1929. március 7-én, azaz 90 éve született Székely János költő, író, drámaíró, a 20. század második felének egyik legfontosabb erdélyi alkotója. Legjelentősebb művei minden személyes vallomásszerűségük ellenére kifejezik a 20. századi ember transzcendens fogódzóktól való megfosztottságát, és egyetemes igénnyel fogalmazzák meg a szerző korának közösségi sorskérdéseit.

azt hiszem hogy Bogi megrémül attól is hogy amikor sír akkor sír azaz hogy nedves-maszatos lesz az arca hogy szájszélre csordul a könnye s azt hiszem ilyenkor csak az vigasztalja hogy a könny sós a sót meg imádja… sejtem hogy előbb-utóbb meg kell magyarázzam neki hogy mindenkiben lakik egy tenger vagy egy folyam de patak-erecske […]

1967-1968 elvont gondok évadán torokfájás kíséretében heverésztem szeretetburokban nagy magzat voltam

milyen Isten az, aki félretolható? aki hagyja magát, vissza nem szól nem áll bosszút magáért, nem torol hagyja, üsd másodszor is pofon

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Oláh István: A második északon (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983. Szerkesztő: Németi Rudolf, Műszaki szerkesztő: Bálint Lajos. A […]

Ha tükörbe nézel, tudod-e, abban melyik arcod látod? –

A Zsámbéki református templom szentelőjére Orgonahang – virágpor-zizzenet. Fény kapar meszet templomunk falán. Orgonák terhe – ez a gyülekezet Zsámbékon itt az Úrnak asztalán.

mint kikapás után a megtisztult gyermek kezdem a napot késő délután vitatkozom fejben jelen nem lévő emberekkel

Ül a villamosban a kisanya, rázkódik, tenyerével tartja nagy hasát, haja elkínzott arcába hull, halántékán könyörögnek a kék erek, homlokáról a veríték lassan lefolyik.

Duzzadó rügyek dagadoznak, mákszemnyi hangyák gyarapodnak, illatos seregek teremnek, védői szilaj kedvű rendnek. Friss patakban csillog a béke, madár szól, erdők víg zenésze, dalától felszárad a harmat, épülnek erős birodalmak.

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Vonatok balladája. Magyar költők vallomásai a vasútról (Kiadó: Magyar Államvasutak RT. Budapest, 1996. Gyűjtötte, válogatta, szerkesztette Bényei […]

Csak ülni az aranyló napnyugtában, habpuha őszi csend varázslatában

hazudni nem szeretek bűn is az terhes úgyis a lelkem jól eső kérdéseddel kifakasztottad tisztuljon ki szennye nem szónokolok

„Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!” (Balassi Bálint) kiváltságos lettél hamarabb elmentél hamarabb láthatod eltávozott fiunk

(Még sincs fogódzó)   Odatartozunk, mondhatni, egyazon fedél alá, még sincs fogódzó a halálhírre…

A halhatatlan öregek folyton az élen járnak, vagyis a tűzvonalban, a fagyos harcmezőkön. Kiráncigálják őket egy lerobbant Szibér’ csehóból, hanyatt-homlok be abba a nyavalyás szánba,

esnek az almák a kertben tompa elmozdulásuk az ágról maga az időmérés s a fűbe puffanás után nyugodtan levehetek egy-egy percet a nyakamba akasztott életkarikáról … nem is ez az érdekes hanem az érzés a válasz nélküli kérdés-tudat hogy ami télen is ott fenn marad az vajon mennyit szimbolizál mert bizony ránézésre is nagyon kevés

Győrffy Gyula: Hamvazó szerdán Vége vége! kimúlt, mint a többi, Belehalt a vígság mámorába… Nincs több olly kimúlás a világon, Ollyan víg, mint a farsang halála.

megbolondul úgy ötven felé az ember és úgy maradna de fejlődik visszafelé benő a földbe

Ez a föld úgy karol át minket, mint bölcsődal a síró csecsemőket. Izinkje vagyok e tájnak: élő szintézis és fanyar rádöbbenés hajnalának gyümölcse. Ez a legnagyobb

csak úgy mellesleg, talán mert szokatlan hév ragadta el, hogy „jaj, ma már nem olyan belédharapós, nem perzsel, nincsenek gyomrodban repdeső pillangók, vagy olyan, hogy órákig vársz az Ő-re szakadó, őszi esőben

miért kell mindenből az első első közlés, első éjszaka gyönyör az ismétlésben van

A tiltott fáról (Méregdrága gondolat) Gyümölcsöt ennék.

Arad – 1849. október 6. Mit mond, tábornok úr, milyen halál ez?

Bürök büdöse árválkodik a levegőben. Esőpaskolta méregzöld levele szinte csábító. A zivatarok utáni poloskaszag egy életre bőrünkbe ívódott azon a nyáron.