Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (21)

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Oláh István: A második északon

(Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983. Szerkesztő: Németi Rudolf, Műszaki szerkesztő: Bálint Lajos. A borítólap Mérei András munkája, Ára 9 lei)

Voltaképpen hét könyvének dedikációjából választottam ki az 1983-ast és nem véletlenül. Oláh Istvánnal (1944) közel másfél évtizedig egymás mellett üldögéltünk a Hargita szerkesztőségének egyik szobájában és néha egészen érdekes játékokat találtunk ki: hogyan lehet belopni egy-egy kötelező anyagba a szöveg mondanivalójától teljesen eltérő szókapcsolatokat, de oly módon, hogy a stílust se törje meg és a fölöttünk levő, vagy utánunk következő lépcsőfokokon (rovatvezető, főszerkesztő-helyettes, főszerkesztő, szerkesztőségi titkár, korrektúra, majd cenzúra) senkinek ne tűnjön fel. Neki, mint már több könyves költőnek, könnyebb dolga volt, hiszen verseiben amúgy is a történelem, a kultúra, a művészet, a marosvásárhelyiként Csíkszeredában megélt hétköznapi élet töredékeiből, metaforáiból építkezett és olykor cikkeiben is megjelenő meglepő gondolattársításaival nem nagyon tudták, hogy mihez kezdjenek a szerkesztők vagy az irodalomkritikusok. Eredeti – mondták ilyenkor és Pista valóban eredeti volt. Senki nem beszélt olyan választékosan, a műveltség olyan koncentrikus köreiben az élet legkisebb dolgairól, mint ő maga. Képzeljünk el például a múlt század nyolcvanas éveiben egy füsttel teli, szocreál cukrászdát, olajfestékkel fehérre mázolt, cirádás vasszékekkel, ahová műszak után betér a csíkszeredai kötöttárugyárból a vasútállomás felé igyekvő néhány ingázó munkásnő is, hogy bekapja a kávénak nevezett valamit. És akkor a már ott üldögélő Pista így szólítja meg a komorabbat: „Hölgyem, a sálja kisértetiesen emlékeztet az Isadora Duncanéra, foglaljon helyet mellettünk.” Sportkocsik akkor mifelénk még nem száguldoztak, mint 1927-ben a francia tengerparton, hogy kerekükre tekerjék a kor leghíresebb balett-táncosának, az ex-Jeszenyin feleségnek a sálját, így vetve véget életének. A szíves ajánlat ilyképpen hosszú perceken át válasz nélkül lebegett a kocsmaszagú levegőben. Szobájának egyik falára Chagall-reprót festetett Gaál Andrással, a kék angyalok úgy kitágították a tömbház-lakást, mintha a szürke lépcsőházon túl már maga a mennyország kezdődött volna. Jómagam mindenféle rossz írógépen bütyköltem, egyenesben, ő sohasem golyóstollal, hanem mindig puha ceruzákkal vagy válogatott töltőtollakkal fogott neki az írásnak. Ildomos volt megdicsérni tollhegyüket, éppenúgy mint zsebóráit, amelyeket a leglehetetlenebb helyekről gyűjtött össze, a különböző korokból származó csempékről nem is beszélve, amelyekből nagyobb gyűjteménye volt, mint a múzeumnak. 1985-ben átment az Előréhez, majd 1989-től a Romániai Magyar Szónak dolgozott. Én Csíkszeredában maradtam, ő Székelyudvarhelyen vert tanyát. Irásaink néha találkoznak a kolozsvári-csíkszeredai Cseke Gábor és a stockholmi Gergely Tamás szerkesztette Káfé Főnix (https://ujkafe.website) elnevezésű honlapon is, amely leginkább az erdélyi magyar tollforgatók szövegeiből igyekszik kiszűrni a maradandót. Személyesen pedig talán három esztendeje láttuk egymást, Kányádi Sándor hargitafürdői házában. Ért a málna és élt Kányádi.


 

Oláh István: Az Északi-sark felfedezése

Nézd csak mi itt állunk az Északi-sarkon
ez a piros pont az északi
a piros sarok alakú pont alattunk
S alatta mi van Az északi
fény kristálya Még lennebb
lakása az északi szélnek
Végül mindenen túl az embertelen
fénytelen széltelen
ellen-természet ellen-táj
Mert természet és táj
mert természet és táj

Legjobb tehát itt az Északi-sarkon
beszélgetve cigarettázva jobban telik
az idő
Üljünk arccal a világnak üzenjünk
a Titanic teljes gőzzel
átveszi
egy jéghegytől az üzenetet

Titanictól egy polipocska
poliptól egy lepényhal
lepényhaltól repülőhal
repülőhaltól repülő

Tegnap havazott ma havazott
holnap
havazott
Köszönjük az idő gyönyörű
Tenger medve
medvetenger
Köszönjük köszönjük Még maradunk
Kérnénk visszaüzenni
ott lenn délen mi újság egyáltalán

Utóirat
Az utazó tényleg felmászott a Gömbön
Noét játszott Ibisz meg flamingó ült
az alaszkai kutyák fején
Egy núbiai elefántot hozott ajándékba
Az utazó megtalált leült harmadiknak
Beszélgettünk cigarettáztunk
Beesteledett
És kitört az északi fény és mi
kicsit elszomorodtunk

Ültünk csak ültünk szótlan egy darabig
a piros sarok alakú pont körül
Arccal a világnak
Aztán valaki vagy valami megtörte a csendet
Valaki köhintett vagy a hó roppant egyet
azt hiszem ezerkilencszázkilencben


Emlékkönyv: Domokos Géza hetvenöt éves

Kozán Imre : Fekete ugar

Bodor Pál: Monológ zárójelben. Röplapok versben, prózában

Imreh Sz. István: A kromoszóma

Mihai Flamaropol: 50 de ani de hochei în România

Méliusz József: Bukaresti kávéház

Tari István: Elmulatott jövő

Fodor Sándor: Levelek hazulról – haza

Implon Irén: Nagyváradi tollrajzok

Bedros Horasangian: Magányos ló az autópályán

Baracs Dénes: Chansonévek

Márton László: Harangok

Ferencz S. István: Nyári vándorlások

Gecse Géza: Bizánctól Bizáncig. Az orosz birodalmi gondolat

Vofkori László: A tudomány vonzáskörében

Bilibók Ágoston: A Csíkszereda-Gyimesbükk vasútvonal története

Bitó László: Ábrahám és Izsák

Sándor József: Geometriai egyenlőtlenségek

Péter László: A közvélemény szociológiája

Vonatok balladája. Magyar költők vallomásai a vasútról

2019. március 9.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights