uram irgalmazz a normálisaknak mert tárgyalásra járnak s órájukban folyékony arany múlatja igen mutatja az idő zuhanását

Elmondtam neki hogy miért szeretem miért kell nekem mi az ami benne jó nekem

Ady Endre: A fekete zongora Bolond hangszer: sír, nyerit és búg. Fusson, akinek nincs bora, Ez a fekete zongora.

BÁLINT TIBOR emlékének Zord csendben jön a rém s kutat; aktacsomónyi írott terhek és agy polcán vagy poros fiókok mélyén szétszórt, kihűlni-kész terhes családtudat.

zord álmomban a napban rőt rovarok tömegében ültem egészen bávatagon hát jött az ebéd s déli időre felkerekedvén nagyszerü fagylalt hozta az enyhe kis lehülést de volt ami volt Budapest, 2019. IX. 22.

Mert olyan szép volt a nap, mint rothadt narancs. Mert olyan sima volt az arcom, mint gyűrött papíros. Mert szám tiszta volt, mint agyagos víz martja.

La sfârșit de septembrie – Szeptember végén (Traducere de Csata Ernő) Mai cresc în vale flori de grădină, E verde-ncă plopul sub fereastră, Dar vezi colo iarna ce să vină? Nămețită e-ntreaga creastă. În inimă am încă focul verii Și-n ea înflorind tot răsăritul, Dar, părul meu negru vezi albiind, Bruma iernii am pe craniu.

Úgy követed napjaid, mint olcsó krimi koholt rémségeit – (lehet, ez eddig is így volt, csak nem ilyen bőrközelben)

Ez már az ősz – reszket a hold, tó tükrén remegő kobold , szőlős rezeg a dombokon, hűvös vibrál a fasoron.

Becsomagolt lelkem Szonettpapírba tekerem a lelkem, így talán megveszik, így eladható, így pénzt kapok érte, nincs rajta adó, de a szonettforma sok mindent elken.

Félszázadig szívemben hordozom A hit és kétség örök viadalát, Magam látását, dogmák tanítását, És annak képét, aki a szeretet Szavát először hirdeti, És a világ ezért Őt keresztre feszíti.

Az ember, ember csupán. Semmi több annál, ki a szabadság jogán, ma ugyanúgy, mint ama hős ősök egykoron, naponta eljátszodja az istenekre fogott, régi-új önmagát.

— Elvtársam — mondtam én — nem nagy az eset: Eljöttem, hogy megbeszéljük együtt… — Lássuk hát, — szólt Pató — a kérdéseket, vessünk rá fényt, mielőtt fölvetjük!

Kezdem bánni, hogy valamikor magamra vettem a verset – olyan kiszolgáltatott vagyok benne, mint semmi kis divatjamúlt kombinéban, úgyszólván majdnem meztelen:

miután lenyelted a mindennapi verset miután felhígítottad a mindennapi verset miután elimádkoztad a mindennapi verset Egy életet gondolsz bele miután

öntetszelgés szól a becsvágy szirénhangon grállovag vagy kimondottan van az égben nyolcszáz frankom de már nincs hogy kimondottam Budapest, 2019. IX. 24.

Írok, ahogy más biciklizik, focizik, gondozza a hívek lelkét, elteszi a zakuszkát. Az írás megnyugtat, kikapcsol, bekapcsol,

Épp tántorgok valami fájdalomban. A rádióból dzsessz vagy orgona segít megélni s átérezni nyomban, amit én már nem értek meg soha.

Kiáltás… mert egy váratlanul feltörő kiáltás is eljut valahová, talán a végtelenbe, hol ólálkodó csillagok füle fogja fel, vagy távol tengerek partjain köt ki, s lehet, hogy a ház mögött felhalmozott fahasábok között vész el,

Legvégül minden úgy hagy itt, végül a világ kése villog. Befejeződik az étkezés, kialszanak a kerti székek.

Fehér Illés műfordításaiból Podrum – Alagsor Nehéz állítani, rajtam kívül emlékszik-e még valaki arra az alagsorra, ahol a már kicsírázott krumpli rohadt és a fedőlapját hatalmas, só-marta fehér kővel terhelt hordóban, káposzta savanyodott.

A földön egy könyv, kitépett lapokkal, Elkopott térkép, piros vonalakkal. Olvashatatlan írás, néhol egy rajz, Egy király, vagy Isten ki nyilat felajz.

Új világot teremtettem. És elméláztam rajta. Hajad csitri szálait láttam az alkonyi pírba vesző füstcsíkokban.

A mai ragadozók nem is ragadozók, csak másként szeretik a zöldséget. Nem is eszik meg a fiaikat, csak másként nevelik, mint a maiak.