez egy olyan idő, mikor akaratlan hiszem a lehetetlent: hogy a poshadt korty is forrásába visszatérhet –

levelek sodródnak – bőséges termés szavak

Három gyermek ült a tónál Elmenőben észrevettem Papírhajót vártak ott.

‘kilencvenhét a japán nő kezében telefon a kettes villamoson szépsége és japánsága még mennyire megérintett

Ablakomban pirkadat pilinkél Mosolyt nem rejt a félhomály Hazatérőben sok csélcsap álom Feneketlen kút rejti otthonát

Egy mondatban a lecke; a többi csak mese! Ha úgy van kedvük, cikázva játszanak a villámok az égen. Emberek, gyermekek megriadva menedéket keresnek a réten. Édesapám mondta: „Ne félj, fiam, ha látod a villámot, Az már nem árt, megszületett és meg is halt.”

Megszépül a régi élmény Távolba meredő szemmel ülök, És lapozom a múltam. 1961-ig jutottam.

Csupa dac a világ A férfiak kocsmáznak A nők shoppingolnak Olykor az ágyban egymásra lelnek Aztán újra harc Elme elme ellen test test ellen

Azon agyalok hajnaltájt, vajon a lelkek, a szellemek, a béna kísértetek miért választják folyton az éjszakát, mint köztes közeget, hisz még toronyiránt is nehéz közlekedni harmadik műszakban,

Nagyanyámat látom, amint kiáll a tornácra az esőző sugarak alá s kibomlott kontyát kuszálja a tavaszi szél –

Kilövési engedélyt kérek a medvére, amelyik olykor bennem mászkál. Üljön otthon, vagy nem bánom, bóklásszon másfelé, engem biztos nem érdekel. Már égnek áll a hajam, amikor hallom a juhaim nyugtalanságát, még a kutyák is menekülnek. Mi van?! Amit megéltem,

három álmom összefog hogy felvidítson az első szárnyalni tanít feloldva minden béklyót gátlást

Ezek a foltok nem viharfelhők, nem szépséghibák az ég padozatán, sem összeesküvés, államcsíny jelei. Azt rebesgetik, a pusztulás alkonyán szürkülödik hasonlóképpen.

Szemedben termő nyár a csillogás. Kebled bomló rügy tavaszi ragyogása. Ajkadon pergő tűz-csók, villogás. Hajad az őszi felhő hamis lobbanása.

Valóban lecsapott a vihar A világra. Szomorú és ragyogó Lett minden. Halotti tájakat Mosdatott ki a ravatalra.

szeretem a kutyanyelveim mikor egy másik felületre átírom, amit odaírtam megváltozik a kutyanyelvre írott szavak jelentősége színe-változók lesznek, alakulnak ha a tálca más, értékük sem ugyanaz

Van egy úr, kultúraszerető. Mindenkinek ad teret ő. Járkál a kaszával, agitprop szavával mindenkit jól lefejez ő.

Valamikor Tom ellopta az egyik fülbevalómat. (kis arany karika) és a nyakában hordta egy közönséges láncon.

Én a Niagaráról nem fogok mesélni, nem lesz fotóm, szelfim, sem belső fényképem róla, pénztárcámat nem feszíti a Niagara-képek vatelinja, de mivel is tölthetném ki kedvemre reteszeit?